KAPU
2005.09.

Dudáltak az autók megállás nélkül, kettő majdnem ütközött is. Alig tartják be a fontosabb közlekedési szabályokat Belgrádban. Amúgy csendes délelőtt volt, gyalogos alig sétált a kormányzati negyedben. Egyszerre feltűnt a Reszavszka utca végében az égszínkék Citroën rabszállító furgon.

– Jönnek. Biztos, hogy őket hozzák – mondta izgatottan Ilona.

Feszültség látszott a szülők arcán. A rabomobil felhajtott a járdára, a két megtermett, mogorva tekintetű őr kiszállt, majd egyikük kinyitotta a guruló zárka ajtaját.

– Árpi! – kiáltott oda István, ahogy meglátta a fiút.

– Ne kiabálj, te! Még bajuk lehet belőle – csendesítette felesége, Ilona.

A 10 évnyi börtönre ítélt Horváth Árpád megbilincselve állt Szerbia-Montenegró Felső Bíróságának bejárata előtt, és mereven bámulta a rabszállítót, amíg az őrök intézték a belépést. István kiabálását hallotta, de tudta, nem szabad odanézni. A megbilincselt Árpád édesapja, Horváth Tibor szótlanul állt mellettem.

Aztán a 11 és fél év fegyházra büntetett Uracs Józsefet is kiszállították a Citroën furgonból. Őt édesanyja nem tudta elkísérni a másodfokú tárgyalásra Belgrádba, mert nem volt elég pénze. Az öt temerini magyar vádlottból ketten jelentek meg személyesen a további sorsukat eldöntő másodfokú tárgyaláson: a tizenkilenc éves Horváth Árpád és a huszonkilenc esztendős Uracs József. A többiek, Máriás István (21 éves, 15 év börtönre ítélték), Illés Zsolt (25 éves, 13 évet kapott) és Szakáll Zoltán (24 éves, tizenegy és fél éves büntetésre ítélték) nem utaztak a szerb fővárosba. Ügyvédeik így látták jónak. Nem sokkal később megkezdődött az öt magyar elítélt másodfokú tárgyalása.

A zavaros éjszaka

Az öt, első fokon összesen hatvanegy év börtönre ítélt magyar nemzetiségű fiatalember 2004 június 26-a óta ül Szerbia különböző börtöneiben. Előző éjszaka városukban, a szerbek és magyarok által immár szinte egyazon arányban lakott Temerinben mulatoztak. Korábban csak részben ismerték egymást, ám például Horváth Árpád és Máriás István már régi jó barátok voltak. Ahogy a többi szerb és magyar fiatal, így az öt elítélt is a temerini városközpontban, a piacteret körülölelő kocsmákban, diszkókban szórakoztak. Ugyanezt tette az újvidéki szerb fiatalember, a harmincnyolc éves, Petri becenéven ismert Zoran Petrovics. Ő több szórakozóhelyet végigjárt az este. A temerini Evergreen nevű klubból erőszakos viselkedése miatt (a szemtanúk állítása szerint mindenkivel kötözködött, elvette az ott szórakozók italát és cigarettáját) kidobták. Megfordult a csak szerbek látogatta mulatóban, a Milanóban is, majd betért a Kaja nevű bárba. Ezt a helyet a temeriniek a kábítószerélvezők és drogterjesztők törzshelyének tartják. Miután innen is távozott (vagy kitessékelték, ezt nem tudni), a piactér felé vette az irányt. Ott került szó- majd ütésváltásba a magyar fiatalokkal, akik az árusító standokon italoztak. A szemtanúk szerint Zoran Petrovics igen erőszakosan viselkedett, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül belekötött mindenkibe, és a fiatal lányokat is molesztálta. Mikor a magyar fiatalok szó- és ütésváltásba keveredtek Petroviccsal, a sértett a támadók magyar édesanyját is szidalmazni kezdte.

