Magyarverés Gyulafehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2011. jnius 22.

Magyarverés Gyulafehérváron 

Baseballütővel támadtak rá román huligánok a római katolikus teológiai intézet rektorára, s megrongálták az intézmény épületét

Megdöbbenéssel értesült a magyar Külügyminisztérium a szombaton Gyulafehérváron történt magyarellenes atrocitásokról, amelyek során megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyet adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű személyt – olvasható a tárca tegnapi közleményében, amelyet közvetlenül azután adtak ki, hogy a Keresztalja című katolikus hetilap a honlapján beszámolt az erdélyi városban történtekről.
 
 
Mint kiderült, román huligánok egy csoportja szombat este baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. A rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták az épület ablakait. Az ittas fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazták a magyarsága miatt, és baseballütővel két csapást mértek rá. Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a rendelőben varrták össze. A három támadóból kettőt gyorsan elfogtak a rendőrök. Tettükért három hónaptól húsz évig terjedő szabadságvesztés róható ki.
 
Gyulafehérváron nem ritkák a magyarok elleni atrocitások, a magyar külügy mégis azt reméli, csak elszigetelt esetről van szó, és nem összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, amely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével.
 
„Az eset ellentmond a magyar–román kapcsolatok terén tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt” – áll a Külügyminisztérium közleményében.
 
A Gyulafehérváron történtekről szóló híradást megelőzte Teodor Baconschi román külügyminiszter Radio France Internationale-nak adott interjúja, amelyben a riporter utalt arra, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet mostanában többször is bekérették a külügyminisztériumba. Legutóbb azért, mert Semjén Zsolt kormányfőhelyettes a romániai közigazgatás átalakítási terve kapcsán kifejtette: a magyarság számára élet-halál kérdés, hogy Székelyföld keretében a magyarlakta megyék együvé tartozzanak. Baconschi kifejtette: a nagykövetet azért fogadták csupán területi igazgatói, s nem miniszteri szinten, mert Bukarestben úgy tekintenek a történtekre mint „átmeneti körülményekre”, amelyek pillanatnyi lehűlést okoznak.
 
(Magyar Hírlap, Kristály Lehel)
 
Utolsó frissítés ( 2011. jnius 22. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5765501

Online