Interjú: Vojislav Ko¹tunica / Mi az atrocitás? Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. szeptember 11.

Magyar Szó, 2004. szeptember 11., 12.

INTERJÚ: VOJISLAV KOŠTUNICA

Voltak magyarellenes nacionalista kilengések

A vajdasági magyarság képviselőivel a közelmúltban, Belgrádban folytatott tárgyalássorozat során megállapítottuk, hogy a probléma létezik, azaz, hogy történtek nacionalista jellegű kilengések magyar egyének ellen. Természetesen egy multinacionális közösségben, mint amilyen Vajdaság, hasonló jellegű incidensekre van példa más nemzetek tagjai ellen is, de mi most csak a magyarok elleni kilengésekre összpontosítottunk. Szintén már Belgrádban egyetértettünk abban, hogy bizonyos változtatásokat kell végrehajtani az oktatási rendszer és az állami intézmények működését illetően – és erről ezen a munkanapon szintén szó volt. Akárcsak arról is, hogy szükség van egy olyan kormánytestület létrehozására, amelynek tagjai lennének maguk a kisebbségi nemzeti tanácsok képviselői, valamint egy vegyes bizottság létrehozására is, amelynek tagjait a kormány nevezné ki.



Ótos András
Vojislav Ko štunica: Mindenki vállalja a saját felelősségét

Vojislav Koštunica szerb kormányfő a múlt héten Vajdaságban járt, hogy Temerinben, Szabadkán és Újvidéken tájékozódjon a nemzeti színezetű incidensekről. A kormányfő a Magyar Szó Lapkiadó Közvállalatban is tiszteletét tette. Napilapunk felelős szerkesztője készített vele interjút.

n      Miniszterelnök úr! Ön a szerdai munkanapját teljes egészében arra áldozta, hogy lehetőleg minél jobban feltárjon egy problémát, amely a vajdasági magyarokat érinti. A beszélgetést talán azzal lenne célszerű kezdeni, hogy Ön hogyan definiálná magát a problémát?

n      Azt már a vajdasági magyarság képviselőivel a közelmúltban, Belgrádban folytatott tárgyalássorozat során megállapítottuk, hogy a probléma létezik, azaz, hogy történtek nacionalista jellegű kilengések magyar egyének ellen. Természetesen egy multinacionális közösségben, mint amilyen Vajdaság, hasonló jellegű incidensekre van példa más nemzetek tagjai ellen is, de mi most csak a magyarok elleni kilengésekre összpontosítottunk. Szintén már Belgrádban egyetértettünk abban, hogy bizonyos változtatásokat kell végrehajtani az oktatási rendszer és az állami intézmények működését illetően – és erről ezen a munkanapon szintén szó volt. Akárcsak arról is, hogy szükség van egy olyan kormánytestület létrehozására, amelynek tagjai lennének maguk a kisebbségi nemzeti tanácsok képviselői, valamint egy vegyes bizottság létrehozására is, amelynek tagjait a kormány nevezné ki. Mostani tárgyalásaink során javaslatokat is kaptunk arra vonatkozóan, kik lehetnének ennek a bizottságnak a tagjai Álláspontunk az, hogy az elkövetőket egyrészt kézre kell keríteni, másrészt példásan meg kell büntetni. Nyilvánvalóvá vált, hogy gondolkoznunk kell a büntetőtörvény módosításán, úgy az egyes bűncselekmények minősítését, mint magát a büntetőpolitikát illetően is. Ami a törvényhozást illeti, jó úton haladunk, mert a már évekkel ezelőtt elfogadott szövetségi kisebbségvédelmi törvényt az Európa Tanács is kifejezetten kedvezően értékelte, ugyanakkor a törvény önmagában még nem elég, változtatásokra van szükség azoknak az intézményeknek a munkájában is, amelyek a törvényt alkalmazzák, azaz, a rendőrség és a bíróság munkájában. Fontosnak tartjuk, hogy a problémával a helyszínen és közvetlen módon ismerkedjünk meg, mert a sok papírból, jelentésből és adatból, amelyeket megkapunk, még nem látjuk magát az embert. Így került tehát sor erre a látogatásra, amely nagyon hasznos volt. Annak ellenére, hogy a probléma megoldásában kétségtelenül a szerb kormánynak van legnagyobb hatásköre, úgy gondoltuk, hogy a tárgyalásokba kapcsolódjon be Boris Tadić köztársasági elnök úr is képviselőjén, Boris Radujkón keresztül. A Vajdaságba látogató küldöttség tagja volt még az oktatási minisztérium képviselője, a tartományt Korhecz Tamás kisebbségügyi titkár képviselte, a Szerbia és Montenegró-i Államközösséget pedig Rasim Ljajić miniszter úr.