A verekedés során Zoran Petrovics súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az öt magyar fiúért már hajnalban jelentkeztek a rendőrök, akik kérték a – még akkor is bódult – fiatalokat, hogy öltözzenek át, mert ruhájukra szükség lesz a vérmintához. Az újvidéki bíróság Zdenka Sztakics bírónő elnökletével, gyilkossági kísérlet vádjával a fiatalokat összesen hatvanegy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amit a magyarok az újvidéki és a mitrovicai börtönben töltenek a mai napig is.

A sértett, Zoran Petrovics sérüléseiből felépülve hasonló sorsra jutott. Előbb késsel próbált alkoholt rabolni egy élelmiszerboltból, amiért rövid időre börtönbe került. Kevés időt töltött szabadlábon, nem sokkal kiengedése után újfent erőszakos rablásért került fegyházba.

Magyar hóhérok

Verekedésért ilyen mértékű börtönbüntetést még soha nem szabtak ki Szerbia-Montenegróban. A boszniai szerb Biljana Plavsics háborús bűnök elkövetése miatt kapott tíz évet. A Legija (légiós) ragadványnéven ismert Milorad Ulemek egykori vörössapkás parancsnokot (későbbi bérgyilkost, aki bűnösnek találtatott Zoran Djindjics egykori miniszterelnök meggyilkolásában is) négyszeres gyilkosságért ítélték el tizenöt évre. Egy újvidéki sorozatgyilkost szintén tíz évre büntettek.

Dr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd nem vett részt a fiúk védelmében, de a szerb jogrendet ismerő szakértőként készséggel elmondta a véleményét:

– Mint minden nemzetiségi vagy egyéb alapokon megtörtént verekedés, úgy ez is mélységesen elítélendő. Ám ez az eset több érdekes kérdést vet fel. Például, hogy az újvidéki bíróság miért úgy értékelte és tárgyalta az ügyet, mint gyilkossági kísérletet. Hasonló esetekben súlyos testi sértés szokott lenni a vád. Ám ez az elsőfokú ítélet még így is megdöbbentő, ha gyilkossági kísérlet a vád, akkor sem reális a fejenként tíz-tizenöt év fegyház. Mindenkit megdöbbentett az elsőfokú ítélet – mondta Dr. Bozóki Antal.

A szerb sajtó az elmúlt több mint egy esztendőben kirívóan nagy terjedelmet szentelt az ügynek.

A Svedok című lapnak nyilatkozó szerb történész, Jovan Pejin például ugyanolyan véres nacionalista cselekedetnek tartja a fiúk tettét, mint a magyar csendőrök újvidéki bevonulásakor kivégzett szerbek megölését, és szeretné, ha fejenként legalább negyven év börtönt kapnának a magyarok. A Kurir című bulvárnapilap több írásában is gyilkosoknak, hóhéroknak és elvetemült állatoknak nevezte a magyar fiatalokat, a lapnak a kórházi ágyról nyilatkozó Zoran Petrovics pedig azt mondta, "keresztényi módon mindent megbocsátott a hóhérainak".

Az összes szerb orgánum a kórházi ágyon fekvő, lábadozó Petrovicsról közölt fotót. A Svat című bulvárjellegű havilap megírta, Zoran már jó tíz éve a heroin és az alkohol rabja, eddig négyszer volt elvonókúrán, és Hepatitis C betegsége van. A tényekhez tartozik még, hogy az újvidéki főügyész, Hrubenak Joakim szintén legalább fejenkénti negyvenéves börtönbüntetés kiszabására kérte a bíróságot, és állatoknak nevezte az elkövetőket, akiket szerinte nem is lehet igazán büntetni.

A börtönben

Illés Zsolt Újvidéken kezdte meg büntetésének letöltését, őt később – minden indok nélkül – áthelyezték a bosnyák határ melletti Mitrovica büntetésvégrehajtási intézetébe. A többiek Újvidéken vannak, de Horváth Árpádot pár hónapja gerincbántalmai miatt átszállították egy belgrádi kórházba. A fiatalok egészségi állapota az elmúlt hónapokban jelentősen megromlott. Erről a szülők csak felületesen győződhetnek meg, mert a havi látogatások mindössze hét-nyolc percig tartanak, az ügyüket érintő kérdésekről nem társaloghatnak, és szigorúan tilos magyarul beszélniük. A bírónő, Zdenka Sztakics több alkalommal – minden indok nélkül – megtiltotta a látogatást.

