Magyar Szó
2005. október 1.-2., szombat-vasárnap

Helyében valószínűleg bosszúvágy fűtene mindenkit. Zoran Petrovićot, az emlékezetes tavalyi temerini "szerbverés" áldozatát azonban nem. Pedig súlyos sebeket ejtett rajta az öt magyar fiatalember, akiken a bíróság drákói szigort alkalmazott: összesen 61 évi börtönre ítélte őket.

- Megbocsátottam a fiúknak, elszállt belőlem minden bosszúvágy, feszültség, amit ilyenkor mindenki magában hord. Tulajdonképp köszönettel tartozom nekik, hogy megszabadítottak ettől az érzéstől, ami nem illik hithű keresztényhez. Mert én az vagyok. Nem haragszom rájuk, szüleikre sem, akik meglátogattak a kórházban és bocsánatot kértek tőlem. Szó sincs róla, hogy azért vertek volna meg, mert szerb vagyok. Ezt kijelentettem Rasim Ljajić kisebbségügyi miniszternek is, amikor meglátogatott. Sokan nem is tudják, milyen nagy baj lehetett volna a történtekből: Újvidéken szerb tüntetők indultak el Temerinbe bosszút állni a magyarokon. Szerencsére a rendőrök megállították őket.

A 38 éves, nőtlen újvidéki fiatalember a megbocsátás alkalmából szeretne találkozni Máriás Istvánnal, Illés Zsolttal, Szakál Zoltánnal, Uracs Józseffel és Horváth Árpáddal, akik tavaly június 26-án éjjel csúnyán megverték, és egy botot dugtak fel a végbelébe. Ennek a sérülésnek egyébként négy operáció lett a következménye, amelyek során Petrović végbelét egy hasán kívül függő zacskóba vezették ki.

- A fájdalmakat, a szenvedést már elfelejtettem - mondja, miközben mutatja a hasán függő zacskót -, s szeretném most már megölelni a temerini fiúkat, hogy megbocsássunk egymásnak. Ha rajtam állna, azonnal kiengedném őket a börtönből. Túl szigorúan ítéletet hoztak esetükben. A tárgyalás során azt gondoltam, legfeljebb 5-7 évet kapnak. Gyilkosokat sem ítélnek ennyi évre.

Petrović azt állítja, semmire sem emlékszik. Arra sem, mi történt, arra sem, hogy hol. Az előzményekből is csak annyit jegyzett meg, hogy ugyanabban a kocsmában iszogatott, ahol a temerini magyar fiatalok, de nem gúnyolta őket, ahogy ők állították. A társaságukban levő lányoknak sem vetett oda sértő megjegyzéseket. Nem is veszekedett az asztaltársasággal.

A történtekkel kapcsolatban felmerült valamilyen kábítószer-üzérkedés, korábbi tartozások kiegyenlítése...

- Erről nem tudok semmit. Hét-nyolc évvel ezelőtt leszoktam a kábítószerről. Azt is terjesztették rólam, hogy nem tűröm a magyarokat. Badarság, öt temerini magyar lánynak is udvaroltam valamikor, és egy férjezett asszonynak is, amiért már kétszer is megvertek. Írja meg, amit mondok: a szerbek példát vehetnének a magyarokról önfegyelem és öntudat tekintetében.

Petrović jóhiszemű, intelligens fiatalembernek tartja magát, akitől távol áll minden erőszak. Zenekarokban játszott, mint dobos, sokszor járt külföldön, és tagja volt a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának. Részt vett a Milošević elleni, 2000. október 5-ei tüntetésekben Újvidék főterén. Akkor hagyta el pártját, amikor még részvéttáviratot sem küldtek neki.

- Ha belegondolok, nem történt semmi rendkívüli Temerinben. Egy szokványos, közönséges szombat éjszaka volt. Fordítva is történhetett volna, vagyis, hogy a magyar fiúkat verik össze. Sok a verekedés - mondja.

A belgrádi Legfelsőbb Bíróság hamarosan másodfokú ítéletet hoz a temerini fiúk ügyében. Petrović enyhébb, igazságosabb ítéletet vár. Az elszenvedett testi, lelki fájdalmakért azonban ötmillió dinár kártérítésre számít.

- Valakitől hallottam, hogy a temerini fiúk szülei már összegyűjtöttek 2,5 millió dinárt - bizakodik Petrović -, de még nem adták ide nekem. Nézze, 500 milliót is kérhetnék, nemde?

Így szól Petrović vallomása, amit azért mondott el, mert szeretné, ha a temerini magyarság megismerné az érem másik oldalát is. A temerini szülők napjai pedig reményteljes várakozásban telnek.

- A Legfelsőbb Bíróságon szívélyesebben fogadtak bennünket, mint az újvidéki bíróságon - mondja a 15 évre elítélt Máriás István édesapja. Igazságosabb ítéletben reménykedem, ami összhangban lenne a történtekkel. Erre a súlyos börtönbüntetésre a fiam nem szolgált rá. Petrović se szenvedett olyan sérüléseket, mint amilyennel a gyerekeinket terhelik. A kórházban láttuk például, hogy az állkapcsa nem volt eltörve, mert beszélgetett, kólát ivott, pedig törött állkapoccsal ezt nem lehet megtenni - mondta a kétségbeesett apa.

- Szerintem az eset nem nemzeti alapon történt ugyan, de fiainkat nemzeti alapon büntették meg. Sorozatgyilkosokat sem sújtanak ennyivel. Remélem, hogy a másodfokú ítélet igazságosabb lesz. Különben elveszítjük őket, és ők is bennünket - mondja Máriás István édesanyja.

Horváth Árpád édesapja is bizakodik, akinek a fiát tíz évre ítélték:

- Az első tárgyaláson a sértett édesanyja felállt, és kijelentette: számára minden magyar gonosztevő. A bírónő erre zárt körű tárgyalást rendelt el. Így magyarázta: a szülők és a nemzetek érdekében.

Uracs Józsefnek, aki 11,5 év börtönt kapott, az édesanyja röviden fogalmazott:

- Az ítélet nagyon fáj, mert egy anyának nincs eldobni való gyereke. Amit megérdemel, kapja meg, de annál semmivel se többet.

Többnyire az döntött a perben, hogy a bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérletnek és különös kegyetlenséggel elkövetett bűnténynek minősítette Petrović bántalmazását. Az elítéltek azonban ezt tagadták, s követelték a tények pontosabb megállapítását, valamennyi bizonyíték figyelembe vételét, ami szerintük elmaradt. A szülők arra is panaszkodnak, hogy gyermekeiket megverték a fogdában, s nem engedték a beszélőkön, hogy magyarul szóljanak velük. Ügyükkel csütörtökön megismerkedett a magyar országgyűlés külpolitikai bizottsága, és meghallgatta egyes vajdasági magyar pártvezetők tájékoztatását.