MPSZ: Az emberi jogok megcsúfolása Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2006. februr 02.

Magyar Szó, 2006. február 2.

MPSZ: Az emberi jogok megcsúfolása

A délvidéki Magyar Polgári Szövetség elítéli, hogy a HVIM elnökét nem engedték be az országba

A Magyar Polgári Szövetség elképesztőnek tartja, hogy egy magát demokratikusnak tartó ország elköveti azt a butaságot, hogy minden ok nélkül megtagadja a Szerbiába való belépést Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének. Már maga a lejárató hadjárat is (amely nemrég dúlt a sajtóban) kritikán aluli volt, amelyben egymást túllicitálva azon mesterkedtek a szerbiai politikusok, hogy a HVIM-et, mint fasiszta szervezetet mutassák be. Hadd mondjuk ki érthetően, hogy erős meggyőződésünk, hogy a HVIM nem fasiszta szervezet. Nem látjuk azokat az ismérveket, amelyek alapján bárki fasisztának kiálthatná ki a fiatalokat, akik mindössze nemzeti érzelműek. A HVIM nem erőszakos, és nem bánt másokat, mint az újvidéki egyetemen randalírozó szerbek. A délvidéki MPSZ elítéli a határőrség eljárását, és mindazok alattomosságát, akik - akár magyar létükre is - segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy valós ok nélkül rosszindulatúan diszkriminálják, meghurcolják ezt a szervezetet. Ahogyan a HVIM-mel, és elnökükkel bánnak, rossz emlékeket ébreszt. Arra utal a szerb hatalom önkényessége, hogy van félnivalója az elcsatolt magyarságnak, függetlenül attól, hogy állítólag 2000-ben rendszerváltás történt a hatalmi szinteken.

A délvidéki Magyar Polgári Szövetség

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5534657

Online