Nem mondtak semmit, hogy miért, csak annyit, hogy velük kell menjen a fiú. Egy órára rá visszahozták, de csak annyira, hogy elvegye azt a ruháját, amiben az éjszaka volt. Aztán visszavitték. Most mondták meg a fiúk, hogy valójában a nyomozás (vallomás- CM megj.) veréssel lett kicsalva.

Amikor elszállították őket a börtönbe Újvidékre, bántalmazták őket több napon keresztül. Fiamat heten-nyolcan verték, hajánál fogva húzták, mint a mániákusok, szemét verték neki”. (beszélgetés a hozzátartozókkal-CM megj.)

A hozzátartozók szerint a helyi rendőrparancsnok később kijelentette: ,,Akár tizenötöt is bevihettem volna”. Hogy miért éppen ötüket tartóztatták le, arra egyelőre ugyancsak nincs magyarázat. A szülők szerint itt kihallgatták őket, majd fél kettő körül elvitték a fiatalokat vizelet- és vérvételre. Mindegyikük vizeletmintájából minimális alkoholmennyiség volt kimutatható. A szülők állítása szerint a hivatalos jelentés szerint mindegyik gyermek 0-s vércsoportú, holott megcáfolhatatlan bizonyítékok vannak rá, hogy Horvát Árpád vércsoportja A Rh-pozitív. A hozzátartozók értetlenül állnak e tény előtt. Felteszik a kérdést, hogy miért van ez így.

Horváth édesapa: „Ki vitte el a vérmintákat tovább, melyik személy Temerinből? És ha már van vérminta, akkor minek mentek be még két alkalommal a börtönbe, s vettek vért a fiúktól megint? Ott lett kicserélve. Föltételezés ez persze, nem biztos, de ha megvan az első vérminta, és le van fagyasztva, föl tudják mutatni, hogy az az eredeti?” (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

A vizsgálati eredményben azért is kételkednek, mert Árpád hozzátartozói szerint a gyerek a reggeli órákban annyira nem volt tudatánál, hogy azt sem tudta, hogy hol van, amikor jött érte a rendőrség. A bíróság nem akarta elismerni, hogy a fiatalok alkoholos befolyásoltság vagy kábítószer hatása alatt voltak a tett elkövetésekor, illetve letartóztatásukkor, holott a szülők szerint bekísérőik is elszólták magukat, mondván, nem tudták őket kihallgatni, mert nem voltak olyan állapotban. A megvádolt öt fiatal egyik ügyvédje a tárgyalás során kétszer is kérte, hogy a fenti mondatot kijelentő rendőrt mint tanút hallgassák ki, de a bíróság ezt is elutasította. Furcsállják azt is, hogy a rendőrség a letartóztatás után órákkal később végezte el az alkoholtesztet, hiszen közúti baleseteknél is ez az első.

A sértett esetében viszont figyelembe vették, hogy visszaeső kábítószer-élvező és a kérdéses időpontban is alkohol hatása alatt volt. (2)

Hiányolják továbbá annak a paradoxonnak a feloldását, miszerint ha Petrovics végbelébe a vádlottak egy hatalmas botot dugtak fel, akkor miként lehetséges, hogy Zoran másnap már ülve beszélgetett a kórházi ágyon Raszim Ljaljics kisebbségügyi miniszterrel. (3)

Illés Zsolt rokona: „A másik dolog a bot, amiről azt állítják, hogy a sértett végbelébe dugták föl a fiúk. Ha találnak egy ilyen botot, ami a tárgyi bizonyíték, akkor azt rögtön átkenik, és leveszik az ujjlenyomatokat. Ezek az ujjlenyomatok nincsenek meg. Hát hol vannak az ujjlenyomatok? Ha annak a kivizsgálóbírónak az a kötelessége, hogy megállapítsák az ujjlenyomatokat, akkor mért nem végezték el a feladatukat?

Másrészt, azt mondják, hogy az illetőnek eltört az állkapcsa, hát hol van akkor az erről készült röntgenfölvétel? Az illetőt meglátogattuk a kórházban, normálisan beszélt”.

Horváth édesapa: „ Az orvos mondta, hogy hallott a botról, de nem látta, csak operálta az illetőt!” (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

A szülők szerint erre sincs konkrét bizonyíték, sőt elképzelhetőnek tartják, hogy más követte el, annyit lehet bizonyosan tudni, hogy a bot a végbélbe két centiméterre hatolt be. Beszélgetőtársaink szerint a hagymászsákot Petrović feje alá tették (hogy ki vagy kik, azt nem tudni), s nem húzták rá. Mindez a szerb média kitalációja. Annyi is bizonyos, hogy ekkor hajnali kettőt mutathatott az óra. Elhallgatott tény, hogy ezek után egy fekete autó hosszasan időzött az áldozat mellett. Hogy ez alatt az idő alatt mi történt, egyelőre nincsen válasz. A szülők szerint a bíróság ennek sem járt utána.(4)

Horváth édesapa: „...A fiatalok közül többen láttak egy fekete autót, ott a piactér közelében. Hogy ki volt abban a fekete autóban, mi volt abban a fekete autóban, nem tudjuk. Másnap pedig három fekete autó kereste a környéken a fiúkat, ott érdeklődtek a kocsma környékén, három fekete Audi.

