Hol tart Kovács Mátyás ügye? Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. november 12.

Magyar Szó, 2005. november 12.-13.

Hol tart Kovács Mátyás ügye?

A zentai kaszárnyában júniusban megvert kiskatona esetét még tárgyalja a bíróság -- A vádlottak egytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak

Az utóbbi időben teljesen lecsengett a gombosi kiskatona, Kovács Mátyás ügye. Mint tudjuk, a fiút a zentai kaszárnyában júniusban két szerb nemzetiségű szobatársa annyira megverte, hogy el kellett távolítani a lépét. A történtekből igazán csak szeptemberben lett hír, amikor egyes politikai pártok poénszerzés céljából elkezdték szellőztetni a dolgokat. A téma azonban csak addig volt érdekes számukra, míg hangzatos leveleket irkáltak egymásnak, és amíg a jótékony segítő szerepkörében tetszeleghettek. Persze valójában egyik sem nyújtott kezet neki, a fiútól tudom, hogy azóta sem nyitotta rájuk senki az ajtót, pedig az ügyet a mai napig nem zárták le, a tettesek még mindig szabadlábon vannak.
Sokakban már az a gyanú is felmerült, hogy szőnyeg alá akarják söpörni a történteket, és ezért nem születik ítélet a fél évvel ezelőtti eset kapcsán. Vagy esetleg már meg is hozták a döntést, csak a harmatgyenge ítélkezés miatt elhallgatták azt. Hogy végére járjunk a dolgoknak, és saját magunkat is megnyugtassuk, Híres Ivánt, a zentai bíróság elnökét kerestük fel:
- Szó sincs időhúzásról, szőnyeg alá söprésről. A történtekkel azóta folyamatosan foglalkozunk, hogy június 24-én a községi ügyészség vizsgálati eljárást indítványozott a két elkövető ellen. Csak azért haladunk ilyen lassan, mert a tanúk, akik akkor még a zentai laktanyában töltötték katonai szolgálatukat, időközben leszereltek és szanaszét vannak egész Szerbiában.
Kovács Mátyás ügyében augusztus 31-én volt az első főtárgyalás, azzal együtt összesen hat főtárgyalást tartottunk, vagyis szinte kéthetenként kihallgattunk valakit. Eddig tizenöten tanúskodtak a károsulttal együtt. A gombosi fiút kétszer idéztük be, mind a kétszer meg is jelent. Rajtuk kívül dr. Loboda Árpád szabadkai egészségügyi szakértőt is meghallgattuk, ő adott szakérői véleményt a fiú testi sérüléseiről. Az utolsó tárgyalásra egyébként november 22-én kerül sor, addig a mitrovicai belügyi titkárságon keresztül az utolsó tanút is beidézzük, sőt valószínűleg a károsultat is behívjuk bizonyos tények feltárására, vagy letisztázására. Más bizonyítási eljárás nem lett javasolva, úgyhogy már csak ennek a tanúnak a meghallgatása van hátra. Valamilyen szembesítésekre sor kerülhet még, ez azonban nem biztos, attól függ, ki és mennyire erélyesen kéri. Ezek után be tudjuk fejezni az ügyet.
Törvényeink szerint a két tárgyalás között kilencven nap szünet lehet, ehhez képest mi augusztus 31-én, szeptember 5-én és 20-án, október 5-én és 20-án, valamint november 4-én tartottunk főtárgyalást, tehát minden két hétben kitűztünk egyet. Ezekre a kéthetes kihagyásokra azért volt szükség, hogy legyen időnk biztosítani a soron következő tanúkat. A tárgyalás tehát normális keretek között folyik. Még a vádlottakra sem mondhatjuk, hogy húzzák az időt, vagy gátolják az ügy menetét, egyedül a törvényes kereteken belül minden védelmi lehetőséget ki akarnak használni, hogy bebizonyítsák saját igazukat. A november 22-én sorra kerülő főtárgyalás után, a törvény értelmében vagy rögtön, vagy legkésőbb három napon belül ítéletet hirdetünk, úgyhogy november 25-ig mindenképp meglesz az ítélet. Az utána következő 15 napban az írásos ítéletet is meg kell hoznunk, ami nem jogerős. A vádlottak 1-10 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak - mondta a bíróság elnöke.
 
Az utolsó tárgyalásra november 22-én kerül sor

Kovács Mátyás két évig nem végezhet nehéz munkát, mert kivették a lépét

HORVÁTH Ágnes
Fotó: A szerző felvételei

 

Utolsó frissítés ( 2008. mjus 21. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 4876351

Online