Az egyik fiúnak sikerült kijuttatnia egy cenzúrázatlan levelet a börtönből. Ebben leírja, a börtönőrök már első nap nagyon elverték mindannyiukat. A verések, rugdalások mindennaposak a börtönben, és az őrök természetesen szóvá teszik nemzetiségüket is. A fiú, aki a levelet írta, a szemeire mért ütésektől már szinte semmit nem lát, és a veséit is lerugdosták. "A bal szememre még a fényt sem látom, a jobbra is csak hatvanöt százalékot. Pontosan meg tudnám nevezni az őröket, akik ezt tették velem, de most még nem teszem" – írta. A levélben a fiú utalt rá, hogy más egyéb úton nem üzenhet szeretteinek. A levelet a szülők eljuttatták Raszim Ljaljicsnak, Szer-bia-Montenegró kisebbségügyi miniszterének, aki azóta sem reagált rá.

A szülők

A Temerin környéki termőföldek a legjobbak az egész Délvidéken. Manapság kevésbé erről híres a város és környéke. 1999-ben hangzott el sokszor Temerin neve szerte a világban, mert a NATO-erők grafitbombákkal tették tönkre a közeli áramelosztó rendszert, amely a környék áramellátását biztosította. Mostanában a magyarverések miatt került középpontba a város. Szabadka után itt van a második legtöbb bántalmazás, melyet magyarok kárára követtek el. Az elmúlt években több ezer koszovói és boszniai szerb menekült telepedett le a városban, akik alaposan felborították az 1945-ig színmagyar város etnikai arányát. A magyar szülők nem szívesen engedik el szórakozni fiatalabb gyermekeiket. Temerinben veszélyes magyarnak lenni. Az öt elítélt fiú hozzátartozói is félnek, immár több mint egy éve egyfolytában fenyegetésekkel kell szembesülniük. Elmondásuk szerint házukat ismeretlen autókból többször is lefilmezték, és fenyegető leveleket kapnak. Egyet megmutattak. Ezt gyermekes jellegű kézírással írták és benne foglaltatott, hogy Petőfitől Kaszáig minden egyes magyart karóba kell húzni. A szülők elmondása szerint mindannyian kaptak hasonló fenyegetéseket, ugyanazzal a kézírással. Már beszélgetésünk elején leszögezték, ők csak az igazságot akarják, fiaik tettét ők is mélységesen elítélik, de csak azért büntessék őket, amit valójában elkövettek.

