Toleranciaprogrammal nem lehet útját állni a magyarveréseknek Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2007. november 10.

Vajdaság Ma, 2007. november 10. 

Toleranciaprogrammal nem lehet útját állni a magyarveréseknek

 - állítja Csorba Béla író, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke

A Balkánon, így például Szerbiában is, a kisebbségek tömeges megveretése, mint politikai módszer nem új. Az ötvenes, hatvanas években az UDBA, a szerb biztonsági szolgálat tudatosan dolgozott ki egy olyan projektumot, amelynek során, például Koszovóban harmincezer albánt, verettek meg. Én most az akkori idők és a mostani magyarverések között nem feltétlenül akarok párhuzamot vonni. Nem gondolom azt, hogy például a szerb biztonsági szolgálat áll a magyarverések hátterében. Azt viszont felelősségem teljes tudatában állítom, mert esetek sokasága beszél erről, hogy a bűnüldöző szervekben dolgozó személyek közül igen sokan arra törekszenek, hogy ha az elkövetők kiléte ki is derül, az homályban maradjon, hogy itt magyarellenes agresszív bűncselekményekről van szó, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csorba Béla író, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke. Az alábbiakban a vele készült interjút ismertetjük.

- Hosszabb szünet után újabb magyarverésekről érkezett hír Temerinből. Mi történt az elmúlt hetekben?
- Október folyamán két igen súlyos magyarverés volt. A hónap elején egy harmincegynéhány éves magyar fiatalembert vert meg öt szerb támadó. Először provokatív módon megkérdezték, hogy magyar-e. Persze tudták, hogy magyar. Miután bátran vállalta magyarságát, nekiugrottak, elkezdték verni. Fejbe rugdosták, a kórházban kötött ki. De az ő esetében én politikai és etikai szempontból nem is azt tartom a legsúlyosabbnak, hogy fasisztoid, agresszív, nacionalista nézeteket valló személyek megtámadták és megverték, hanem azt, ahogy a rendőrség reagált erre az ügyre. Itt van előttem az egyik emberi jogi szervezetnek a közleménye, amit ennek az esetnek a kapcsán adtak ki, és ebből az derült ki – idézem - hogy „az incidens után egy héttel a megtámadottat behívták a rendőrségre, hogy írja alá a vallomást, amely nem tartalmazta azt a részt, ahol a támadók megkérdezték, hogy magyar-e. Később az egyik rendőr azt tanácsolta neki, hogy ne hangsúlyozta azt, hogy nemzeti alapon történt a verés”. Azt hiszem, hogy ez önmagáért beszél. És azt húzzák alá, amit egyébként a közvélemény lépten-nyomon tapasztal, hogy a hatóság, noha nyomoz az elkövetők után, de kifelé igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha az ilyen incidensek mögött nem húzódnának meg nacionalista-soviniszta elgondolások, hanem fiatalok közötti, egyébként egynemzetiségű környezetben is előforduló leszámolásokról lenne szó. Szó sincs erről. A Balkánon, így például Szerbiában is, a kisebbségek tömeges megveretése, mint politikai módszer nem új. Az ötvenes, hatvanas években az UDBA, a szerb biztonsági szolgálat tudatosan dolgozott ki egy olyan projektumot, amelynek során, például Koszovóban harmincezer albánt verettek meg. Én most az akkori idők és a mostani magyarverések között nem feltétlenül akarok párhuzamot vonni. Nem gondolom azt, hogy például a szerb biztonsági szolgálat áll a magyarverések hátterében. Azt viszont felelősségem teljes tudatában állítom, mert esetek sokasága beszél erről, hogy a bűnüldöző szervekben dolgozó személyek közül igen sokan arra törekszenek, hogy ha az elkövetők kiléte ki is derül, az homályban maradjon, hogy itt magyarellenes agresszív bűncselekményekről van szó.
- Ez történt a másik, a temerini autóbusz-állomáson kezdődő eset alkalmával is, amikor a magyarverés aztán a buszban folytatódott Újvidék felé?
