Magyarverés Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2010. februr 04.

Magyarverés

A utóbbi időben az ,,Európai Szerbiá”-ban ismét megszaporodtak a magyarverések. Nemcsak Temerinben: máshol is. A toleranciaprogramokra elköltött rengeteg pénz, a Magyar Köztársasággal való felhőtlen viszony, az itteni mérvadó magyar pártnak a magát demokratikusnak és európainak hirdető szerb hatalommal való partneri kapcsolata ellenére is megszaporodtak.
    Verik a magyar fiatalokat az egykor magyar többségű Temerinben, csak azért, mert az utcán anyanyelvükön merészelnek megszólalni. De verik a magyarokat az egykor szintén magyar többségű Szabadkán is, Kosztolányi Dezső városában, mert vannak még, mert egyenrangú polgárként, egyenrangú politikai tényezőként kívánnak részt venni városuk, a délvidéki magyarság központjának irányításában.
    Persze, ez a szabadkai egészen másfajta verés, mint a Temerinben és a Vajdaság egyéb településein elkövetett fizikai bántalmazás: nincsenek ugyan külsérelmi nyomai, de hatása, következményei még súlyosabbak, hiszen a verőlegények egy egész nemzeti közösséget bántalmaznak, igyekeznek kiiktatni a közéletből. Mert különböző meggondolásokból hiába állítják némelyek, hogy Szabadkán még véletlenül sem módszeres magyartalanítás zajlik, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség téves politikáját büntetik Tadić elnök demokratái, akinek van egy kis sütnivalója és még nem vásárolták meg, pontosan tudja: a szabadkai, és rajta keresztül az egész vajdasági magyarság ellen folyik ez a kiszorítósdi.

    Különböző intenzitással, de mindig előre kitervelt módszerességgel folyik Trianon óta. Immáron kilencven esztendeje. Ebben az írásban már csak terjedelme miatt sem áll módomban tényekkel és adatokkal alátámasztva felsorolni az elmúlt kilenc évtized legkülönbözőbb magyartalanítási kísérleteit, a gyeplőmeghúzások és gyeplőmeglazítások legkörmönfontabb módozatait, de aki átélte ezt az időszakot, vagy valamelyest ismeri kisebbségi sorsunk történetét, az pontosan tudja, hogy miről beszélek.
    Szabadkán sem most kezdődött a magyarság kiszorítása a közéletből: több-kevesebb sikerrel próbálkoznak vele, amióta csak az eszemet tudom. Az itt élő – de elsősorban az utóbbi évtizedekben tömegesen idevezényelt – szláv lakosság többsége sohasem nézte jó szemmel a magyar nemzetiségű polgármesterek ténykedését, az ő használatukban a ,,magyar uralmat”, s ezt többször szóvá is tették a különböző fórumokon. S nemcsak szóvá tették: különféle eszközökkel megpróbáltak tenni is ellene valamit.
    Mindaddig azonban, amíg tartott a délszláv háború, majd ennek következtében a szerbek és horvátok közötti feszültség, törekvésük nem járt sikerrel. Persze, idő kérdése volt csupán – s ezt mindannyian pontosan tudtuk –, mikor békülnek ki, állnak össze, s döntik meg közösen az általuk annyira rühellett ,,magyar uralmat”.
    Elsősorban tehát nem a Magyar Koalíció választási kudarca (amely nem is volt az, ha alaposabban elemezzük) okozta Szabadka ,,elvesztését” – ahogy némelyek most igyekeznek beállítani –, hanem a pánszláv összefogás a helyi hatalom megszerzése érdekében, a horvátok és bunyevácok nagy többségének odaédesgetése a Demokrata Párthoz, aztán az elvtelen összefekvés a közelmúltban még gyűlölt ellenzékkel, no meg persze az itteni magyarság lélekszámának drasztikus csökkenése.
    Ebben a félbalkáni közegben törvényszerű volt az, ami most bekövetkezett. Az utolsó csepp a pohárban a ,,demokraták” számára az a több mint százhuszonötezer aláírás volt, amely a magyar választói névjegyzéken megjelent, s az a néhány határozott jelzés, amellyel az itt élő magyar közösség választott vezetői és képviselői által egyértelműen tudomásukra hozta: a saját fejével kíván gondolkodni és politizálni, a saját megmaradása és felemelkedése érdekében, s néhány bársonyszék meg jól fizetett képviselői és egyéb állás kedvéért nem áll be közéjük janicsárnak.
    Ekkor kezdődött meg Szabadkán a kollektív magyarverés, az önkormányzat magyartalanítása. Lám, a magyar tanácsosok után most már a magyar közvállalat-igazgatók vannak soron, Szabadka után pedig már Palicsra is megjött az étvágyuk.

    Aki ezt nem látja, annak nyilván baj van a szemével, aki meg nem akarja, annak a gerincével.
    Minden veréskor keletkezett seb fájdalmas, ám kevésbé az, amelyet idegentől kap az ember. Az majd begyógyul. Az ,,önfia vágta seb” fáj legjobban és legtovább, ahogy tudós professzorunk, Nemeskürty István tanár úr egyik jeles művében mondja. Az még a begyógyulás után is sokáig sajog. 

Ilyen önfia vágta seb több is akad ebben a szabadkai magyarverésben. Azon magyar emberek által okozott seb, akik ott pöffeszkednek-lapulnak a verőlegények csapatában. Meg azon magyar emberek által okozott seb, akik a legutóbbi választásokon ezekre a verőlegényekre szavaztak (nem is kevesen), naivan abban bízva, hogy ezek mégiscsak különbek, mint a korábbiak voltak, s hatékonyabban képviselik majd érdekeiket, mint a saját fajtájukból való Magyar Koalíció.
    S végül azon magyar emberek által okozott seb, akik úgy tesznek, mintha nem látnának át a szitán, s a legújabb magyarverésért nem a gátlástalan verőlegényeket, hanem a verést eltűrni kényszerülőket okolják.

DUDÁS Károly