Perrel az igazukért Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. november 25.

Magyar Szó, 2005. november 25.

Perrel az igazukért

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Kárpát-medencében könyvgyűjtési akcióba kezdett
 
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom az őket ért rágalmazásért pert indít több politikus ellen, köztük Nenad Čanak ellen, tudtuk meg Toroczkai Lászlótól, a mozgalom elnökétől.
- Egyre súlyosabb rágalmakkal illetik a mozgalmat, s egyre magasabb politikai szinten levő közszereplők teszik ezt. A tartományi és a köztársasági parlamentben is követelik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom betiltását, valamint délvidéki tagjainak bíróság elé állítását. A hovédtalálkozóval kötötték össze szervezetünket, ami mellett tavaly kiálltunk, az idén azonban nem vettünk részt a szervezésben. Mégis úgy gondoljuk alapvető emberi joguk ezeknek az idős embereknek, hogy találkozzanak egymással. Reagálni szeretnénk azokra a konkrét vádakra, amelyekkel szervezetünket illették. Be fogjuk perelni azokat a személyeket, elsősörban politikusokat, köztük Nenad Čanakot, akik fasiszta szervezetnek nevezték mozgalmunkat. A rágalmak között elhangzott az is, hogy katonai uniformisban vonultunk fel az '56-os rendezvényünkön. Egy évvel ezelőtt kezdődtek a támadások. Akkor a kisebbségügyi miniszter illetett ilyen kijelentésekkel minket, azóta táptalajra találtak a rágalmak és most már idegengyűlölettel, fasiszta gondolkodással vádolnak minket. Szeretném leszögezni, hogy szervezetünknek semmi köze Hitlerhez, vagy Horthyhoz, vagyis ahhoz a történelmi szakaszhoz, amit ezek a nevek képviseltek: a nemzeti szocializmushoz, vagy szocializmushoz. Történelmi szempontból, mi a szent korona alapjain állunk. A szent korona tan pedig azt mondja ki, hogy a Kárpát-medencében elő nemzeteknek egyenjogúnak kell lenni és békességben élni. Ezért örülnénk annak, ha más nemzetiségű fiatalok is csatlakoznának a mozgalmunkhoz, amire példa a Felvidék, vagy Erdély - magyarázta Toroczkai László. Elmondta továbbá, hogy a mozgalom koncepciója a társnemzeti régió kialakítása a Délvidéken. A koncepció lényege, hogy a Vajdaságban élő nemzetiségek ne kisebbségként éljenek, hanem társnemzetként a többségi nemzettel. A koncepció alapja a dél-tiroli autonómiamodell, amibe beleépítették az Európai Unióban működő társnemzeti régiók önrendelkezési formáit. Kiemelte ezt békés, demokratikus módon szeretnék megvalósítani. A nemzetközi közvélemény elé szeretnék vinni elképzelésüket, valamint politikai támogatásra lenne szükségük Szerbiában, valamint Magyarországon, továbbá Európában egyaránt.
Megtudtuk továbbá, hogy heteken belül horvát szervezetekkel veszik fel a kapcsolatot. Horvátországtól kérnek segítséget, hogy biztosítsák a vajdasági horvát szervezeteket, a mozgalom nem más nemzetek ellen, hanem velük együtt szeretne működni. Valamint Horvátországban is meg szeretnénk alapítani mozgalmunkat.
Kispalkó Szilveszter, a délvidéki HVM sokszínűségéről számolt be. Beszámolójából megtudtuk, hogy különböző kultúreseményeket, történelmi megemlékezéseket, előadásokat szerveznek, de szükség szerint tüntetéseken is részt vesznek. A jelenleg is folyamatban levő legújabb akciójuk: magyar nyelvű minőséges könyvek gyűjtése a Kárpát-medencében. Közel 60 ezer könyv gyűlt eddig össze, amit Kárpátalja és a Délvidék oktatási intézményei között fognak szétosztani. A begyűjtött könyveket a fiatalok szelektálják, ugyanis céljuk, hogy az intézmények minőséges irodalomhoz jussanak.
mh

 

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 4881634

Online