Ültem magamba roskadva Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2009. jnius 27.

Ültem magamba roskadva

Ültem magamba roskadva a VMSZ születésnapi buliján, és az a fájdalmas felismerés kerített hatalmába, hogy hiába kiáltozunk, ha bajunk van, az oda föl, ahol a politikusok vannak, nem hallatszik el. Egy idő után a palicsi ünnepségen legszívesebben felálltam volna, és neveletlenül bekiáltottam volna, hogy de uraim, az, amiről Önök beszélnek, csupán vágyálmok. A valóság más. Pedig akkor még nem is tudtam az újabb újvidéki esetről, ahol azért verték meg a fiatalembereket, mert magyarul beszéltek, csak a szabadkai fiatalok helyzete aggasztott.

 

Mondom, ott ültünk, mondjuk, úgy hat-hétszázan, és hallgattuk, amint az államelnök arról beszélt, hogy Szerbia abszolút prioritása a nemzetek és nemzetiségek identitásának megőrzése. Az államelnököt követő felszólalók is szót ejtettek arról, milyen fontos a legnagyobb magyar párt, no, meg persze a vajdasági magyarság is. Következett Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő, aki elmondta, hogy kétszer is felemelték szavukat Brüsszelben, amikor bántották a magyarokat, de most hallván Boris Tadić elnök beszédét, meggyőződött arról, hogy a nézeteltérés meg a nemzeti türelmetlenség a múlté, mert ez a kormány gondoskodik a nemzetek közötti békés egymás mellett éléséről. A gondokat ugyanis nem Brüsszelben, hanem itthon kell megoldani. A jelenlévők megtapsolták a rendkívül szimpatikusan beszélő európai politikust.

Én meg ott ültem magamba roskadva, mert immár másodszor verték el a gyerekemet a szerbek, nem egy, hanem egy egész csapat támadt rá, csak azért, mert van a világon és magyar. Szabadkán, a város központjában az utcán szólították le, és támadták meg őt meg a barátját húszan.

Uraim, lehet itt ámítani magunkat, lehet itt mellébeszélni, meg évente 15 millió forintos anyaországi támogatással toleranciaprogramokat szervezni, ettől még nem változik meg az utca hangulata. Nem szűntek meg a magyarverések, nem enyhült a helyzet. A gyerekek és velük együtt mi, szülők is ugyanúgy aggódunk, mint három-négy évvel ezelőtt. Bármilyen kényelmetlen is, de ezt tudomásul kellene végre venni.

Akkor lehetne megakadályozni, hogy szerb fiatalok verjék a magyarokat, ha megbüntetnék a vétkeseket. De mivel bebizonyosodott, hogy sem a rendőrség, sem a szabálysértési bíróság nem küldi a kiskorúak börtönébe a randalírozókat, nyilván a politikusokra várna ez a kényelmetlen munka is, hogy egyik vagy másik esetnek utánanézzenek, és vállalva a nyilvánosságot, részt vegyenek az ügy teljes nyilvánosságra hozásában. Maguk hallgassák meg a szülőket, sértetteket, jogi védelmet biztosítsanak azoknak, akik bármilyen aprócska bántalmazásnak, fenyegetésnek vannak kitéve. Nyilván az ítéletek is másként alakulnának, ha érződne a szüntelen érdeklődés az ilyen esetek iránt.

Az újvidéki fiatalemberek esetéről csak a múlt hétvégén értesülhettünk. Eszemben sincs, hogy az egész szerb népet vádoljam nemzeti türelmetlenséggel. Aki az autóbuszban utazó fiatalemberekre támadt, egy volt az eszementek közül. Ezt ezzel el is lehetne intézni, ha nem történt volna már ugyanilyen eset éppen Újvidéken. Az a kérdés, hányan vannak, akiket annyira zavar a magyar beszéd, hogy testi erővel szeretnék azt ott rögtön kiirtani, meg hányan vannak, akik szurkolnak a háttérből azoknak, akik a tettlegességig viszik a dolgot. Ezt persze sohasem fogjuk megtudni, és mód sincs a kiszűrésükre. Lenne viszont eszköz a fizikai leszámolás meggátolására, ez pedig az igazságszolgáltatás. Ha elmarad a büntetés, akkor annak az az üzenete, hogy büntetlenül lehet ezt és az ehhez hasonlókat csinálni.

