Politikai menedékjogot kér egy vajdasági magyar család Magyarországon Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. szeptember 18.
Magyar Szó, 2004. szeptember 18., 19.
B–B–B

Politikai menedékjogot kér egy vajdasági magyar család Magyarországon

A hírt sokan sokféleképpen fogják majd magyarázni, megítélni, kommentálni az elkövetkező napokban, nyilván ki-ki saját politikai vagy más érdekeinek és céljainak megfelelően. Ami biztos, hogy a zaklatott szabadkai családnak ez a lépése – sajnos – egy új dimenziót nyit a Vajdaságban történő magyarellenes atrocitások ügyében. Sok mindenre volt már példa az elmúlt hónapokban, sokféle esettel találkozhattunk, ilyennel még nem. Most már erre is van példánk.
A Sötét család emberileg teljes mértékben érthető döntése azért jelent új dimenziónyitást ebben a sötét történetben, mert így és ezzel véglegesen eldőlt az a kérdés és dilemma, hogy ezt a kérdést kell-e internacionalizálni, vagy nem. A kérdés ugyanis – akarták ezt a politikusok, vagy nem – máris internacionalizálódott azáltal, hogy egy Szerbiában élő család egy másik ország kormányától kér segítséget, menedéket, az őket otthon ért üldöztetésekre hivatkozva. A megszólított kormánynak tehát valamilyen módon reagálnia kell, és bárhogyan is teszi ezt, azzal, még ha közvetett módon is, de véleményt mond egy szomszédos ország politikájáról. Nyilván tisztában vannak ezzel Budapesten, de Belgrádban is, és egyre inkább Brüsszelben is. Mi ez, ha nem az internacionális kérdés klasszikus példája?
A három B betűs hatalmi központ közül most Budapest került a legkényesebb helyzetbe, és ezért jelenleg igen nagy a rá háruló politikai felelősség is. Hogyan elbírálni a menedékjogot kérő család kérelmét? Pozitív választ adni rá, és ezzel esetleg elindítani egy láncreakciószerű folyamatot? Megkockáztatva, hogy holnap öt, holnapután tíz, azután meg egyre több és több vajdasági magyar család kérje a magyar kormánytól ugyanezt, a precedensre hivatkozva? Mintegy elősegítve, gyorsítva ezzel a kivándorlás folyamatát, ellentmondva ezzel a jelenlegi, és a korábbi magyar kormányok vallott és hangoztatott vezérelvének, amely a határon túli magyar közösségek szülőföldön való boldogulását és megmaradását tűzi ki célul? Vagy elutasítani, és ezzel akarva-akaratlanul is azt az üzenetet közvetíteni felénk, hogy a magyar kormány nem tud, és nem is akar segíteni rajtatok? Nem utolsósorban hogyan megtalálni azt a választ a kérelemre, amelyet Belgrád is úgy tud értelmezni, mint a dolgok rendezése irányába történő jóindulatú lépést, hisz a jószomszédi kapcsolatok ápolása Budapest másik fennen hangoztatott külpolitikai prioritása. Bizony nem kis politikai bölcsesség és előrelátás szükségeltetik most a helyes válasz megtalálásához.
Ugyanakkor Belgrád helyzete és nemzetközi megítélése is egyre kényesebb kérdéssé válik. Erre a konkrét esetre nyilván még elég sokszor rá fognak majd kérdezni Brüsszelben, és a mindenkori brüsszeli kérdésfelvetőket nem biztos, hogy megnyugtatják majd a mindenkori belgrádi válaszadók egyéni elszigetelt esetekről, részeges és felelőtlen duhaj fiatalokról szóló hivatalos verziói, melyek szerint mindennek semmilyen etnikai, nemzeti, soviniszta háttere nincs. Könnyen lehet, hogy Belgrád jól felfogott érdekei szempontjából ez az utolsó pillanat, amikor még felülbírálhatja eddigi, meglehetősen lekicsinylő és jobbára csak kényszeredetten látszatcselekvő politikáját, és érdemben is megpróbál tenni valamit a dolgok rendezése érdekében.
Vagyis mindannyiunk érdekében.
 