n      Hasznosnak minősítette ezt a szerdai munkanapot. Miben nyilvánult meg ez a hozadék?

n      Hasznos volt, mert így sokkal több embert és véleményt meghallgathattunk, mint Belgrádban. Önkormányzati képviselőkkel, körzetvezetőkkel, rendőrparancsnokokkal találkoztunk. A rendőrség képviselőit hallgatva például elvégezhettük néhány konkrét eset elemzését is az elkövetés pillanatától kezdve az elkövető leleplezéséig, és tovább. Véleményem szerint az is kiderült ezeknek a beszélgetéseknek a során, hogy a rendőrség munkájának nem csupán nyilvánosnak kell lennie, hanem annak együtt is kell működnie több más intézménnyel, mert minden egyes esetet több szempontból és külön kell mérlegelni, értékelni. Tanulságosnak kell neveznem ilyen szempontból a csantavéri rendőrgyilkosság esetét, melynek felderítése során a rendőrség gyorsan, hatékonyan és eredményesen dolgozott, és az első pillanatban, amint tehette, értesítette a nyilvánosságot és a többi intézményt is a történtekről. Egy olyan érdekes megállapítás is elhangzott, hogy ha az egyes egyházak közötti  példás együttműködésnek a sajtó is megfelelő figyelmet szentelne, akkor az szintén hozzájárulhatna a nemzetek közötti feszültség csökkentéséhez. Ezt a megállapítást én teljesen jogosnak tartom. De nemcsak az egyházak közötti elvi együttműködés, hanem az egyházi méltóságok személyes együttműködése is lehet példaértékű és feszültségcsökkentő. Jó példa erre dr. Irinej Bulović bácskai pravoszláv püspök és dr. Pénzes János római katolikus megyéspüspök úr kiváló kapcsolata. És ha ezekből az igen alapos beszélgetésekből és konkrét elemzésekből összegezem a tényeket, végérvényesen meg vagyok győződve arról, hogy ezek az esetek tévesen, sőt, rosszindulatúan lettek atrocitásoknak minősítve. Itt egy sor olyan egyedi esetről van szó, amelyekkel szembe kell nézni és fel kell ellenük lépni, de ezek az esetek semmiképp sem veszélyeztethetik a békés együttélést Vajdaságban. Vajdaság mindig egy kellemes meglepetést jelent nemzeti mozaikszerűségével. Ez a multietnikus jelleg egy olyan érték és kincs, amelyet meg kell őriznünk, és ez mindannyiunk közös kötelessége.

n      Akár atrocitásokról, akár – tiszteletben tartva az Ön véleményét – egy sor egyedi esetről van szó, mindenképpen egy olyan jelenséggel szembesülünk, amelynek valami oka, előzménye, magyarázata kell hogy legyen. Ön mivel magyarázza ezt a jelenséget?