- Ez egyértelmű. Erről a rendőrségi közlemény beszél. Én egyébként elégedettséggel nyugtáztam, hogy most, ebben az esetben a rendőrség egy aránylag tisztességes és korrekt közleményt adott ki, és nem igyekezett eltussolni ennek az incidensnek a kisebbségellenes motívumait. Valószínűleg ebben az is közrejátszhatott, hogy a megvert magyar fiatalok egyikének szülője nem hagyta annyiban a dolgot.
- Korhecz Tamás, a vajdasági kormány alelnöke, tartományi kisebbségügyi titkár a minap azt nyilatkozta, hogy „nem olyan fekete az ördög, mint amilyenre festik”, hogy a fiatalok között nincsenek annyira megmételyezve a nemzetek közötti kapcsolatok, mint ahogy egy-egy incidens kapcsán az a médiában megjelenik”. Ön is így látja?
- Nekem összképem ezekről, a jelenségekről nincsen. Viszont azt tudom, hogy nagyon sokan azért nem értesítik sem az emberi jogi szervezeteket, sem pedig a magyar pártokat, sem a magyar politikusokat, mert úgy látják, hogy értelmetlen. Nagyon sok szülő úgy látja, hogy tulajdonképpen nem történik semmi. A hatóság falaz és nem törekszik ennek a kérdésnek a teljes felgöngyölítésére. Úgy tűnik, hogy Szerbiában bizonyos politikai erőknek nem az az igazi érdeke, hogy kisebbségellenes incidensek ne legyenek, hanem az, hogy a kisebbségi incidensekről a szélesebb közvélemény és a külföld ne értesüljön.
- A magyar kormány 15 millió forinttal támogatja a vajdasági toleranciaprogramot, ugyanannyit fordít ezekre, a projektumokra, mint amennyit a zentai Bolyai tehetséggondozó gimnázium működésére egy évben. Ennek a programnak az a célja, hogy erősítse a jó viszonyt, egymás jobb megismerését a magyarok, szerbek és más nemzetiségűek között. Csorba Béla hogy látja: a toleranciaprogrammal lehetséges-e gátat emelni e jelenségek elé?
- Minden józaneszű ember tudja, hogy ez kirakatpolitika, és ettől a magyar-szerb viszony önmagában nem lesz jobb. Ahhoz, hogy magyar-szerb vonalon, és főleg a magyar és a szerb fiatalok körében tudatformáló változásokra kerülhessen sor, ahhoz egyrészt sokkal alaposabb projektumokra és munkára, többek között pedagógiai munkára lenne szükség. És itt elsősorban nem is a magyar fiatalokat kellene toleranciára nevelni, hanem, például a szerb oktatási programokba, kellene bevinni a másság tiszteletének a számtalan elemét. Többek között tudatosítani kellene a szerb fiatalokban azt, hogy Szerbia, és azon belül Vajdaság soknemzetiségű közeg, ami többek között azt jelenti, hogy a többség tartozik nagyobb felelősséggel a kisebbségi és a többségi nemzet közötti jó viszony fenntartása és megőrzése érdekében. De ehhez például az kellene, hogy őszintén, tisztességesen és politikai sandaságoktól mentesen mutassák be a kisebbségek történelmét. Amiről egyelőre szó sincs. A szerb diákoknak szóló történelemkönyvek egy szót sem szólnak arról, hogy mi történt itt a magyarokkal és a németekkel 1944-ben. No de hát hogyan is várhatnánk ezt, hogy szembenézzenek a második világháborús eseményekkel őszintén és becsülettel azok, akik elsőrendű felelősséggel tartoznak az oktatáspolitikáért, amikor azt látjuk, hogy őszinte szembenézés még az 1999-es koszovói események kapcsán sem alakult ki. És akkor hol vagyunk még Srebrenica, Vukovár, Eszék, Žepa és a többi elpusztított horvát és muzulmán közösség kérdésében. Tehát egyelőre ott tartunk, hogy, noha természetesen vannak előremutató tendenciák is, szerbiai szinten még egy erkölcsi megtisztulás, egy katarzis nem vette kezdetét. És amíg ez így van, addig a toleranciaprogramoktól semmi előremutató hatást nem várhatunk. Ismétlem: én az egészet kidobott pénznek és egy kirakatpolitika fenntartásának tartom.

Kép és szöveg: Ternovácz István
Utolsó frissítés ( 2008. mjus 29. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5337823

Online