Horváth édesapa: „Amikor elszállították őket a börtönbe Újvidékre, bántalmazták őket több napon keresztül. Fiamat heten-nyolcan verték, hajánál fogva húzták, mint a mániákusok, szemét verték neki”.

Horváth nagyapa: „Négy napig magánzárkában volt, wc papír nélkül, minden nélkül”.

Horváth édesapa: „Az első napokban mindannyiukat nagyon megverték, a fiamnak a gerince annyira odavolt, hogy még a lába is leblokkolt.

A börtön vezetője is elismerte, hogy igen, túlkapást követtek el az alkalmazottai, amikor bántalmazták a fiúkat, de hát ne aggódjunk, szankció alá helyezte őket”.

/milyen szankció?indítottak eljárást?- CM megj./ (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj)

A szülők arra panaszkodnak, hogy a fiatalok egészségügyi állapota az elmúlt hónapokban megromlott. Egyikük állandó ideggyógyászati kezelésre jár, másikuknak a gerincével van baja. A hozzátartozók konkrétumot nem mondhatnak, mivel a látogatások hét-nyolc percig tartanak, szigorúan tilos magyarul beszélgetniük, s amikor az őr úgy véli, hogy olyan témát érintenek, amit nem szabad, akkor megszakítja a beszélgetést. Mint mondják, többször előfordult, hogy az üggyel megbízott bírónő, Zdenka Stakić, minden indok nélkül megtagadta a látogatást. A leveleket is cenzúrázzák, ezért több hetes késéssel kapják őket kézhez. Mint mondják, csupán három alkalommal sikerült az anyanyelvükön kommunikálniuk.

A hozzátartozók fizikai elváltozásokat is észleltek a gyerekeken. Árpád szülei például azt vették észre, hogy a fiuk bal szeme vérben úszott az egyik találkozáskor. ,,Kérdeztem a gyerektől, hogy mi történt, de nem mert válaszolni” - mondja az apa.

A szülők szerint az első este, amikor bevitték a vádlottakat, kegyetlenül megverték őket, s ezt maguk is megerősítették. Az egyik gyereknek sikerült egy cenzúrázatlan levelet kijuttatnia a börtönből, melyben részletesen leírja, hogy milyen tortúrán esnek keresztül:

2004.X.21.

„Szia apa!

Remélem jól vagytok?! Ezt a levelet azért írom mert eddig reménykedtem, hogy ezt az esetet otthon bírom elmesélni, de amint látod ez nem így történt.

Szeretném, ha ezt a levelet a tata és anya előtt olvasnád fel, kérlek tedd meg ezt a kedvemért. Eddig úgy gondoltam hallgatok erről a sok magaláztatásról amit itt éltem és élek át és itt gondolok fizikai és pszichikai megaláztatásokra. Gondolom kíváncsi vagy arra, hogy a jobb szememre miért nem látok persze még mindig bennem él az a félelem, hogy ennek a levélnek következményei lesznek, de ez most már nem érdekel és remélem is, hogy tetőled ezt a levelet egy befolyásos személyiség fogja olvasni. Első pont alatt elmondanám, hogy a jobb szememre azért nem látok, mert jó párszor az éj közepén ok nélkül kivezettek a szobából és a veséimet is jól összerugdosták meg persze szálltak a pofonok és a hasonlók a fejem irányába, mintha csak tudták volna, hogy csak jobb szememre látok, persze most már arra sem tökéletesen. És ez az első naptól kezdve így van, mikor azon a bizonyos szombat késő délutáni napon ide hoztak. Nem telt el még 1 óra sem mikor tisztára ok nélkül kaptam az első stációt, majd mikor pár perc múlva magánzárkába zártak, nem telt el 2-3 óra ismét kivezettek a folyosóra és ismét a vesémet és a szememet verték és ez azóta így van. Nincs olyan nap, hogy pofon nélkül megússzam, de hogy miért azt nem tudom. Azért fájnak még a veséim mai napig is mint soha az életben nem fájt. Pontosan megtudnám nevezni azt az őrt, vagyis őröket akik mindezt tették velem, de most még nem teszem. Erről nem beszéltem se nektek, se az ügyvédnek, mert mindig egy őr mellettem volt és mindig hallgatta, hogy mit beszélek, remélem ezt a levelet megkapod és, hogy az ügyvédnek elmondod mind ezt amit én neked ide leírtam és hidd el ez a színtiszta igazság. Te is jól, tudod, hogy innen semmit sem birok ez ellen csinálni, de úgy gondolom te és az ügyvéd birtok. Nem tudom mi történik, de az ügyvéd ezen és a múlt héten se volt bent nálam, de kérlek mondd meg neki, ha bejön ezt itt ne említse, mert akkor még

rosszabb lesz. Inkább ha bír cselekedjen. Csütörtökön megyek a kórházba, ma is voltam, de már a bal szememre majdnem még a fényt se látom és a jobbra is csak 65%-ot. Kérlek cselekedjetek ameddig nem késő. Még látok, de reggelente nagyon keveset. Remélem ezt a levelet megkapod.

Sokszor üdvözöllek benneteket!

(…)

Sziasztok!” (10)

A levelet Bozóki Antal ügyvéd révén eljuttatták a Helsinki Emberi Jogi Bizottságnak, az Európa Tanácsnak és Rasim Ljaljićnak, az Államközösség kisebbségvédelmi miniszterének is. Egyedül az elsőként említett szervezet reagált a levélre, s tett látogatást a fiúknál a börtönben. Rasim Ljaljić, annak ellenére, hogy hivatalból is az emberi jogok védelmével van megbízva, válaszra sem méltatta az elkeseredett szülőket. A családok félnek, mivel halálos fenyegetést tartalmazó leveleket kaptak, ezt jelentették a rendőrségnek, de az illetékes szervek elutasították az esetek kivizsgálását.

2005.11.28.

1.Hét Nap 2005.05.25. ,2.Hét Nap 2005.05.25.,3. Kapu 2005.09., 4.Hét Nap 2005.05.25.

5.Kapu 2005.09., 6.Magyar Szó 2005.10.1.-2., 7.Hét Nap 2005.05.25., 8.Hét Nap 2005.05.25.

9.Kapu 2005.09., 10.Vajdaság Ma 2005.04.28.

Oldal:   1   2   3