Elment a szabadkai család

Sötéték bejelentették, politikai menedékjogot kérnek az anyaországtól
 
Tegnap reggel nyolc órakor elindult a Sötét család Szabadkáról. A villanyórát kikapcsolták, a házat lezárták, és új hazát indultak keresni. A családapa láthatóan megrendülten mondta, döntésük végleges. Nem tudják azt sem, hova mennek, azt sem, miből élnek majd meg, de mennek, mert itt nincs maradásuk. Sötét Slavica, az édesanya kisírt szemekkel arra panaszkodott, hogy napok óta nem alszanak. Nem fél az új élettől, neki már mindegy, mi történik, mondta zokogva, mert most már nemcsak az utcán szólják meg őket amiatt, mert nyilvánosságra hozták, hogy fiukat megverték, hanem három testvére sem beszél vele. Slavica félig magyar, félig szerb.
Sötétéknek három gyereke van, de csak kettő utazik el velük. A harmadik, a legidősebb fiú Szabadkán marad. A házat azonban bezárták, itt nem fog lakni senki. A házfalon még mindig ott díszeleg a "Megdögletek, magyarok!", a négy csiholó, és a fehér ajtón a vörös permettel odaírt cirill betűs felirat: "Halál". A 35 centiméteres kés helye is jól látszik, amelyet keddre virradóra döftek ajtójukba.

Foto: Farkas Miklós
Egyik ismerősük ajánlotta fel, hogy német rendszámú autójával átviszi őket a határon

Tegnap reggel héttől már tévéstábok és újságírók hada ácsorgott a makkhetesi ház környékén. A média kíséretében indult útnak a család.
Denisz és Klementina már kimentek az autóhoz. László, az édesapa kikapcsolta a villanyórát, bezárta az ajtót, és elindultak. A családi ház előtti kertben Slavica megrendülve, zokogva borult férje vállára. Véget ért életük egy szakasza.
Nem vittek sok csomagot, egy-egy utazótáskába belefért, amit fontosnak tartottak elvinni. Egy német rendszámú Forddal szállította őket egy ismerősük a horgosi határra. Útközben még megállt a média alkotta kocsisor, amely a menekülő családot kísérte, a Majsai úti iskolánál. Klementina elbúcsúzott osztálytársaitól. A hatodikosok a nyakába borultak a rendkívül szimpatikus kislánynak, és sírtak. Zokogtak a búcsúztatók is, és sírt a búcsúzó is. Percekig csak szipogás hallatszott a gyerekkupacból. Majd jókívánságokkal, lelki útravalóval búcsúztak Klementinától: " Vigyázz magadra! Sok ötöst! Tudod a címemet, írjál! Nem felejtünk el!"Megkérdeztem a gyerekeket, tudják-e, miért megy el Klementina. Többen azt válaszolták, a szülei úgy döntöttek, elköltöznek. Egy sírós arcú, gyönyörű szőke kislány pedig ezt mondta:-- Nem tudjuk, fogalmunk sincs. A tanár úr csak annyit mondott, ha felnövünk, majd megértjük, hogy miért.
