"A VMSZ politikája káros és veszélyes" Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. december 01.
Vajdaság Ma, 2005. december 1

"A VMSZ politikája káros és veszélyes"

A délvidéki Magyar Polgári Szövetség állásfoglalása

"Az MPSZ mint a Szerbiához csatolt magyarság érdekeinek markáns, szókimondó és következetes megfogalmazója nem veti el, sőt támogatja a Vajdaság autonómiájának megerősítését. Nem akarunk mást, csak szülőföldünkön egyenrangú polgárként élni, ami az egymást erősítő, nemzeti alapokon nyugvó személyi és területi elvű autonómia nélkül nem lehetséges, mert csak ezen a módon garantálható akár puszta létünk megóvása is.
1920 óta a magyarság hátrányosan megkülönböztetett a törvényalkotás, végrehajtás, a munkaszerzési, a megélhetési lehetőségek, az iskoláztatás, az elvándorlási helyzet stb. terén. Az egykor itt élő 500-600 ezres lélekszámú magyarság mára már 260-280 ezerre csökkent. A békeszerződést sem tartották tiszteletben, és népszavazás nélkül húzták meg a határokat. Emlékezzünk 1944-45-re, a titói koncepciós perekre, a délszláv háború alatt elüldözött 50 000 nemzettársunkra, az atrocitásokra, a törvény előtti hátrányos megkülönböztetésre, a rendőrök arrogáns viselkedésére, a nélkülünk folyó privatizációra, a már-már elviselhetetlen szegénységre, az erőszakos betelepítésekre stb.
A történelem bizonyítja, hogy az őshonos, ma is szülőföldjén élő magyarság megmaradását veszélyezteti, aki multietnikus autonómiát preferál, és arra biztat, hogy ne használjuk ki, a pillanat nyújtotta esélyt, hanem várjunk egy ki tudja, mikor bekövetkező lehetőségre. Emellett egyszerűen nem igaz, hogy az EU-csatlakozás megoldást hozhat a számunkra, amit Szlovákia esete is bizonyít, ahol a csatlakozás ellenére is érvényben maradtak a beneši dekrétumok, amelyek alapján magyar embereket fosztottak és fosztanak meg alapvető emberi jogaiktól, javaiktól, és degradálnak másodrendű polgárokká.
Másrészt, viszont ma is multietnikus autonómiában élünk. Nem belgrádiak, hanem vajdaságiak azok, akik a falfirkákat gyártják, akik bántalmazzák a kisiskolásokat, és azok is, akik verik a gyerekeinket. Az itteni hatalmi szervek nem vizsgálják ki a nemzeti alapon történő erőszakos cselekedeteket, ha nem szerb a szenvedő alany, vagy ha mégis, akkor nem büntetik meg a tetteseket. Nálunk nem tartják (és tartatják) be a már meghozott néhány kisebbségbarát törvényt sem. Az öt temerini fiút is „multietnikus” bírák ítélték 61 év börtönre (másodfokon is), figyelmen kívül hagyva az állítások és a tények közötti szakadékot, amennyiben az enyhítő körülményt jelentett volna. Ez ellen sem emelte fel a szavát egyetlen, a Vajdaság autonómiájáért kardoskodó párt vagy ismert személyiség sem. De ugyanezek az erők (és egyes szerb pártok is), miközben támadják a nemzeti autonómia-elképzelést és a hárompárti kezdeményezést, együttműködésüket kínálják a VMSZ-nek, amely inkább velük tart, mint a magyar szervezetekkel.
A koszovói albánok, és a vajdasági magyarok nem rokonnépek, nagyrészt nem is egy a vallásuk, és a küzdelemben is más módszerekkel élnek. Ugyanakkor mindkét nép őshonos nemzet, amely Szerbián belül számbeli kisebbségben él. Ezért teljesen logikus és jogos az elvárás, hogy egyidejűleg kell megoldást keresni a számukra, amely megítélésünk szerint nem lehet kevesebb a nemzeti autonómiánál.
A VMSZ mindezt ellenzi, és egyéb érv híján lekicsinylően beszél a hárompárti (VMDP, VMDK, MPSZ) összefogásról, és saját „nagy támogatottságával” kérkedik, miközben elhallgatja, hogy választásonként megfeleződik vagy még ennél is jobban csökken azelőtti hatalmi befolyása. Mindebből következően a VMSZ halogató, a koszovói eseményeket (esélyt) fitymáló, csak demagógiájában nemzeti autonómia-elképzelést hangoztató, egyben széthúzó politikáját károsnak és veszélyesnek véljük."
Rácz Szabó László, a délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 4876385

Online