Nacionalista incidensekre figyelmeztet a CRCD Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2010. janur 27.

Nacionalista incidensekre figyelmeztet a CRCD

 A nagybecskereki Civil Társadalom Fejlesztéséért Központ (CRCD) közleményben adott hangot aggodalmának a Temerinben történt legutóbbi nemzeti incidensek miatt. A közleményt teljes egészében közöljük:
A CRCD figyelmeztet, hogy Vajdaságban a nacionalista incidensek növekedése idejéből (2003 decembere és 2005 októbere) származó tapasztalat, valamint azok a külön kutatások, amelyeket a CRCD akkor végzett, arra utaltak, hogy az, ami most Temerin községben történik az egész Vajdaságban a legérzékenyebb, a közeljövőben nagyon könnyen Vajdaság legnagyobb területén megtörténhet.
Civil Társadalom Fejlesztéséért Központ (CRCD) végső komolysággal figyelmeztet, hogy január 16. és 23. között Temerinben a magyar fiatalokat kétségtelenül nemzeti alapon támadták meg.
Amíg a rendőrség az első támadásra megfelelő módon reagált, gyorsan elővezette a három támadót, a második támadás, a Vajdaság Ma internetes portál írása szerint, nemcsak azt kiderítette ki, hogy szerda estig a rendőrség nem találta meg az elkövetőket, hanem azt is, hogy a temerini helyi rendőrségnek nincsen meghatalmazása arra, hogy a közvéleményt erről értesítse, az újvidéki rendőrség szóvivője pedig ezt nem akarja megtenni.
A Vajdaság Ma állítása szerint „Temerinben ezek után – figyelembe véve a magyarok ellen az utóbbi hetekben elkövetett támadásokat – embervadászatról beszélnek”.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) közleménye szerint, amit az első támadás kapcsán Csorba Béla, a temerini körzeti szervezetének elnöke írt alá, „mert riasztó jelek tapasztalhatók Temerinben, különösen azóta, hogy tavaly november végén a szerb parlamentben az Új Szerbia párt képviselője – a legsötétebb miloševići idők szellemét idézve – a Temerinben élő (egyébként a községben kétharmados többségben levő) szerb lakosság állítólagos veszélyeztetettségének bombasztikusan hazug tézisével állt elő”.
Korhecz Tamás, tartományi kisebbségügyi titkár január 27-én, a Beta ügynökség híre szerint azt nyilatkozta, hogy „Temerinben már hosszabb ideje folyik a ’gyűlöletkeltő falfirkák háborúja’ és követelte az állami szervektől, valamint a közvéleménytől, hogy az ilyen jelenségekre reagáljanak”. Korhecz szavai szerint „Vajdaságban biztos történnek más, nemzeti alapon való támadások is, mint Temerinben, de a sértettek félelemből azokat nem jelentik”.
A CRCD a legnagyobb komolysággal figyelmeztet, hogy Vajdaságban, az etnikai incidensek növekedésének időszakából (2003 decembere és 2005 októbere között) való tapasztalat, valamint azok a külön kutatások, amelyeket a CRCD akkor végzett, Temerint Vajdaságban a nemzeti viszonyok sajátos lakmusz-papírjaként mutatták: az, ami most történik ebben a községben és a község székhelyének egyes részeiben (nyílt titok, hogy Temerin egyes részeiben a magyar nyelv biztonságosan nem használható, míg a másik részeiben vonakodnak a nyilvános használatától) a közeljövőben nagyon könnyen megtörténhet Vajdaság nagy területén.
A CRCD ilyen értelemben, külön hangsúlyozva Korhecz Tamás szavainak jelentőségét és valódiságát, hogy „a szélsőséges csoportok száma biztosan kevés, de ha ezeket időben nem szigeteljük el, és nem büntetjük meg a megfelelő módon, ezek megerősödnek, mint a labdarúgásban jelenlevő huligánok”.
A CRCD úgyszintén megismétli 2005. évi ajánlását, hogy a vajdasági rendőrségnek és annak keretében a helyi rendőrállomásoknak nagyobb működésbeli autonómiát adjanak, hogy ilyen körülmények esetén reagálhassanak a helyzet csillapítása érdekében.

2010. január 27.

Vladimir Ilić

A CRCD végrehajtó igazgatója

(Vajdaság Ma, fordította: Bozóki Antal, mgr.)
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5925339

Online