A Szerbia és Montenegró-i határt turistaként lépték át. A szerb hatóságok, ha tudtak is valamit róluk, nem tartóztatták fel őket. A magyar határon már reggel héttől vártak rájuk az újságírók. A határszervek egy szobába kísérték őket, ahol meghallgatták a családot. Sötéték kérték, szállítsák őket a szegedi bevándorlási hivatalba, ahol bejelentették, politikai menedékjogot kérnek.
Sötét Deniszt augusztus 21-én hajnalban verték meg Szabadkán a Pátria Szálló előtt. Fél négy volt. Megérkezett Szabadkára a ludasi diszkó autóbusza, amely a fiatalokat szállítja a város és a szórakozóhely között. Sokan leszálltak itt, de mindenki indult hazafelé. Denisz a szálloda előtt hagyott kerékpárjához indult, hogy kizárja, és ő is a Makkhetes felé vegye az irányt, azonban amíg a zárral bíbelődött, megállt mellette egy szürke Mitsubishi, kiugráltak belőle négyen-öten, és ahogyan a fiú emlékszik, egy Zsolt nevű fiatalembert kerestek. Miután nem találták meg, odarohantak a biciklizárral küszködő Deniszhez, és azt üvöltötték: Nem baj, ez is magyar, üsd!
A Pátria Szálló közvetlen szomszédságában van a Horvát Főkonzulátus. Itt éjjel-nappal rendőr van szolgálatban. Látnia kellett, hogy négyen-öten vernek egyet. Nem hívta a rendőrséget. Azok az ünneplők sem hívták a rend őreit, akik lakodalmi vigasságon voltak a szállodában, s mintegy húszan közülük végignézték az esetet.
Az anyuka elmondása szerint Deniszt úgy megütötték, hogy felrepült az autóra. Miután az ütésektől a földre rogyott, rugdosni kezdték. Az esetet követően azt mesélte a hallgatag fiatalember, mivelhogy védekezett, a kezére kapta a legtöbb ütést. A bordái fájnak, és a fején csomók vannak. A testén karcolások látszottak. Az mondta, nem emlékszik rá, mennyi idő telhetett el a verés kezdetétől, de egy pillanatban behúzták a szálloda előtti rózsakertbe, és ott ütötték tovább. A barátai közben szétszaladtak. Amikor a támadók felhagytak a veréssel, előkerült két barátja, és a szabadkai Magyar Főkonzulátus elé húzták az összevert fiút, mert tudták, ott van rendőr. Amint elindultak, a szálloda melletti trafikos utánuk szaladt, és megmondta a Mitsubishi rendszámát. Denisz mesélte, mivel nagyon fájt a feje, attól tartván, hogy elfelejti a rendszámot, egészen a Magyar Főkonzulátusig ismételgette magában a számjegyeket, hogy megmondhassa a rendőröknek. A konzulátus előtt posztoló rendőr azonnal hívta a járőröket. Rövid időn belül vagy nyolc rendőr meg is érkezett. Az összevert fiú többször is kérte, hogy a rendőr írja fel a kocsi rendszámát, ő azonban ezt nem tette meg, csak azt firtatta, hogy hol ütötték meg. Denisz elmondása szerint egyértelmű volt, nem akarja ezt megtenni, sőt egyik rendőr még kommentárt is fűzött a történtekhez, mondván, elege van már abból, hogy a szerbek verik a magyarokat, ne színleljen, nem olyan nagy dolog, ha kap az ember egy-két pofont.

