Kegyelmet kért a temerini fiúknak
A magyar parlament kisebbségi bizottságának LMP-s alelnöke, Szabó Tímea tegnap – az emberi jogok világnapján – nyílt levélben kért kegyelmet Boris Tadić szerb elnöktől a „temerini fiúknak”.
A politikus budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: azt kérte, hogy a méltánytalanul és aránytalanul hosszú börtönbüntetést töltő öt magyar fiú esetében a szerb elnök vegye figyelembe az emberi jogi aktivisták véleményét, és adjon nekik kegyelmet.
A képviselő a nyílt levélben emlékeztetett arra, hogy Biljana Plavšićot is csak 11 évnyi börtönbüntetésre ítélték háborús és az emberiség ellen elkövetett bűneiért, míg a gyilkossági kísérlettel vádolt öt fiú összesen 61 év börtönbüntetést kapott, egyikük 15 évet.
Szabó Tímea aránytalannak nevezte a büntetést. Kijelentette: bizonyos abban, hogy Tadić elnök, aki korábban diáklázadóként maga is kiállt az emberi jogok mellett, ma is elkötelezett ezek iránt. A magyar politikus egyúttal reményét fejezte ki, hogy a szerb–magyar kapcsolatokat évek óta beárnyékoló ügy hamarosan lezárul, és a temerini fiúkat szabadon bocsátják.
Kitért arra is, hogy október 15-én meglátogatta őket a mitrovicai börtönben, és miután kiderült, hogy a fiúk minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget kimerítettek, a parlamentben felszólalásában arra kérte a magyar kormányt és a köztársasági elnököt, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a tavaly áprilisban írt kegyelmi kérvényt Boris Tadić méltányosan bírálja el.
MTI
2010. december 11.