Vajdasági jogvédők az államfőnél
Tegnap Budapesten a Sándor-palotában Sólyom László köztársasági elnök fogadta a Szenttamáson működő Emberi Jogi Központ képviselőit. Kiss Rudolf és Andróczky Csaba az államfő kérésére ismertette a délvidéki magyarság emberi jogai tiszteletben tartásával kapcsolatos helyzetet. Kiss Rudolf, az Emberi Jogi Központ emberi jogi aktivistája tájékoztatást adott a korábban történt, egyes kirívó magyarellenes esetek állásáról, valamint a közelmúltban történt jogsértésekről és atrocitásokról.

Az államfő nagyra értékelte az Emberi Jogi Központ jogvédő, dokumentáló és tájékoztató tevékenységét, és egyben aggodalmának adott hangot a szaporodó magyarellenes megnyilvánulások kapcsán. Sólyom László reményét fejezte ki, hogy a szerb hatóságok hatékonyan lépnek fel az ilyen cselekedetekkel szemben, és az elkövetők felkutatásával, megbüntetésével gátat szabnak a magyarellenesség kiszélesedésének.