S állítólag, ahogy hallottuk, még tábla sem volt az autókon. Azt is hallottuk, hogy Újvidékről megindult egy nagyobb szerb tömeg, bosszút állni a temerini magyarokon. Szerencsére ezt időben meggátolta a rendőrség. (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

Furcsállják továbbá, hogy Petrovicsnál semmilyen irat nem volt, amikor megtalálták, és törött állkapcsa ellenére (emiatt gyakorlatilag beszélni sem tudott), bizonyítottan erősen bódult állapotban igazolni tudta magát.

A gyilkossági kísérlet vádiratában le van írva, hogy a tettesek az áldozatot levizelték és meg is égették. A szülők szerint Petrovicson se égési, se vizeletnyomokat nem találtak a szakértők. (5)

Horváth édesapa: „Az egyik lakos még kérdezte is a rendőrt, hogy ki ez a fiatalember, amikor megtalálták, a rendőr ezt névről pontosan megmondta.

Akik rátaláltak lakosok, azt mondták, hogy bot nem volt a sértett végbelében, a bot a füvön van lefényképezve, észnél volt az illető és jajgatott.

Ráadásul még valami vascsövet is emlegettek, amivel állítólag 25 ütést leadtak a fiaink Petrovićra. Meg, hogy egy léccel verték, amit a közeli kertben találtak meg reggel a rendőrök, a kerítés mellett”.

Horváth nenája: „Ezzel az erővel az ötödik-hatodik háznál is találhattak volna tárgyi bizonyítékokat!”

Horváth nenája: Petrovićot reggel 6 óra után találták meg a piactér közelében, és 9 órakor vették át Újvidéken a klinikán! Hát hol volt a fiatalember nem egész 3 órán keresztül, súlyos testi sérülésekkel?! Le lett mérve, hogy egy mentő rotációval, 12 perc alatt beér Temerinből Újvidékre. (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

Horváth édesapa: „...nem vett semmit a bíróság figyelembe. Csak lapozták-lapozták a dokumentumokat. Az ügyvédeket a bíróságon keresztül kaptuk, akiket az állam fizetett. Ezidáig az ügyvédek érdemlegesen semmit nem csináltak. Olyanok, mint akikre a hatalom vagy valakik ráparancsoltak volna, hogy ne tegyenek semmit gyerekeink érdekében.

Amikor az ügyvéd mandátuma lejárt, azt mondta, hogy száraz arannyal is fizethetünk, akkor sem fog képviselni bennünket-úgysem érhetünk el semmit!

Ezek irányított ügyvédek voltak, akiknek nem lehetett az a céljuk, hogy gyerekeinket megvédjék.

A bírónő a fellebbezéshez egy halom anyagot nem vett figyelembe, csak úgy dobálta félre a dokumentumokat, hogy ez nem érdekes, ezt átugorjuk, stb...

Úgy van beállítva, hogy gyermekeink letámadtak orrvul egy 38 éves, békésen sétálgató fiatalembert, és brutálisan bántalmazták.

Sőt –asszociációs alapon- a bírónő kijelentette, hogy ilyen hasonló eset szerepel Branko Čopić regényében, amikor az ottománi birodalomban történtek hasonló esetek a szerbséggel. (karóba húzás- CM megj.)

A fiam áttanulmányozta a törvénykönyveket, és azok szerint írta meg a fellebbezését-erre a bírónő bolondnak nézte, hogy honnan jön ő ahhoz, hogy ilyeneket írjon!

(beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

Petrović azt állítja, semmire sem emlékszik. Arra sem, mi történt, arra sem, hogy hol. Az előzményekből is csak annyit jegyzett meg, hogy ugyanabban a kocsmában iszogatott, ahol a temerini magyar fiatalok, de nem gúnyolta őket, ahogy ők állították. A társaságukban levő lányoknak sem vetett oda sértő megjegyzéseket. Nem is veszekedett az asztaltársasággal. (6)

A hozzátartozók sérelmezik, hogy a tárgyalásról annak ellenére tiltották ki őket, hogy illemtudóan viselkedtek. Erre állítólag azért került sor, mert Petrović édesanyja a tárgyalások megkezdésekor dührohamot kapott, s a tárgyalóteremben elkezdett

hangoskodni, azt kiabálván, ,,minden magyar bűnöző”, s Jasenovac példájával dobálódzott. Ekkor a bírónő félbeszakította a tárgyalást, s zárt körűvé tette, ám a vádlottak hozzátartozóit kitiltotta a teremből. A szülők szerint azért, hogy semmilyen információ ne szivároghasson ki a tárgyalásról. (7)

Horváth édesapa: Ezt az ügyet belső szinten már nem lehet megoldani, mert ha jó irányba akarnák, hogy haladjon a dolog, akkor ennyi nem maradt volna nekik a büntetésből, másodfokon mondták volna, hogy jól van, akkor leveszünk a büntetésből. Ugyanaz ment a másodfokra is, mint az elsőre, valakinek az érdeke az volt, hogy változás ne legyen, hogy minden maradjon, úgy ahogy volt. Hogy mi volt a cél ezzel?

