Felmentették Ðorðeviæet Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2010. janur 06.

Felmentették Đorđevićet

Barátja, Luka Tubić is ártatlan

 Felmentették a gyilkossági kísérlet és a nemzeti gyűlöletkeltés vádja alól Slobodan Đorđevićet és Luka Tubićot a szabadkai Kerületi Bíróságon. A két fiatalt (Đorđević 21, Tubić 20 éves) azzal vádolták, hogy 2008. április 19-én, szombaton hajnalban azért támadták meg Komjáti Attilát és barátnőjét, Lillát Szabadka központjában, a Szabadegyetem parkolójának közelében, mert magyarul beszéltek, azt követően pedig valaki hasba szúrta Attilát. A sértettek akkori elmondása szerint a szóváltás után összeverekedtek, majd valaki késsel hasba szúrta Attilát, akit életveszélyes sérülésekkel vittek a Szabadkai Közkórházba. A tárgyalás 2008 őszén kezdődött meg, Đorđević tagadta a vádakat, míg Tubić hallgatással védekezett. Sem Komjáti Attila, sem pedig barátnője nem tudta azonosítani a támadókat. A tárgyaláson abban sem voltak biztosak, hogy az incidenst megelőzően azért szidták őket, mert magyarul beszéltek. A bíróságon azt vallották, csak arra emlékeznek, hogy valaki azt mondta a hátuk mögött, hogy „magyarok”.

Đorđevićet a támadás után előzetes letartóztatásba helyezték, azonban a kerületi bíróság véleményezése és figyelmeztetése ellenére a belgrádi székhelyű Legfelsőbb Bíróság szabadlábra helyezte a gyanúsítottat.

A bírósági tárgyaláson elhangzott szakértői hozzászólásokból, a pszichológusok és a pszichiáterek véleményének tolmácsolásából az derült ki, hogy Slobodan Đorđević korához képest fejletlen intelligenciával, érzelmi és szociális fejlettséggel rendelkezik. Arra a megállapításra jutottak, hogy labilis személyiség, ittas állapotban pedig hirtelen haragúvá válhat. A pszichiáter véleménye szerint megtörténhet, hogy nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása következtében nem emlékszik a történtekre, előfordulhat nála egy „pszichogén amnézia” is, ami azt jelenti, hogy stresszhelyzetekben egyszerűen törli az eseményeket a tudatalattija.

Đorđević ellen már többen, több alkalommal tettek feljelentést erőszakos viselkedése miatt, továbbá közlekedési szabálysértési eljárás is folyt már ellene.

A bírósági döntés részletes jelentéséről szóló dokumentációt, amelyben fény derül a döntés miértjére, hivatalosan kell kérvényezni, amit lapunk meg is tett. A jelentésről, amint megérkezik, tájékoztatjuk olvasóinkat.

(Magyar Szó, Tómó Margaréta, 2010. január 5.)

Kapcsolódó dokumentumok:

Utolsó frissítés ( 2010. janur 08. )
 
< Előző

Számláló

Látogatók: 5335109

Online