Újabb magyarverés Szabadkán Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2008. oktber 28.

Újabb magyarverés Szabadkán

Testével védte eszméletlen bátyját

 Nemhivatalos információink szerint pénteken éjjel, Szabadka belvárosában újabb magyarverés történt. Egy húsz főből álló szerb csoport megvert egy hazafelé tartó családot. A sértettek nem kívántak nyilatkozni, a rendőrségtől ma kapunk bővebb információt. Információink szerint az említett napon az ötvenedik születésnapját ünneplő családfőre és két fiára K.R.-re (21), valamint K.A.-ra (23) hajnali kettőkor támadtak rá az utcán.

Egy belvárosi kávézó előtt álló mintegy 10 fős szerb társaságból kiléptek néhányan, és váratlanul rátámadtak K.A.-ra. Az édesapa és a testvére azonnal a segítségére siettek, de a kávézóból még tíz fiatal jött ki, majd körülvették a családot. Miután K.A. eszméletét vesztette K.R. ráfeküdt, hogy a testével védje bátyját, így ő kapta a legtöbb ütést ás rúgást. A támadók az édesapát sem kímélték. Rövidesen négy rendőr jelent meg – állítólag nem tettek semmit érdemlegeset – , akik nem a tetteseket, hanem az áldozatokat vitték a 2-es számú rendőrőrse. Az őrsön kihallgatták őket, majd kihívták a mentőket. A kórházban ellátták őket és látleletet vettek, komolyabb sérülés nem történt. Információink szerint az incidens előtt nem történt szóváltás.

Felkerestük a sértett K.R.-t, aki nem nyilatkozott, mint mondta, nem szeretné, hogy a média felfújja az ügyet.

A rendőrség kérésünkre ma fog bővebb információval szolgálni a történtekről.

(Magyar Szó, dió 2008. október 28., kedd)
 
 
                                                (A képet az egyik sértett bocsátotta az EJK rendelkezésére)

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5939465

Online