Tabajdi: A vajdasági magyarok 15 éves múltja sikertörténet Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2009. jnius 16.

Tabajdi: A vajdasági magyarok 15 éves múltja sikertörténet

A legsürgetőbb tennivaló Szerbia mielőbbi teljes vízummentessége

Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője a Vajdasági Magyarok Szövetségének 15 éves Jubileumi Akadémiáján vett részt. Az európai parlamenti képviselő Boris Tadić szerb köztársasági elnök, Lendvai Ildikó MSZP elnök és más neves meghívottak mellett szólalt fel, mint az EP-ben 2004-2009 között működő Nemzeti Kisebbségi Intergroup (Frakcióközi csoport) elnöke.
Tabajdi köszöntőjében emlékeztette a vajdaságiakat, hogy a magyar-ellenes erőszakos cselekvések idején, mind 2004-ben, mind 2005-ben az Európai Parlament a magyar képviselők kezdeményezésére állásfoglalásában szólította fel a szerb hatóságokat a magyarok és más kisebbségek elleni atrocitások kivizsgálására, a felelősök megbüntetésére és a jövőbeni hasonló cselekmények megelőzésére. Az EP határozott kiállásának meg is lett az eredménye: az atrocitások érezhetően csökkentek, a kisebbség közérzete javult. "Az Európai Unió nem hagyta és nem hagyja magára vajdasági magyarságot és nem hagyja magára Szerbiát sem" - hangsúlyozta a magyar szocialista politikus. Mint kiemelte, Szerbia uniós integrációjának nincs elkötelezettebb híve és támogatója, mint Magyarország. Ennek kapcsán a legsürgetőbb feladat az uniós vízummentesség megadása a szerb állampolgároknak, köztük a vajdasági magyarság tagjainak. Tabajdi hangsúlyozta, hogy a magyar EP képviselők mindent megtesznek az új parlamenti ciklusban ennek érdekében.
A szocialista politikus elmondta azt is, hogy nincs feloldhatatlan ellentét a magyarok és a szerbek között, és megfelelő politikai akarattal - miként a jelenlévő Boris Tadić köztársasági elnök beszéde is megerősítette - megoldhatóak a vajdasági magyarság ma még rendezetlen problémái. Ehhez a politikai akaraton kívül a szerb többség kisebbségbarát hozzáállására és a magyar nemzeti közösség határozott, higgadt fellépésére van szükség.
Tabajdi beszéde végén kiemelte: "A kisebbségi fennmaradáshoz elengedhetetlen az önbizalom, a magyarságon eluralkodó "hungaropesszimizmus" legyőzése. Csak az önmagukban bízó nemzetek és kisebbségi közösségek lehetnek sikeresek a mai Európában"-
olvasható a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja által kiadott közleményben.

http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=8623

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5959049

Online