Az volt a céljuk, hogy minél jobban megbüntessék őket, mert ők megvertek egy szerbet. Ez az egész folyamat abszurd, amit ők adtak büntetést, meg az eljárás ahogy lezajlott. (beszélgetés a hozzátartozókkal- CM megj.)

Csorba Béla, a VMDP alelnöke:

- Nem kétséges, hogy Petrović megveretése sokak számára mintegy ,,megrendelésre” történt. Ellensúlyozni lehetett és kellett vele az akkor már európai botránnyá dagadni készülő délvidéki sorozatos magyarverések gyalázatos tényét. Ellensúlynak viszont akármilyen pitiáner kocsmai verekedés nem lett volna elégséges. Nagyobb ,,ügy"-re volt szüksége a szerb nacionalista politikai elitnek, és egyáltalán nem lepődnék meg, ha idővel eddig ismeretlen, a sajtóközleményekben elferdített vagy nyilvánosságra nem került részletek is kiderülnének a temerini leszámolással kapcsolatban és az azt megelőző órákról. Természetesen mindez nem csökkenti az öt fiatal által elkövetett bűncselekmény súlyát. Nem kétséges, hogy büntetést érdemelnek - ezt még szüleik is elismerik -,

az elsőfokú bírósági ítélet drákói szigora azonban nem minősíthető másként, mint olyan döntésnek, amely magán viseli a politikai közhangulat kiváltotta érzelmi befolyásoltság több elemét, ugyanakkor alkalmas arra, hogy pszichológiai tehertételként nehezedjen az egész délvidéki magyar közösségre. Azt üzeni ugyanis mindannyiunknak, hogy nem vagyunk egyenlők. Éppen ez az a dimenzió, amely miatt kinek-kinek a maga eszközével fel kell emelnie a szavát az elsőfokú bírósági ítélet ellen, még akkor is, ha a temerini fiúk magatartását egyébként mélységesen helytelenítjük.

Mgr. Miavecz Béla, a VMSZ elnökségi tagja:

- Mélységesen fel vagyok háborodva, már csak azért is, mert azok a tettesek, akik Újvidéken, a Duna-parton bizonyíthatóan nemzeti alapon félholtra vertek egy magyar fiatalt, a mai napig szabadlábon vannak, ügyükben a tárgyalás még el sem kezdődött. A temerini ügyben számos konkrétum el lett hallgatva, s minden arra mutat, hogy az egész bírósági per a vajdasági magyarság megfélemlítésére szolgál. Ezt támasztja alá a per egész menete, az ítéletek példátlan súlyossága. Remélem, hogy az új fejlemények tükrében a vajdasági kisebbségügyi titkár és az MNT is rövidesen tájékozódni fog, s megteszi a szükséges lépéseket. (8)

Dr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd nem vett részt a fiúk védelmében, de a szerb jogrendet ismerő szakértőként készséggel elmondta a véleményét:

- Mint minden nemzetiségi vagy egyéb alapokon megtörtént verekedés, úgy ez is mélységesen elítélendő. Ám ez az eset több érdekes kérdést vet fel. Például, hogy az újvidéki bíróság miért úgy értékelte és tárgyalta az ügyet, mint gyilkossági kísérletet. Hasonló esetekben súlyos testi sértés szokott lenni a vád. Ám ez az elsőfokú ítélet még így is megdöbbentő, ha gyilkossági kísérlet a vád, akkor sem reális a fejenként tíz-tizenöt év fegyház. Mindenkit megdöbbentett az elsőfokú ítélet.

A szerb sajtó az elmúlt több mint egy esztendőben kirívóan nagy terjedelmet szentelt az ügynek.

A Svedok című lapnak nyilatkozó szerb történész, Jovan Pejin például ugyanolyan véres nacionalista cselekedetnek tartja a fiúk tettét, mint a magyar csendőrök újvidéki bevonulásakor kivégzett szerbek megölését, és szeretné, ha fejenként legalább negyven év börtönt kapnának a magyarok. A Kurir című bulvárnapilap több írásában is gyilkosoknak, hóhéroknak és elvetemült állatoknak nevezte a magyar fiatalokat, a lapnak a kórházi ágyról nyilatkozó Zoran Petrovics pedig azt mondta, "keresztényi módon mindent megbocsátott a hóhérainak".

Az összes szerb orgánum a kórházi ágyon fekvő, lábadozó Petrovicsról közölt fotót. A Svat című bulvárjellegű havilap megírta, Zoran már jó tíz éve a heroin és az alkohol rabja, eddig négyszer volt elvonókúrán, és Hepatitis C betegsége van. A tényekhez tartozik még, hogy az újvidéki főügyész, Hrubenak Joakim szintén legalább fejenkénti negyvenéves börtönbüntetés kiszabására kérte a bíróságot, és állatoknak nevezte az elkövetőket, akiket szerinte nem is lehet igazán büntetni. (9)