n      Több lehetséges okot is el tudok képzelni. Kétségtelen, hogy hasonló jellegű összetűzésekre volt példa a múltban is. A magyar és a szerb írók egyaránt hírt adtak ezekről az esetekről, azaz megírták őket. Értelemszerűen én inkább a szerb írók ilyen jellegű műveit olvastam, de tudom, hogy magyar részről is megtörtént ez a híradás. Ilyen tehát volt a múltban is. Ami viszont nem volt, az a sajtó, még pontosabban az elektronikus sajtó mindenhatósága. Így aztán ezeket az eseteket nem is lehetett túldimenzionálni, valós arányainál nagyobb mértékben feltüntetni.  Másrészt azt hiszem, bizonyos értelemben ezek a mai történések részben még mindig reakciók a tegnapra, vagyis mindarra a szörnyűségre, ami a közelmúltban történt velünk: a háborúkra, a szankciókra, a sok frusztrációra, a nehéz életkörülményekre. Újabb néhány esetben viszont azt gondolom, hogy egyes médiumok és egyes politikusok egyes eseteket túldimenzionálnak. Több lehetséges okot tudok tehát elképzelni, de minden egyes esetben biztos vagyok benne, hogy olyan jelenségről van szó, amelyet meg lehet akadályozni, ha valóban akarjuk. A tényekkel szembesülni kell, de csak a valós tényekkel. Hangsúlyozom ezt többek között azért, mert például Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának képviselője nemrégi szerbiai látogatása során több olyan kijelentést is tett, amely egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

n      Akkor nézzük először a tényeket! Épp az okoz többek között zavart és bizonytalanságot az itteni és a magyarországi közvéleményben is, hogy a tényeket illetően nincs tiszta kép. Több felelős szerbiai politikus szájából hangzott el több különféle, néha szinte egymásnak ellentmondó adat a vajdasági magyarokat ért sérelmek számát és intenzitását illetően. Melyiknek higgyünk? Ön szerint melyik statisztika a mérvadó?

n      A hozzám eljuttatott rendőrségi jelentések szerint az idei év első felében négy olyan súlyosabb eset történt, amelyet emberölési kísérletnek, vagy hasonló jellegű súlyos bűncselekménynek lehet minősíteni. Ezek közül az egyik a Zoran Petrović elleni gyilkossági kísérlet Temerinben , amelynek nincs nemzeti háttere. Az összes többi esetben verekedésről, graffitók írásáról, vagy sírok, síremlékek, vallási objektumok meggyalázásáról van szó. A pontos adatokat természetesen nem tudom fejből, de semmi akadálya, hogy az erre vonatkozó belügyi jelentést megkapja a sajtó, beleértve természetesen a Magyar Szót is. Ezeket az eseteket feltétlenül ki kell vizsgálni és felelősségteljesen megállapítani, hogy melyeknek van közüle nemzeti színezete és háttere. Ha valaki ezeket az adatokat összevetné más adatokkal, például, hogy hány vegyes házasság van és működik ma is Vajdaságban, rájönne, hogy Vajdaság etnikai közösségeire a békés és harmonikus viszony a jellemző, mást állítani merő képtelenség.

n      A másik dolog, amelyben jó lenne végre tisztán látni, a multietnikus rendőrség gondolatának felvetése. Kasza Józseffel, a VMSZ elnökével folytatott belgrádi tárgyalásai során merült fel ez a gondolat, de az erre vonatkozó különböző sajtóhíreket olvasva a mai napig nem világos, tulajdonképpen ki mit javasolt kinek, és abból ki mit fogadott el, illetve mit nem? Mi az igazság ezzel kapcsolatban?

n      Természetesen nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy valami félreértés történt ez ügyben köztem és Kasza úr között. Megbeszélésünk során én magam hangsúlyoztam, hogy fontos, hogy az állami és közigazgatási szervekben ott legyenek a nemzeti kisebbségek – jelen esetben tehát a magyarság – képviselői is. Én egyetértettem azzal, hogy ez az elv érvényesüljön a rendőrség esetében is. Lehet, hogy ezekből a kijelentéseimből vonta le Kasza úr azt a következtetést, hogy én multietnikus rendőrségre gondoltam. Én viszont azt gondolom, hogy ennek nincs helye Vajdaságban. Ilyenre csak Dél-Szerbiában van, abból az egyszerű okból kifolyólag, mert ott egy pillanatban felütötte fejét a terrorizmus.  Vajdaságban erre nincs szükség, a másik oldalon azonban szükség van arra, hogy a helyi kisebbségi lakosság számarányának megfelelően legyen képviselve a közigazgatási és állami szervekben. Temerinben egyébként érdekes esetet tapasztalhattunk, hogy a magyarok részaránya a közigazgatási szervekben nagyobb, mint a magyarok részaránya a községben. Temerin községben a magyar lakosság részaránya körülbelül 30 százalék, míg a közigazgatási és állami szervekben dolgozóknak körülbelül a fele magyar. Ezt egyébként nem negatívumként említem, mert tudom, hogy létezik pozitív diszkrimináció is, amit én teljesen normális dolognak tartok.