A politikumnak kell felvállalni, hogy egyértelműen kinyilvánítsa, ez a viszonyulás tűrhetetlen. Erélyesen kell tudomására hozni mindenkinek azt, hogyha bármelyik nemzetet vagy nemzetiséget bántják, az nem tolerálható. Ehhez következetesnek és kitartónak kell lenni. Ha a temerini magyar fiatalok ügyében példát statuált az igazságszolgáltatás, hogy azt, amit ők elkövettek, megengedhetetlen, akkor a magyarok ellen elkövetett ügyekben is példát kell statuálni. Nem belenyugodni, hogy szabálysértési feljelentések legyenek a nemzetiségi gyűlöletből elkövetett vétségek, és egy megrovóval végződjenek. Nem lehet abba se belenyugodni, hogy a rendőrség meg a szabálysértési bíróság egyszerűen tudomást sem vesz a nyilvánosságról. Követelni kell félévente a jelentést, a pontos adatokat, melyik ügy hogyan zárult.

Addig, amíg ezt nem érik el a politikusaink, addig nem lesz enyhülés, nem lesz tolerancia, hiába vannak a toleranciatáborok. Addig előfordulhat, hogy azok a gyerekek, akik társaikat megverték, és rendőrségi ügy lett belőle, meg az iskolában fegyelmi eljárás is, ugyanezek a vétkesek Vuk-diplomát és puszit kapjanak az iskola igazgatónőjétől. Nem is egy iskolában történt ez meg. Végignéztem, amint széles vigyorral vette át a Vuk-diplomáját egyik ilyen nyolcadikos.

Szabadkán a tizenéves magyar fiúkat az utcán támadják meg. A jobbik eset az, ha csak annyit kapnak, hogy nem kell velük a kórházba rohanni. Egyáltalán nem mellékes a sérülés, de mégis azt gondolom, sokkal nagyobb kárt okoz a gyermekek lelkében az, hogy félnek elmenni a városba. Nem lehet állandó félelemben élni. S nem lehet elég egy polgármesteri beszélgetés a rendőrfőnökkel, aki természetesen mindent megígér a beszélgetés pillanatában, azután meg nem történik semmi. Ennek dacára senkinek sem jut eszébe számon kérni a rendőrfőnöktől, miért nem váltotta be ígéretét, hogy a jövőben majd körültekintőbben dolgoznak. Szabadkán a rendőrség semmibe veszi a nyilvánosságot, a szülőket meg a gyereket is.

Tavaly ősszel szerb fiatalok megtámadták az ötvenéves apát és két fiát Szabadkán. A rendőrök ahelyett, hogy elfogták volna ott, azonnal a támadókat, akikre a sértettek rámutattak, futni hagyták őket. A csoportos támadásért börtön jár. Ha rendőrségnek érdekében állna rendet tenni, már régen nyilvánosságra hozták volna, mi lett ennek az ügynek a vége. Milyen büntetést kaptak a támadók, és milyent a helyszínelő rendőrök. Kíváncsi vagyok, megtudjuk-e valaha, hogy az a rendőr, aki a múlt héten kipattant újvidéki eset egyik sértettjét szidalmazta az őrszobán, mondván, szégyellje magát, mert egy idős embert ütött meg, vajon felel-e tettéért? A sajtó szerint az öreg egy 40 éves agresszív férfit takar.

Július elején magyar–szerb kormányfői találkozóra kerül sor Budapesten. Vajon napirendre kerül-e ez a kérdés is, vagy talán ismét megtapasztaljuk, hogy mint a VMSZ születésnapján mindenről beszélnek, csak erről nem, mert ez nem olyan nagy dolog, ez csupán a magyar sajtó túlzása, mint ahogyan ezt gyakran itthon mondják. Kíváncsian várom, vajon a VMDP javaslatai, melyekből számomra a legfontosabb, hogyha a kezdeményezés valóra válik, elképzelésem szerint lesz a Magyar Koalíciónak a magyarok bántalmazásával megbízott testülete, amelyhez lehet fordulni, amely kiépíti majd magának azt a tekintélyt, hogy érdemes legyen náluk panaszt tenni, mert utánajárnak, hogy mi is történik az utcákon. Most ugyanis azért nem kerülnek nyilvánosságra dolgok, mert semmi értelme panaszt tenni, ha a büntetés elmarad. Azoknál az eseteknél, amelyek nyilvánosságra kerülnek, sokkal több nemzetiségi alapon történő zaklatás és támadás van.

(Magyar Szó, Kabók Erika, 2009. június 27.)
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5922449

Online