Továbbra is a kettõs mérce érvényesül Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2006. jnius 08.

2006.június 8.

Továbbra is a kettős mérce érvényesül

Számos jogsértés történik meg úgy a Délvidéken, hogy annak híre nem jut el a nyilvánossághoz, ebből kifolyólag pedig egyesek azt a következtetést vonják le, hogy ha két-három hétig nem hallunk magyarellenes kilengésről, akkor tulajdonképpen minden rendben van. Talán ez az eset sem került volna nyilvánosság elé (így is jócskán megkésve informálódhattunk róla), ha nem a közvetlen környezetünkben történik, vagyis lakóhelyünkön, Szenttamáson. A sértett egy magyar nemzetiségű fiú, aki még kiskorú, és aki neve elhallgatásával járult csak hozzá az eset ismertetéséhez. Természetesen érthető ez a hozzáállás, és ez nem csak egyénileg, hanem a közösségben is megmutatkozik, hiszen általános a magyarság megfélemlítettsége. A közelmúltban meglátogattuk a fiút, akit minden ok nélkül ( két alkalommal ! ) megtámadott, illetve kiprovokált a többségi nemzethez tartozó fiú. A beszélgetésben részt vett beszélgetőtársunk édesapja is.

Esetleírás (beszélgetés a sértettel):

EJK: Mikor és hogy történt az incidens? - Magyar Karácsonykor (2005) mentünk a városba, két haverom és én, amikor megtörtént az első incidens. Úgy történt, hogy mentünk volna a pékhez enni, és ahogy megyünk be, az előttünk haladó három szerb fiúhoz a haverom odament és megkérdezte, hogy nem látták-e az egyik srácot (én nem tudom h kit)!? Amikor ő odament, hogy megkérdezze, a szerb fiú nem szólt semmit, hanem annak a haverja minden ok nélkül rám támadt és megütött, miközben azt kiabálta, hogy: Šta, šta, šta ti ’oćeš?? ( Mit akarsz te? ). Ezek után mindkét oldalról elcsattant pár ütés, és rögtön ott teremtek a rendőrök. Felírtak bennünket, el is múlt az egész….

EJK: Mikor volt a második incidens, mi történt akkor? - Újév után egy héttel. Bent voltunk a diszkóban, táncoltunk, az a fiú ( ugyanaz mint az elsőnél ) meg odajött hozzám, és azt kérdezte, hogy én miért akaszkodtam össze vele, meg annyit még hozzátett, hogy „megb....a az anyámat”. Én nem is szóltam neki vissza, csak annyit, hogy hallgasson, hagyjuk az egészet. Tánc közben néhányszor rápillantottam, mutogatta, hogy „kinyírlak” (elvágott torok). Már záróra volt, ő meg összeakaszkodott egy fiúval kint, verekedtek is, erre a rendőrök hazaküldték!! Ő később mégiscsak visszajött, nem tudom mit akart, mi ültünk hátul a székeknél (én és két kollégám), láttam hogy közeledik a fiú, odajött hozzám és azt mondta: „Ubiću te!!” ( Megöllek! ) meg hasonlók. Mondtam neki hogy hallgasson, de meglökött, itt már nekem is elszakadt a film, felkeltem, ezután még egyszer meglökött, ekkor nekimentem és megütöttem, utána még a kollégáim is beszálltak. Ekkor ő húzta a rövidebbet. Utána a rendőrségen kötöttünk ki.

EJK: És a rendőrök? - A rendőrök felírták az adatainkat…

EJK: Őt is? - Persze.

EJK: Volt kihallgatás? - A második alkalomnál voltunk… a kihágási bírónál.

EJK: A büntetéssel kapcsolatban mondtak valamit, vagy eljárást kezdeményeztek ellene? - Ezt nem tudom hogy kapunk-e mindketten büntetést, vagy csak ő kap!?!

EJK: Azt a rendőrök egyértelműen tudomásul vették hogy ő kezdte az egészet? Elhitték egyáltalán? - Hát remélem, hogy elhitték, ha már négyen voltunk bent (én, a két kollégám, meg az a fiú akit az illető már előzőleg megvert a diszkóban… ), így a rendőrök talán meglátták, hogy ki volt az, aki szemtelenkedett. Ö egyébként már nem egyszer volt bent a bíróságon, meg azóta még másokkal is akart verekedni, ő is meg a testvére is…

EJK: Agresszív típusok? (apa): - A rendőrségen is épp a rendőrök mondták hogy béküljenek ki, kezeljenek le egymással, amikor jöttek ki a rendőrségről, de nem akartak… A rendőrfőnök mondta, hogy az ilyen büntetések akár 30 000 dinárig is terjedhetnek…..

EJK: De azt már nem mondta, hogy abban az esetben az kapja – e a büntetést aki kezdte, vagy mindketten ( merthát a fiú csak igyekezett megvédeni magát )? (apa): - Mikor ő kapta a kihágási bírótól azt a papírt, azon úgy volt, hogy az a rendőr adott nyilatkozatot , hogy a fiam ütött előbb az illető ellen ...

EJK: Az még lényeges hogy amikor megszidott téged akkor csak anyázott, vagy hozzátette a magyar jelzőt is? - Nem, azt nem tette hozzá….

EJK: Semmiből nem következtetsz arra hogy az eset nemzeti alapon történt? Nem volt egy olyan momentum se? - Itt Vajdaságban már minden nemzeti alapon történik, ha te magyar vagy akkor téged lehet verni, de ő ezt nekem nem mondta… Sok esetben ezt nem mondják ki.. Állítólag volt olyan szóbeszéd is, hogy előbb vagy utóbb meg fogják bosszúlni…

EJK: Régebbről ismered a fiút? - Látásból ismerem, suliból…

EJK: Van esetleg ismerősöd aki mesélt hasonló eseteket, osztálytársad? - Topolyán és Szabadkán többről hallottam….

EJK: Merthogy sok eset megjelenik a médiában, de nagyon sok nem! Hozzátok kijött az újság? - Nem, nem…senki.

EJK: A barátaid akik veled voltak kaptak papírokat? Rendőrség, bíróság? - Voltak bent a rendőrségen, de a bíróságon nem.

EJK: Nem értjük miért nem hívták be őket is a bíróságra, hisz tanúsítani tudták volna azt, hogy ki volt a kezdeményező.

Ítélet (néhány héttel a beszélgetésünk után):

A bíróság ítélete alapján a sértett kétszer fizetett pénzbüntetést (nagyobb összeget), a támadó pedig állítólag csak a második esetben fizetett (ráadásul, az első incidens kirobbanásáért a sértettet hibáztatják, holott ő csak védte magát, amikor minden különösebb ok nélkül rátámadtak).

Emberi Jogi Központ

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5790575

Online