n      Akkor most térjünk vissza Németh úr ön által is említett szerbiai látogatására. Tegyük ehhez hozzá Kovács László magyar külügyminiszternek azt a minapi kijelentését, mely szerint Szerbia és Montenegró közeledését az Európai Unióhóz attól kell függővé tenni, hogy az ország mit tesz a vajdasági magyarokat ért etnikai támadások leállítása érdekében. Ezek és más példák alapján talán nem tűnik túlzásnak a kijelentés, hogy Budapest diplomáciai offenzívába kezdett e téren. Ön hogy látja és kommentálja ezt?

Több ízben is volt alkalmam beszélgetni Kovács úrral a közelmúltban, akár telefonon, akár személyesen, például Tadić elnök úr beiktatása alkalmával. Azt tudom mondani, hogy ennek a feltételhez kötésnek akkor lenne értelme, ha valóban atrocitások történnének Vajdaságban. Itt azonban az a probléma, hogy valamit attól tesznek függővé, ami nincs, ami nem létezik, ez pedig mély meggyőződésem szerint csakis ronthat Magyarország, valamint Szerbia és Montenegró kapcsolatain. Ezzel kapcsolatban, a kérdés internacionalizálásával kapcsolatban szeretnék például rámutatni arra, hogy voltak esetek a két ország viszonyrendszerében, amikor ezt Szerbia jogosan megtehette volna – gondolok itt a kedvezménytörvényre –, de épp a jó kapcsolatok megőrzése érdekében ezt nem tette meg soha.

n      Ha most internacionalizálni akarnak egy olyan kérdést, az atrocitást, ami nem létezik, akkor arra Belgrád biztosan reagálni fog. Minden bizonnyal Önnek is van tudomása azokról az esetekről, amikor bizonyos magyarországi politikusok különböző ötletekkel hozakodtak elő vajdasági látogatásaik során arra vonatkozóan, hogy hogyan is kellene megoldani a dolgokat itt, Vajdaságban, megemlítve még a határváltoztatás kérdését, azaz Trianont is. Az ilyen nyilatkozatokat Belgrád jogosan intenacionalizálhatna, mivel a más országok belügyeibe való beavatkozás bizonyos elemeit tartalmazzák. Az a kormány, amelynek az élén állok, teljes mértékben elutasítja a határok bármilyen módosításának akár a felvetését is. Az Európai Unióba való belépéssel a határok egyébként is teljesen más értelmezést kapnak. Az igazán fontos kérdés ezen a téren az emberi és kisebbségi jogok védelmének különböző fokozatai, ez teljes mértékben rendezve lesz az új alkotmánnyal, melyet belátható időn belül meghozunk. Ennek kidolgozásánál persze figyelembe fogjuk venni az Európa Tanács, a Velencei Bizottság ajánlásait is, de ha valaki a határok módosításában látja a problémák megoldását, akkor az maga a probléma.

n      Mi tehát az Ön üzenete vagy politikai ajánlata Budapest felé?

n      A párbeszéd. Amelynek egyik formája egyébként az az államközi egyezmény, amelyet Belgrád már ratifikált, Budapest viszont még mindig nem. Ez magában foglalja egy vegyes bizottság létrehozását is, amely foglalkozik a két országban élő magyar, illetve szerb kisebbség helyzetével is. Ez lehetne a párbeszéd egyik formája. Ez tehát az én üzenetem, és remélem, hogy a Mádl Ferenc köztársasági elnök úrral való közelgő találkozásom Szerbia és Montenegró-i látogatása során is ebben a szellemben történik. Annál is inkább, mert őt egy rendkívül kimért és józan embernek ismerem.

