Levél Svetozar Èipliæ miniszter úrnak a kisebbségek ügyibe' Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2009. augusztus 24.

Levél Svetozar Čiplić miniszter úrnak a kisebbségek ügyibe’

A cikk küldési funkciót csak bejelentkezett látogatók használhatják!
Bejelentkezéshez klikk ide

Kedves Miniszter Úr!

Azt olvastam a Večernje novostiban – amit magyarra legpontosabban Sötét Újságként fordíthatnánk –, hogy Ön szerint – és itt idézném is, mert oly meggyőzően s megnyerően fogalmazott, ahogy csak egy miniszter tud – „a térségben sehol sem élnek olyan jól a kisebbségek, mint Szerbiában”.

Ez a beszéd! – akármennyire is Sötét az az Esti Újság meg a kérdései, amelyek azt is feszegetik, hogy mit akar Ön a vajdasági statútummal, amikor mindenféle decentralizáció és regionalizáció rögvest szecesszió. (Ezzel a kérdéssel én itt nem foglalkoznék, mert sok benne az idegen szó, és úgyse érti senki, akárcsak a hárompillérű autonómiakoncepciót, amiben ugyan kevesebb az idegen szó, de sokkal hosszabb szóösszetétel, úgyhogy szintén érthetetlen a nép számára.)


Szóval, gratulálnék, hogy ilyen bátran kijelenti, mi a tosz van. De a világos beszéd mindenütt bolhát ültet az emberek fülibe, különösen az újságírókéba, jogvédőkébe, kisebbségi lótifutikéba, akik még megtámadhatják Önt, mondván, nem is olyan jó a kisebbségeknek, nincs is annyi joguk meg a többi. Ezért én azt ajánlom Önnek, ha megvádolják hazugsággal, akkor válaszolja például a következőket:

„Igenis Szerbiában van a legtöbb joguk a kisebbségeknek. Vegyük csak a legszámosabb kisebbség esetét, a koszovói albánokét. Az nem érdekes, hogy Koszovó függetlennek kiáltotta ki magát, meg hogy ilyen-olyan kvázi-államok elismerték, mert a szerb alkotmány preambuluma világosan kimondja, hogy Koszovó Szerbia része mindörökre. De ha úgy nézzük, az is állítható, hogy a koszovói albánoknak mint kisebbségieknek maximálisan minden joguk megvan, még az önálló államra való joguk is, kikiáltották, aztán azóta is úgy vannak. Azt csinálnak, amit akarnak! Mondjanak még egy példát arra, hogy egy kisebbségnek saját állama van!”

Vagy ha azt állítják, hogy a cigányoknak sanyarú sorsuk van, putrikban élnek, nincs személyi igazolványuk, a gyermekeik nem járhatnak iskolába, korán halnak, vagyis hogyan is élhetnének jól? Erre Ön ezt válaszolhatja:

„Az ember igazi fedele nem a háztető, hanem az állam. Az állam pedig nem putri, hanem szentség, a legdrágább szerb szó. A romák ráadásul lehetnek a szerb nemzet tagjai is, ha úgy nyilatkoznak, tehát nem is kisebbségiek. Amúgy pedig ők maguk szokták azt mondani: ha hagyják őket, ők boldogok, nem kell nekik semmi. Nézzék csak meg, minden Kusturica-filmet végigmulatnak!”

Esetleg a magyarok is megkérdezhetik: mégis, a temerini magyar fiúkat miért ítélték el oly sok évre, a magyarverőket meg úgy általában semmire? Erre Ön ezt válaszolhatja:

„Ez természetesen nem etnikai-kisebbségi, hanem kocsmakérdés. Kisebbséginek lenni nem azt jelenti, hogy iszogatunk-veregetünk, büfébe járunk. Ez belügyi kérdés. Ja, hogy nincs elég magyar rendőr? Azért, mert nem jelentkeznek rendőrnek. Hogy jelentkeznek, csak nem veszik fel őket, mert lúdtalpas mind egy szálig? Hát ez meg egészségügyi kérdés. A jog viszont mind ott van, tálcán.”

A Miniszter Úr ezenfelül további muníciót találhat a Haladó Klub jelentésében, melyben a határon túli szerbek sanyarú sorsát veszik számba Čedomir Antić és kollégái. Mert ha azzal támadják, hogy nem is jó Szerbiában a kisebbségeknek, Ön igen taktikusan idézze csak fel a Visszafelé Is Haladók paratudományos felmérésének tételeit, miszerint a régióban, a Balkánon legeslegjobban a szerbek, azon belül is a koszovóiak és a horvátországiak vannak megfosztva a jogaiktól. Amikor ők el vannak nyomva, nem illik, nem szabad, nem kell több szót pazarolni a szerbiai kisebbségekre. S amíg az albániai szerbek is úgy el vannak nyomva, hogy nem is hallunk róluk, addig becstelenség felhozni a Preševo-völgyi albánok helyzetét, ők úgysem kisebbségiek, hanem terroristák, maximum burekosok.

Vagy beszéljünk az alkotmányos jogaiktól megfosztott magyarországi szerbekről, s ne a Magyar Szó támogatásáról, amíg a pesti Srpske Narodne Novine 72 és fél ezer euróból tengődik. Kész csoda, hogy kéthetente ebből kijön a 12 oldal! Mert írjon valaki úgy egy kisebbségről, hogy az alig létezik, már-már a nyelvet sem beszélik a tagjai. Csak a fordítás mennyibe jön! Hisz könnyű, teszem azt, nekünk a kishegyesi Szó-Beszédet havonta kiadni akár 16 oldalon is, ha csak mi, kishegyesiek többen vagyunk, mint a magyarországi szerbek, és csak úgy termeljük-ontjuk magunkról a híreket. Ehhez hovatovább nem is kell meg nem is jár szerbiai támogatás.

És ha arról kérdezik, hogy a romániai miniszter mit ugrál itt, hogy a vajdasági románok nincsenek jó helyzetben, hát lőjön vissza rájuk csípőből, hogy íme, a Haladók szerint éppen a romániai szerbeknek megy csak igazán jól a dolguk, tele vannak joggal, igazán hálátlan hát a román miniszter...

Kedves Čiplić úr, azért arra is fölhívnám a figyelmét, hogy úgy húsz éve a háborúskodás két dologgal kezdődött: Szlóbóék azt szajkózták, a szerbeket Szerbián kívül, de azon belül is, megfosztották jogaiktól. Másrészt, hogy ezzel ellentétben, sehol sincs annyi joguk a kisebbségeknek, mint Szerbiában, több van, mint bárhol a világon, és ha véletlenül vissza is vesznek belőle, például a koszovói rendkívüli állapottal, még akkor is untig elég kisebbségi jog marad ottan... Gondoljon arra, hogy azok közül, akik ezt szajkózták, többen ma Hágában ülnek, azt pedig, aki meg éppenséggel leginkább meglovagolta ezt a kérdéskört, éppen ott, a scheveningeni cellában ütötte meg a guta.

Maradnék tisztelettel, de nem tudok:

SZERBHORVÁTH  György

(Magyar Szó, 2009. augusztus 20.)

Utolsó frissítés ( 2009. augusztus 27. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5345769

Online