Foto: Farkas Miklós
Denisz már régen mondogatta, hogy el kell innen menni

A jegyzőkönyv elkészülése után a rendőrök kórházba szállították a fiút. Denisz arra kérte őket, értesítsék szüleit, mi történt vele, mert rossz a rádiótelefonja. A rendőr erre azt válaszolta, nem kötelességük, hogy felhívják a szüleit. Telefonáljon a kórházból. A megvert fiú ott is próbálkozott, de mivel csak mobiltelefonja van a külvárosi házban élő családnak, a kórházban sem engedték meg neki, hogy telefonáljon, mert onnan csak vezetékes számot lehet hívni. Végül kártyacserével üzemképessé tettek egy telefont, és értesítették a szülőket. A vizsgálat után a fiatalember elmondása szerint kérte a rendőröket, vigyék haza, hiszen a kórháztól 6-7 kilométerre van az otthona. A rendőr erre azt válaszolta, nem kötelességük hazaszállítani. Elment, majd kisvártatva visszajött, és hazavitte az összevert fiút.
Az esetről azóta sem adott ki közleményt a szabadkai rendőrség. Vojislav Koštunica szerb kormányfő szabadkai látogatásán kijelentette, hogy a szabadkai rendőrség munkája bámulatos. Ez a kijelentése késztette a Magyar Szó tudósítóját, hogy feltegye a kérdést a kormányfőnek, ha olyan jól dolgozik a rendőrség, mivel magyarázza annak a rendőrnek a viselkedését, aki nem volt hajlandó felírni a Sötét Deniszt megtámadók autójának rendszámát. Koštunica úr a válaszadás lehetőségét Borivoj Mucalj szabadkai rendőrparancsnoknak adta, aki elmondta, 90 Mitsubishit ellenőriztek, a kérdéses jármű is előkerült, a támadók személye is ismert a nyomozószervek előtt. Két kiskorúról van szó, de sajnos a rendőrgyilkosság, illetve egy rendőr megkéselése miatt nem volt idejük ezzel kapcsolatban rendőrségi közleményt kiadni, ám a napokban ezt megkapja a sajtó. Szeptember 8-án mondta ezt a rendőrparancsnok. Azóta sem érkezett meg a jelentés.
A héten azonban, amikor keddre virradóra fenyegető falfirkát írtak a Sötét család házának falára, bejárati ajtójukba pedig kést döftek, még aznap kiadta a rendőrség szűkszavú közleményét, miszerint soviniszta tartalmú, sértő üzenetet írtak ismeretlen tettesek a falra. A bántó falfirkák a magyar kisebbség ellen irányulnak.
A Sötét család ezt követően mesélte el, hogy már korábban is éjjelente befordultak az eldugott utcába nagy, sötét autók, rávilágítottak a házukra, túráztatták a járműveket a ház előtt. Egyértelmű volt, hogy zaklatták őket. Jelentették a rendőrségnek, ott azt a tanácsot kapták, hogy próbálják megfigyelni a kérdéses autók rendszámát. Amikor pedig a falfirkákat jelentették a rendőrségen, azt tanácsolták nekik, meszeljék le, és ne szóljanak senkinek. A család, éppen ellenkezőleg, az első ellenük irányuló erőszakos cselekedet óta készségesen állt a média rendelkezésére. Elsőként vállalták a nyilvánosságot. Ez késztette Mádl Ferencet, a Magyar Köztársaság elnökét is, hogy szabadkai látogatása során beiktassa programjába a Sötét család meglátogatását. A magyar államfő ugyanis úgy értékelte, a Sötét család azzal, hogy vállalta a nyilvánosságot, segít a magyarok elleni kilengések leküzdésében. Belgrádban Boris Tadić államfő és Vojislav Koštunica kormányfő is azt ígérte a magyar köztársasági elnöknek, hogy mindent megtesznek a kisebbségek elleni erőszak megfékezéséért, illetve megszüntetéséért.
Sötéték azonban csütörtökre, amikor Mádl Ferenc időt szakított, hogy meglátogassa a családot, már döntöttek: itt hagyják Szabadkát, és elköltöznek. Nem tudják hová, nem is érdekli őket, hol, és miből élnek majd meg, egyetlen dolog a fontos, hogy biztonságban legyenek.

Slavica zokogott, amikor már csak percek választották el az indulástól

A falfirkáról még aznap értesítették Kasza Jószefet, a VMSZ elnökét. Csütörtökön, amikor a magyar államfő ellátogatott Denisz családjához, a VMSZ elnöke is ott volt a családnál. Kasza József is igyekezett lebeszélni Sötétéket a meggondolatlan, gyors döntésről. Hiába.
Mint az édesapa elmondta, továbbra sem érzi úgy, hogy a rendőrség tesz valamit az ügyben, mert igaz, hogy az újságíróknak azt nyilatkozta a rendőrfőnök, megtalálták a tetteseket, de sem a fiát, sem a barátait nem hívták be, hogy azonosítsák az elkövetőket. Ezen kívül, ha kiskorúak voltak az elkövetők, akkor ez azt jelenti, hogy kiskorúak vezették a Mitsubishit? Nem hiszi, mondta, hogy a rendőrségnek az lenne a célja, hogy nyilvánosságra hozzák az elkövetők nevét. Az államvezetés egyet beszél, a tettek meg mást -- mondta elkeseredetten. László parkőrként dolgozott, ebből éltek. A családfőnek eddig két infarktusa volt. Slavica gerincműtéten esett át, nem dolgozott sehol. Egy szoba-konyhás házban éltek, szerényen. A szomszéd elmondása szerint becsületes, rendes emberek.
Nem bírták tovább. Elmentek. Elsők voltak, akik vállalták a nyilvánosságot, és elsők voltak abban is, hogy összecsomagoltak és itt hagyták otthonukat, mert magyarságuk miatt zaklatták őket.

KABÓK Erika

Utolsó frissítés ( 2008. prilis 26. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5299603

Online