Mit is mondtam tegnap? Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. november 07.

Mit is mondtam tegnap?

Valami nincs rendben a kisebbségügyi miniszterrel meg a politikával, ha az állam képviseletében szemben áll a kisebbségiekkel

A korszerű világban meghonosodott szokás, hogy aki munkájának végzésére alkalmatlannak bizonyul vagy felelős tisztségben durva baklövést követ el, annak mennie kell. Baj lenne, ha most, amikor mi is közelíteni szeretnénk ehhez a korszerű világhoz, nálunk ez másként, sőt ellenkezőképpen történne.

Nálunk, a súlyos vajdasági nemzeti incidensekre való reagálás, annak kezelése, a megoldás keresése közben megmutatkozott, hogy kisebbségügyi miniszterünk képtelen ellátni roppant felelos megbízatását. Ezért volt a szabadkai tiltakozás, a sürgős teendők intézésének és az ezeket elhanyagoló felelős miniszternek leváltására vonatkozó követelés. A jelek szerint a miniszter tévesen fogta fel feladatát. Úgy tűnik, azt tekinti legfőbb teendőjének, hogy a kisebbségekkel szemben védje az állam valamiféle vélt érdekét. Ami a kényes problémák eltussolásában, félremagyarázásában, szőnyeg alá söprésében nyilvánul meg. Ennél fogva nem tekinti feladatának a kisebbségek jogsérelmének regisztrálását, jogaik semmibevevésének, megsértésének panaszait, a jogaik megvalósulása előtt álló akadályok eltávolítását, hanem ehelyett mindezek tagadásával próbálja lerázni magáról a felelősséget, ami emiatt mint kisebbségügyi minisztert terheli. Bűnnek tartva erről itthon is nyilvánosan beszélni, halálos bűnnek nemzetközi fórumok elé vinni. Mint ahogyan a kisebbségek, látva a vezetés megoldási szándékának hiányát, megtették.

Rasim Ljajić kisebbségügyi miniszter azzal az álláspontjával, hogy a kisebbség joggyakorlása és jogegyenlősége Szerbiában és Montenegróban szinte hibátlan, csak a vajdasági magyar politikai vezetők fújták fel és nagyították fel, s azok elhallgattatásával minden rendbe jöhetne, tulajdonképpen félreérthetetlen bátorítást nyújtott a szélsőséges szerb nacionalistáknak, akik az elmérgesedett helyzetért mint elkövetők felelősek, de egyben minősítést adott a külföldi fórumoknak önmagáról, s végső soron az egész szerbiai vonatkozó vezetőségről és politikáról is.

Nem könnyű elképzelni, hogy a rendőrség, ha akarná, nem tudná megszervezni, mondjuk Újvidék központi részének rendszeres figyelemmel kísérését, s a többszáz magyarellenes falfirkák „szerzői” közül egyetlenegyet sem képes rajtakapni, amikor gyakran hosszúmondatos, vagyis sokszavas falfirkáját írja (ami időt igényel).

Ljajić miniszter a lemondását követelő szabadkai tiltakozó felvonulás után kijelentette, ha o a probléma, s ha lemondása hozzájárulna a vajdasági gondok megoldásához, akkor ezt meg is teszi. Ez valószínűleg nem lenne rossz megoldás. Nem azért, mert Kasza József meg más vajdasági politikai párt vezetője követeli, hanem Szerbia érdekében is. Mert valószínűleg könnyen meglennénk olyan kisebbségügyi miniszter nélkül, aki lényegében Milošević példáját követve kirakatmegoldásokra törekszik, s azt hangoztatja, komoly válság idején is, amit a volt vezér szokott, hogy ugyanis Vajdaságban a nemzetek közötti viszony tekintetében minden a legnagyobb rendben van. A magyarság gondjait vezetősége kapitulációinak és a magyarországi választási kampány részének minősítve. A legutóbbi szabadkai horvátok elégedetlenségének megnyilvánulását pedig a Szerbiára káros magyar viselkedés hatásának mondja. A tiltakozás alaptalanságára mutatva rá.

Mindezek után nem könnyű megérteni és hová tenni a pálfordulásként ható legújabb kijelentését, hogy ezentúl a rendőrség és a bíróság sokkal szigorúbban bírálja majd el a nemzeti súrlódásokon alapuló incidenseket, mint eddig. Mert tulajdonképpen mit jelent ez? Rasim Ljajić beismeri, hogy mégis igaz, amit eddig tagadott, hogy komoly, nemzeti alapon történő incidensek igenis vannak Vajdaságban, hogy nem a magyar politikai vezetők kitalációi. S hogy végső soron eddig valóban nem tették meg, amit meg kellett volna tenni a megfékezés érdekében. Sem a rendőrség, sem a bíróság, sem a szerbiai politikai vezetés. Ez viszont nem egyéb, mint amit a vajdasági magyar pártok eddig is állítottak, s amiért szembenállt velük.

Politikai magatartásától és viselkedésétől teljesen elüt a minapi, egyébként rokonszenves cselekedete, amikor is a vajdasági vezetőkkel együtt, ecsettel a kezében mázolta át a magyarokat sérto és gyalázó falfirkát. (Kár, hogy másnap már megjelent helyében az újabb, s a tettest vagy tetteseket ezúttal sem csípték el.)

Most valóban talány, hogy a kisebbségügyi miniszter az utóbbi néhány napban egy csapásra belátta, tévedett s megváltoztatta meggyőződését, vagy pedig sokkal prózaibb dolog van a háttérben. Egyszerűen csak rászóltak, hogy a viselkedése nem ésszerű.

Ha az előbbi eset áll fönn, akkor a miniszter talán maradhatna, hisz a jelek szerint ezentúl azt tenné, ami a megbízatása. Ha viszont az intésre reagált, akkor nem sok helye van a miniszteri székben, mert ez azt jelentené, hogy egyszerű hivatalnok, s nem meggyőződése szerint cselekszik, hanem meggyőződéséért a feletteseihez jár. (LOVAS István, Magyar Szó, 2005. november 7., 5. o., Árgus)

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 4876381

Online