n      Már régóta előkészületi szakaszban van a nemzeti tanácsok megválasztásáról, illetve hatásköreiről szóló törvény. Mikorra várható ennek meghozatala?

n      Az új törvényen – mert már van egy, amelynek alapján egyáltalán létrejöhettek a nemzeti tanácsok – Rasim Ljajić szövetségi kisebbségügyi miniszter minisztériuma dolgozik.  Tudomásom szerint már rendkívül hamarosan elkészül a törvénytervezet, és nagyon gyorsan várható a hatályba lépése. Lesznek benne bizonyos módosítások a nemzeti tanácsok meghatározását illetően, és egy külön törvény fog foglalkozni a nemzeti tanácsok hatásköreivel, kitérve az államhoz való viszonyára és a megválasztás módjára is. Ez utóbbi kérdés sok vitára adott alkalmat, és problémák is voltak egyes nemzeti tanácsok esetében. A cél persze az, hogy egy-egy ilyen tanács ne egy párt tanácsa legyen, hanem az egész érintett közösségé.

n      Melyek azok az információs csatornák és hírforrások, amelyek igénybevételével Ön kialakítja véleményét a vajdasági történésekkel kapcsolatban?

n      Szeretném hangsúlyozni, hogy nem csupán az állami szervek információira támaszkodunk. Az egyházak képviselői például szintén sok emberrel vannak közvetlen kapcsolatban, tehát valamilyen módon tudják közvetíteni egy-egy közösség gondjait, gondolatait. Így alakul ki tehát végül egy összkép, amelyről, miután kialakult, ismét csak azt tudom mondani, hogy ha az incidensekről beszélünk, hazugság azt állítani, hogy atrocitásokról van szó. Minden esetben Szerbia kormányfőjeként nyilván minden szerbiai polgár érdekeit kell képviselnem. Ennek az országnak egy részét úgy hívják, Kosovo. Évekkel visszamenőleg ott olyan súlyos bűncselekmények történtek, amelyek nem verekedések voltak, hanem gyilkosságok. Az elkövetőket a mai napig nem fogták el. Azt hiszem, mindegyikünknek, minden esetleges különbözőségünk és nézetkülönbségünk ellenére legalább valamiféle erkölcsi hiányérzetünk kellene hogy legyen emiatt. Ez mégiscsak súlyosabb, mint egy kocsmai verekedés, és jó lenne, ha ez a viszonyítási alap is tudatosodna bennünk.

n      Ha el is tekintünk az atrocitás megnevezéstől, feszültség e téren és térségben, ebben a kérdésben mindenképpen tapasztalható. Ennek csökkentése pedig valamilyen megoldást kíván. Ön miben látja a megoldást?

n        Abban, hogy mindenki vállalja a saját felelősségét. A kormány, a sajtó, az igazságügyi szervek, az egyház, a politikusok is. Ezen túlmenően abban is, hogy ne csak a felelősséget vállaljuk, hanem adott esetben tegyünk is valamit. Adott esetben pedig azt a felelősséget is elvárom mindenkitől, hogy épp ne tegyen valamit, azaz tartózkodjon a cselekvéstől. Értem alatta elsősorban a sajtó egy részének és a politikusok egy részének egyes megnyilatkozásait, megnyilvánulásait, melyekben az eseteket túlméretezik, ezért a dolgok még nehezebben kezelhetőek, mint amekkora a súlyuk valójában. Én valóban azt szeretném, ha nem lenne egyetlen incidenst sem. Tegyünk meg tehát közösen minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen. Többször említettem már, hogy Vajdaság szép példája a másság gazdagságának a nagyszámú etnikai közösség és az egymás iránti megértés és barátság hagyományának. Szerbia kormányának célja, hogy Vajdaság, mint ahogy ez örökké volt is, a jövőben is a harmonikus multietnikus és multikonfesszionális viszonyok példaképe legyen.

KÓKAI Péter

Mi az atrocitás?

A kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a hatalom és egyes kisebbségi vezetők különbözően látják az incidenseket, Koštunica azt válaszolta, nem megfelelően és tendenciózusan használják az atrocitás szót: "Ilyen szó nincs a szerb nyelvben, de néhány idegen nyelven bűncselekményt, gaztettet, bestiális tetteket, mészárlást jelent. Aki ezt a szót használja, hazugságot mond ki. És ezzel a hazugsággal szükségtelenül és károsan feszültséget okoz a nemzetek közötti viszonyokban, továbbá nemzeti gyűlöletet és türelmetlenséget szít. Mint mondtam, nincs helye annak, hogy ezeket az eseteket atrocitásnak minősítsék, de ugyanúgy nincs rendjén az incidensek internacionalizálása sem. Az internacionalizációt, amelynek egy másik állam ügyeibe való szükségtelen és nem helyénvaló beavatkozás jellege van, szintén internacionalizálhatjuk".
Az idegen szavak szerb nyelvű szótárában az atrocitást úgy definiálják, mint borzalmat, szörnyűséget, rettenetes dolgot, szigorúságot, kegyetlenséget vagy kíméletlenséget. A hasonló magyar nyelvű szótár szerint az atrocitás agresszivitás, zaklatás vagy a jogok sértése, az Oxfordban kiadott angol szótár szerint pedig kellemetlen eset, és kegyetlen tett.A B92 az internetes címükön helyet ad a polgárok véleményének is. Íme néhány közülük:-- Az a benyomásom, hogy Koštunica csak azért látogatott Szabadkára, hogy jövő héten Strasbourgban azt mondhassa: Ó, igen, én voltam ott. Kormányfő úr, legalább három hónapot késik! (Olvasó)
-- Természetesen különállóak. Ilyenek voltak az incidensek Horvátországban, Boszniában és Kosovóban is. Csakhogy valahogy sok volt belőlük. Mindaddig, amíg a nagy szerb nácizmust nem zavarják vissza a lyukba, amelyből kimászott, semmilyen leplezés vagy minimalizálás nem segít senkinek. (Kommunista)
-- Ó igen, különállóak. Mi egyébként nem izgatjuk fel magunkat néhány száz halott nélkül. Amikor legalább kétszáz halott lesz, na, akkor már majd meglátjuk... (Vladimir)
-- Egyetértek Koštunica úr álláspontjával, hogy ezeket az összetűzéseket nem kell internacionalizálni. A problémákat Szerbia és Montenegró határain belül kell MEGOLDANI. Mivel azonban a rendőrség egyetlen esetben sem kerítette kézre a bűnösöket, akik részt vettek az összetűzésekben, nevetséges a kormányfőnek az a kijelentése, hogy a rendőrség hatékony. MINDEDDIG senki sem vette a fáradtságot, hogy komolyabban foglalkozzon ezekkel a verekedésekkel, remélem Koštunica úr látogatása után mégis változik majd valami az esetek felderítésében és a rendőrség megbünteti azokat, akik kiváltották az összetűzéseket. Egyébként szeretném, ha a belügyminiszter nyilatkozna arról, milyen intézkedéseket foganatosított eddig a rendőrség, de attól tartok, semmilyeneket. Ha a miniszter képtelen bármit is tenni, nyújtsa be lemondását. (Tamás)
-- Amikor 1992-ben Pećben voltam, ott hasonló problémát láttam. Nagyon rossz az arány a rendőrség nemzeti összetételében ott, ahol a lakosságnak 60-70 százaléka nem szerb, a rendőrség tagjainak 80--90 százaléka pedig szerb. Ilyen körülmények között természetesen a kis (a szerbeknek kicsi, a nem szerbeknak óriási) incidens könnyen feledésbe merül, vagy nem találják meg az elkövetőket... (Benny)
-- Koštunica úr, mint mindig, most is összevissza beszél. Csupán Šešelj mintegy 3000 horvátot telepített ki Vajdaságból, és házaikat csatlósainak ajándékozta. Koštunica úrnak ki kellene másznia füllött foteljéből, és legyen bátorsága elismerni bizonyos igazságokat és eseményeket; ellenkező esetben az ilyenekkel mélyen a föld alá süllyedünk. (Božidar Kostić)
Utolsó frissítés ( 2008. prilis 26. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5345761

Online