| Szerbiának bocsánatot kell kérnie |
| Írta: admin | |
| 2005. november 17. | |
Szerbiának bocsánatot kell kérnieDr. Dragoslav Petrović, Demokrata Párti Frakcióvezető a Tartományi Parlamentben azt mondta, Szerbia válaszút előtt áll és a lojalitás fejében kéri, ne borzoljuk a kedélyeket. Mert Szerbia érzékeny stádiumában van. A vajdasági magyarokat csendre inti. A demokraták és a szociáldemokraták eme parlamentben disztingválnak: Arról szól a distinkció, kik a fasiszták és kik nem. Igen „liberális” megoldás született, nehogy a vajdasági magyarok is utóbbiak közé kerüljenek. Mivel olyan szervezeteik is vannak, amelyek arról szólnak, „ne bántsd a magyart”. Úgy látszik, ezek is fasisztagyanús szervezetek. Közben a szerbiai díszes demokrácia elnézte, hogy Milosevic idejében a magyar fiatalokat besorozták, hogy szüleiknek felmondtak munkahelyükön, anno, és utólag sem a szülőket sem a fiatalokat nem vették fel. A szerbiai demokrácia azt gondolja, hogy a magyaroknak nemigen van munkához való joga. Ha van munkájuk, akkor Szerbia összes terhét páriaként (gőzmozdonyként) magukra kell vállalniuk. A magyarok, a „mindenkori vétkesek” csak mint szolgák lesznek jók. A délvidéki magyarok nem vétkesek. Ennek ellenére Szerbia a magyarokat nemcsak tegnap, hanem ma is, túszként tartja. Nekem nincsenek „radikális” nézeteim. Csupán az a véleményem, hogy Szerbiának a délvidéki (vajdasági) magyaroktól bocsánatot kell kérnie. Nem csak szóban, de tettekkel is. Nem elég, hogy a magyarokat most csupán mérsékelten verik és, hogy kormányzati emberek törlik a falfirkákat („kifelé magyarok”, „megöljük a magyarokat”, stb.). A falfirkák fasiszta megnyilvánulások és a kormányzat ezekért felelősséggel tartozik. Sajnos Szerbia még nem ocsúdott fel. Kérdezem, miért nem tiltotta be azon pártjait, amelynek tagjai háborúztak, Nagy Szerbia létrehozása céljából. Ez nem volt fasizmus? Vagy, a szerbeknek minden meg van engedve? Hol van a processzuálása annak amit Milosević elrabolt? Hogy kiebrudalta a magyarokat. Hogy beköltöztette menekült szerbeket volt Jugoszlávia (általa) háborúval sújtott térségeiből. Volt-e suba alatti megállapodás? Azt gondolom, volt. A Balkán az Balkán. Itt sajnos a sötétség és a homály még igen nagy. Hogy van az, hogy a magyaroktól nem kértetek igazán bocsánatot. Hogy van az, hogy a szerbek sohasem fasiszták, a magyarok pedig mindig azok. Nem lenne jó ezt megbeszélni, a politikai doktrína és ennek effektusa szintjén? Ejnye-bejnye, szerbiai demokraták és szerb demokraták, szociáldemokraták és radikálisok. Nem szégyenlitek magatokat? Dr. Szalma József (VMDP, HÍRLEVÉL, III. évf. 139. szám, 2005. november 17., Árgus)
|