Ok nélkül Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2008. oktber 31.

Ok nélkül

Este nyolckor támadtak a gyerekekre Szabadkán

 Szerdán olvasói bejelentés érkezett szerkesztőségünkbe, hogy Szabadka központjában három felnőtt múlt hét pénteken este nyolckor megvert egy 15 éves magyar gyereket. A megtámadott fiú és barátnője a Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulója. Az iskola igazgatója, Varga Anikó megkért minket, hogy ne hozzuk nyilvánosságra diákjai nevét.

Szabadka belvárosa, ahol az eset történt (Miklós Hajnalka)
Szabadka belvárosa, ahol az eset történt (Miklós Hajnalka)
 

Az esetről Varga Anikó igazgatónő is tájékoztatott minket. Miután megérkezett külföldi útjáról és értesült az esetről, azonnal értesítette a médiát, a Tartományi Kisebbségügyi Titkárságot és a Vajdasági Magyar Szövetséget, ahol megígérték, hogy az önkormányzat elé viszik az ügyet. Az áldozat M.N és barátnője S.N. tegnap készségesen számolt be érdeklődésünkre, hogy mi történt valójában.

– A belvárosban sétáltunk péntek este nyolc óra körül a barátaimmal. A Városháza oldalánál a McDonalds és a mellette lévő üzletnél körben álltunk és beszélgettünk. Ezután, hogy mi történt pontosan, nem emlékszem mindenre tisztán, mert leütöttek. A hátam mögött hozzánk szaladtak, megütöttek a nyakamnál, megszédültem, majd fejbe rúgtak. Előtte pedig nem is szóltak ránk, nem is beszélgettünk, nem is ismerem őket, csak úgy ok nélkül nekünk rontottak. Miután a mentőállomásról átvittek a kórházba, kezdtem csak magamhoz térni. A kórházban nem láttak el, mivel elég vastag kabátom volt és az megvédett valamennyire az ütésektől. Csak a gerincemnél látszott egy ütésnyom. A kórház kihívta a rendőrséget, akik kikérdeztek. Másnap reggel egy másik rendőr otthon is felkeresett. Hétfőn bementem anyukámmal a kórházba, - ő is az egészségügyben dolgozik – mert egész hétvégén fájt a fejem és akkor derült ki, hogy agyrázkódást kaptam – mesélte el a fiú.

– Öten sétáltunk a városban, három lány és két fiú. Hárman odaszaladtak hozzánk, szétlökdöstek minket lányokat, és a fiúkat meg akarták verni. A másik fiúnak sikerült elszaladnia, de M.N.-t hátulról támadták meg, így nem tudott védekezni. Halántékon ütötték, a földre rogyott és összerugdosták. Miután N.-t megverték, mondtak szerbül valamit egymásnak, elkezdtek nevetni és nyugodtan elsétáltak. Mindez nagyon gyorsan történt. Három idősebb, 18 év körüli, szerbül beszélő férfi támadott ránk. A barátnőm az egyiket látásból ismeri. El is mondta a rendőrségnek. A verekedés után két fiatal odajött hozzánk, hogy segítenek megverni a támadókat, de visszautasítottuk – mondta S.N., az áldozat barátnője.

A megvert fiú édesanyja fel van háborodva. Mint mondta, a kórházban a fia nem kapott megfelelő ellátást. Még péntek este kellett volna rendesen kivizsgálni a fiát, de hazaküldték. Az orvos csak annyit mondott, hogy nem annyira komoly a sérülés, pénteken meg csak annyit írtak a látleletre, hogy feltételezhetően hárman megtámadták, panaszolta az édesanya.

– Nagyon megrázott a történet. Számomra az elképzelhetetlen, hogy a belvárosban kora este ismeretlenek ok nélkül rátámadnak az emberre. Hiszen a gyerekek nem viselkedtek feltűnően és nem sértegettek senkit, nem veszekedtek. Ha megtalálják azt a három fiatalt, meg szeretném kérdezni tőlük, hogy ők egyáltalán tudják-e, miért csinálták! Tisztában vannak-e azzal amit csináltak, és hogy éreznék magukat a szüleik, ha mindez fordítva történt volna – mondta felháborodottan.

– Keressük a támadókat. Amennyiben kiderül kik voltak, akkor a törvény értelmében kihágási feljelentést fogunk tenni verekedés miatt, de ha bebizonyosodik, hogy a verekedést valami más motiválta, bűnvádi feljelentést teszünkLjubiša Ivanović, a szabadkai redőkapitányság szóvivője. – nyilatkozta

Megkerestük dr. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkárt is, de amíg nem kap hivatalos feljelentést, nem kíván nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

(Magyar Szó, dió 2008. október 31.)

Az EJK kiegészítése a cikkhez

Az alábbi hozzászólás a magyarszo.com fórumán jelent meg. Közlését azért tartjuk  fontosnak, mert a fórumozó beszámolója alátámasztja véleményünket, miszerint a megtörtént atrocitások száma jóval meghaladja a dokumentált esetek számát. 

AnonyX 

2008. október 31. 18:27

Szomorú, hogy történnek ilyen esetek, így hirtelen 2-3 eset is eszembe jut, amelynek során környezetembeli fiatalokat, illetve engem is bántalmaztak. Például 2001 októberében az iskolából jöttünk ki (Műszaki Középiskola, tehát a MESC Szabadkán), amikor szerb fiatalok, ütöttek akit értek (magyarokat)- egyik haveromat négyen rugdosták. Én akkor a Patria szálloda felé mentem, amikor meghaladtam a Vajdasági Bank épületét, azzal szólítottak le szerb nyelven, hogy "Te is magyar vagy", és hátulról fejbe akart vágni egyik illető. Sikeresen kivédtem az ütést, így legalább nem a fejemre kaptam, viszont eléggé erősen hasba rúgott, és kilökött az útra, ahol az arra haladó autó – szerencsére – sikeresen lefékezett. Sajnos a buszmegállóban várakozó felnőttek egy szót sem szóltak, senki nem csinált semmit. Nagy nehezen felkeltem, majd megkerestem a haverokat.  

Idén úgy április környékén egyik évfolyamtársam kora este a Műszaki Szakfőiskolából (VTS) tartott haza, amikor 5-6 szerb fiatal megtámadta, majd rugdosta, ütötte ahogy érte...

Szóval nincs valami jó véleményem az ilyen huligán szerb fiatalokról. Az az egészben az elszomorító, hogy általában a menekült fiatalok követik el ezeket a provokációkat, illetve tettleges bántalmazásokat. Ami az emberekben természetesen ellenszenvet vált ki, és így általánosításhoz vezet - a magyar ajkúak körében a szerb fiatalok elleni megbélyegzést vonja maga után. Függetlenül attól, hogy a szerbek között is nagyon sok rendes és tisztességes ember van. A rendőrségnek végre dolgoznia kellene, hogy elfogják őket, és méltó büntetésekkel próbálják meg kordában tartani ezeket az "állati" ösztönökkel felruházott huligánokat.

 

Utolsó frissítés ( 2008. november 11. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5534585

Online