Máriás István, Máriás Ilona, Horváth Tibor, Horváth János, Kabács János és Uracs Jozefina szeretnék, ha a közvélemény megismerné azokat az elhallgatott részleteket is, melyeket ők tudnak, és végre kiderülne az igazság. Elmondták, ők úgy tudják, Zoran Petrovics amikor a kérdéses éjszakán megjelent Temerinben, lakhelyén, Újvidéken már túl volt egy nagyobb verekedésen. Egy magánházból is kitessékelték, mert provokálta a helyieket, és családi ügyekbe avatkozott. Temerinben az Evergreenből szintén kidobták, mert alkohol és drog hatása alatt beleivott mások italába, elszívta idegenek cigarettáját, s aki ezt szóvá tette, annak vagy az anyját kezdte el szidni, vagy az italába köpött bele. A Kaja nevű szórakozóhelyről is kidobták, ezt követően ment a piactérre. Először Szakáll Zoltánba kötött bele, és dulakodni kezdtek. Kisebb ütésváltás után otthagyta Szakállt, és a piactéri padoknál Máriás Istvánba kötött bele, így tőle is kapott néhány pofont. Hangoskodtak, és Petrovics a magyarokat szidta. Az egyik szülő szerint ekkor Illés Zsolt odaszólt: "Ha a magyarokat szidja, akkor az én nevemben is adj neki két pofont!". A szülők szerint ekkor ennyiben maradt a dolog, de Petrovics nem nyugodott, és a piactéren bóklászó lányokba kötött bele, fogdosta is őket, majd a magyarok édesanyját kezdte el újfent szidni. Máriás István ekkor utánament, és közölte vele, vonja vissza a magyarokra tett sértő megjegyzéseit. Erre Zoran nem volt hajlandó, újabb verekedés tört ki a részeg fiatalok között. Később Petrovics alsónadrágra vetkőzött, és újból a lányokat kezdte el zaklatni, mire a lányoktól is beszedett néhány pofont. Aztán valószínűleg ekkor esett ki nadrágja zsebéből egy zacskó kábítószer (nyugtatók és extasy tabletták), melyet az őt körülálló fiatalok rögtön összekapkodtak. A szülők szerint ez a tény (melyre több tanú is van) az eljárás alkalmával kimaradt a jegyzőkönyvből. A hozzátartozók szerint egyébként ekkor érkezhetett a piactérre Horváth Árpád, barátnője oldalán. Újabb dulakodások kezdődtek, ezt ötven-hatvan fiatal nézte végig. Horváth és Máriás időközben távoztak a helyszínről. A szülők szerint nem tudni, hogy fiaik vagy mások okozták a súlyos sérüléseket Petrovicsnak. Elhallgatott ténynek tartják, hogy az áldozat mellett hosszasan időzött egy nagy fekete autó. Hogy ezalatt mi történt, arra továbbra sincs válasz.

Másnap tíz körül jelent meg a rendőrség letartóztatni a fiúkat. A hozzátartozók szerint a rendőrparancsnok később kijelentette: "Akár tizenötöt is bevihettem volna". Nincs rá magyarázat, miért éppen őket vitték be. A fiúkat ügyvéd jelenléte nélkül a hivatalos verzió szerint kihallgatták, vér- és vizeletmintát vettek tőlük. A hivatalos jelentés szerint mindegyik srác 0-s vércsoportú, miközben például Horváth Árpád vércsoportja RH+. A vizeletmintákból minimális mértékű alkoholt mutattak ki, holott mind az öten nagyon részegek voltak, egész éjszaka sört, bort és pálinkát vegyesen ittak. Árpád édesapja és nagyapja szerint a fiú reggel annyira nem volt tudatánál, hogy azt se tudta, hol van, amikor jött érte a rendőrség. A bíróság nem akarta elismerni, hogy a fiúk alkohol vagy drog hatása alatt voltak az éjszaka, pedig bekísérőik is elszólták magukat, mondván a srácokat állapotuk miatt aznap kihallgatni sem tudták. A tárgyalás során a bíróság azt is elutasította, hogy a fenti kijelentést tevő rendőrt tanúként meghallgassák. Zoran Petro-vics esetében figyelembe vették, hogy a férfi visszaeső kábítószer-élvező, és a kérdéses időpontban is alkohol hatása alatt volt. Hiányolják továbbá annak a paradoxonnak a feloldását, miszerint ha Petrovics végbelébe a vádlottak egy hatalmas botot dugtak fel, akkor miként lehetséges, hogy Zoran másnap már ülve beszélgetett a kórházi ágyon Raszim Ljaljics kisebbségügyi miniszterrel. Furcsállják továbbá, hogy Petrovicsnál semmilyen irat nem volt, amikor megtalálták, és törött állkapcsa ellenére (emiatt gyakorlatilag beszélni sem tudott), bizonyítottan erősen bódult állapotban igazolni tudta magát. A gyilkossági kísérlet vádiratában le van írva, hogy a tettesek az áldozatot levizelték és meg is égették. A szülők szerint Petrovicson se égési, se vizeletnyomokat nem találtak a szakértők.

