Beszámoló egy 2003.november végén történt magyarellenes támadásról Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2006. janur 18.

Beszámoló egy 2003. november végén történt magyarellenes támadásról

/Az „Atrocitások Vajdaságban” honlap szerkesztőjének személyes tapasztalata/

Az egyetemistáknak megszervezett újvidéki szórakoztató rendezvény ( „Gólyabuli” ) alkalmával a „Petőfi Sándor“ MME épülete előtt incidens történt, amelynek során  három magyar nemzetiségű fiatalt támadtak meg (először egy fiút, közvetlenül utána pedig mi kettőnket!).

Az incidens a buli után történt, amikor egy csoport helybéli randalírozó megtámadott egy temerini egyetemistát (aki később nem akarta őket feljelenteni, a saját biztonsága érdekében – vagyis: félt a későbbi következményektől). Ezt a fiatalembert a randalírozók (kb. nyolcan lehettek) megverték, és amikor befejezték, a barátom felé indultak, aki úgy 5-6 méterre állt tőlem, és egy másik fiúval beszélgetett.

Ez idő alatt egyik barátnőmmel beszélgettem, és felfigyeltem ugyan a történésekre, de arra nem gondoltam, hogy a barátomat is megtámadják. Közel mentek hozzá és szerb nyelven megszólították: „Na mi lesz már, pucolj haza, mit állsz itt? Nincs itt mit keresned!” (- Ajd’ beži kući, šta stojiš tu? Nemaš tu šta da tražiš!)!

Erre a barátom azt felelte, hogy még nem megyünk (persze mert engem vártak, meg különben is még mintegy 20 egyetemista állt az épület előtt). Ebben a pillanatban a randalírozók „főnöke” orron ütötte a barátomat, a többiek pedig szintén rátámadtak.

Ő védekezni próbált, és én is a segítségére siettem. A verekedés (a mi szemszögünkből nézve: védekezés) kb. 5 percig tarthatott, valamennyire sikerült megvédeni magunkat, habár több sérülést kaptunk, ami nem csoda, hiszen ők  kétszer annyian lehek, mint mi (a temerini fiatalember ugyanis nem a mi társaságunkban volt, de – ahogy azt később megtudtuk – több fogát kiütötték).

A verekedés akkor ért véget, amikor a biztonsági őrök beavatkoztak és szétvettek bennünket (megjegyzem, hogy egész idő alatt kint voltak és nézték a verekedést, és már csak akkor avatkoztak be, amikor már befejeződött a tettlegesség).

Miután a randalírozók eltávoztak a helyszínről, akkor érkezett meg a rendőrség – a legfurább az volt, hogy el sem indultak utánuk. A rendőrök először minket támadtak le, főként a barátomat, mert fehér pólója véres volt – a bevert orra miatt. Még jó , hogy a rendőrök le nem tartóztatták, és meg nem bilincselték. Amikor végre sikerült megmagyaráznunk ,hogy valójában mi is történt, és hogy a randalírozók nemrég fordultak be a saroknál – ők ahelyett ,hogy utánuk mentek volna, minket akartak haza zavarni. A kérdésünkre, hogy mit fognak cselekedni, azt mondták, hogy jöjjünk el holnap és tegyünk feljelentést, ha akarunk. A verekedés közben társamnak elvitték (ellopták) a kabátját és a mobiltelefonját, amely a kabátban volt.

Még aznap este sikerült beazonosítanunk az egyik támadót (az egyik temerini egyetemistától megtudtuk a vezetéknevét és azt, hogy melyik iskolába jár). Másnap ismét elmentünk Újvidékre és megtaláltuk azt a fiút, aki az előző estén a támadók egyike volt. Az volt a célunk hogy megtudjuk a teljes nevét és hogy hanyadikos, hogy fel tudjuk jelenteni a rendőrségen. A támadók között nyilván ő volt a legfiatalabb, mivel a gimnázium (amely a Szerb Matica közelében található) harmadik osztályos tanulója volt. Amikor meglátott bennünket azonnal beszökött az iskolába – megismertük egymást.

Rögtön ez után feljelentettük a rendőrségen (a teljes nevét és hogy hanyadikos, az egyik iskolatársától tudtuk meg) – a fiút Fendrik Ivánnak (Ivan Fendrik) hívják, és Újvidéken él.

A feljelentést ezután beadtuk a rendőrségre (a pirosi úton lévő rendőrség, a reptéri település közelében), ők pedig azt mondták, hogy a lehető legrövidebb időn belül intézkednek. Felírták az adatainkat és hazaküldtek bennünket, mondván, hogy majd ők jelentkeznek.

Mi otthon elmentünk az orvoshoz, hogy készítsen orvosi látleletet – elmondhatom hogy rajtam 7-8 látható sérülés volt (fej, hát, kezek, az ajkak deformáltsága – az idegszálak sérülése miatt), na és persze ide tartozik még a pszichikai sokk is ,amit átéltünk.

Telefonon hívogattuk a rendőrt, aki ezt az ügyet rendezte, de mindig csak azt a választ kaptuk, hogy nyomon vannak (eddig nem igazán értettük hogyan lehettek „csak” nyomon, amikor konkrét adatokat nyújtottunk be nekik az egyik elkövetőről).

Amikor egy alkalommal (4-5 hónap elmúltával) felhívtuk a rendőrt, azt mondta hogy az ügyet átadta a vizsgálóbírónak, és hogy neki már semmi köze sincs az egészhez. Azóta (már több mint 2 éve) semmilyen információk nincsenek az esetről, és arról sem, hogy a belügyi szervek mire jutottak a nyomozásban.

2006. január 18. Kiss Rudolf szerkesztő

/Megjegyzés: mint a Civil Mozgalom aktivistái a közeljövőben megkeressük az illetékes szerveket, és értesíteni fogjuk a közvéleményt is az elért eredményekről, amelyek ehhez az adott esethez kapcsolódnak!/

Utolsó frissítés ( 2008. november 17. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5302297

Online