A szülők szeretnék, ha az elhallgatott tények kiderülnének. Ugyanez vonatkozik szerintük az eset "körítéseire" is, mert túl sok politika van az ügyben, és fiaikat is politikai okból ítélték el igen súlyosan és verték meg naponta a börtönben. A szerb sajtó elhallgatta például Zoran Petrovics politikai múltját, aki a Vajdasági Szociáldemokrata Liga temerini titkára volt. Továbbá, hogy az eset felfokozott belpolitikai hangulatban, a szerb elnökválasztás, a Borisz Tadics-To-miszlav Nikolics párharc napján történt. A radikálisok köreiben gyorsan elterjedt a hír, hogy Zoran Petrovics a kórházban életét vesztette, így Seselj vajda követői Újvidéken ezerötszázan összegyűltek, és megindultak Teme-rin felé elégtételt venni a magyarokon a szerb férfi – állítólagos – haláláért. A szerb titkosszolgálat és a rendőrség szerencsére hírét vette a pogromkísérletnek, és megakadályozta a radikálisok tervét, ami ha sikerül, beláthatatlan következményei lettek volna. Még a kocsmárosok és a buszsofőrök is rendőrök voltak aznap Temerinben.

Belgrád, másodfok

A megbilincselt fiúkat bekísérték, a mogorva őrök körülállták őket. Közben megérkezett B. Tóth Elvira, a Magyar Szó belgrádi tudósítója, lassan fel kellett menni, mert délre volt kitűzve a hivatalosan nyilvános tárgyalás. Az esetleges kellemetlenségeket megelőzendő inkább nem lobogtattam magyarországi sajtóigazolványomat a papírokat ellenőrző biztonsági őrnek, ám ő így is problematikusnak találta jelenlétemet (annak ellenére, hogy valótlanul azt mondtam neki: Horváth Árpád magyarországi rokona vagyok), mondván, hogy csak a legközelebbi hozzátartozók mehetnek be (az amúgy elvileg nyílt) tárgyalásra. Végül engem beengedett, ám a némileg naivan sajtóigazolványával próbálkozó Magyar Szós kolleganőt nem. Ő csak hosszas huzavona után és félórás késéssel ülhetett be a tárgyalásra. (Újvidéken, az elsőfokú tárgyaláson érdekes eset történt. Petrovics édesanyja – amint bekísérték az öt vádlottat – elkezdett kiabálni, hogy minden magyar bűnöző – és jasenovac példáját emlegette –, mire Sztakics bírónő kiürítette az egész termet.). A szerb igazságszolgáltatás rendje szerint a tárgyaláson az öttagú bírósági tanács ismertette a fellebbezések tartalmát. Hallhattuk, hogy Hrubenak Joakim újvidéki főügyész továbbra is állatoknak tartja a vádlottakat, és további súlyosbítást szeretne. A védőügyvédek és a szülők a per újratárgyalását szeretnék, a gyilkossági kísérlet testi sértéssé minősítését, és az elfogult Zdenka Sztakics bírónő helyett másik bírót. Elvárják, hogy az új eljárásban vegyék figyelembe az orvosok és a tanúk kijelentéseit, vallomásait és a tárgyi bizonyítékokat. Feleljen mindenki, aki az eljárás során tévedett, beleértve a rendőrséget és a községi (ez Szerbiában a járás megfelelője) elnököt is.

Ítéletet nem mondtak, a hozzátartozók egy-két hónap múlva kapják csak meg a másodfokú eredményt, levélben. Addig a fiúk továbbra is Szerbia-Montenegró különböző börtöneiben raboskodhatnak, a szülők pedig kíváncsian várják, igazságos ítéletet hoznak-e. Ha nem, hajlandóak a végsőkig elmenni. Immár segítséget ígért nekik az Amnesty International, a Helsinki Emberjogi Bizottság, a Londoni Királyi Bíróság (Londonba a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai vitték el az ügy iratait és a börtönben brutálisan bántalmazott fiú levelét) és a Magyarok Világszövetsége, valamint számos egyéb civil szervezet. A vajdasági magyar pártok vezetői koncepciózusnak tartják az ügyet, amely szerintük arra szolgál, hogy még jobban megfélemlítsék a délvidéki magyarságot.