A szerbiai románok is követelik Rasim Ljajiæ lemondását Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. november 04.

A szerbiai románok is követelik Rasim Ljajić lemondását

            A belgrádi média szerint a szerbiai román közösség is csatlakozott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) követeléséhez, hogy mondjon le Rasim Ljajić szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter.

            A Tanjug belgrádi hírügynökség idézte a Szerbiai Román Közösségek Tanácsa nevű, kevéssé ismert szervezet közleményét, amely szerint Ljajićnak részint ama kijelentése miatt kell lemondani, miszerint Románia és Magyarország ki fogja használni a Brüsszelhez való közelségét, hogy napirendre tűzze a Szerbiában élő kisebbségeik helyzetét. A másik ok az, hogy Ljajić nem foganatosított intézkedéseket a román közösség helyzetének javítása végett.

            „A román közösség lojális stabilitási tényezője a szerbia-montenegrói etnikumok közötti kapcsolatoknak, és történelme során sohasem ténykedett a többségi szerb nép érdekei ellen” – áll a szervezet „főigazgatósága” által kiadott közleményben.

            A VMSZ a minap követelte a miniszter lemondását, miután magyarellenes falfirkák jelentek meg több helyen Újvidéken. A párt emlékeztette Ljajićot korábbi kijelentésére, miszerint távozik hivatalából, amennyiben kiderül, hogy valóban folytatódnak az incidensek. A párt szerint a miniszter kizárólag a magyarellenes zaklatások szőnyeg alá söprésével foglalkozik.

            Ljajić közölte a Dnevnik című újvidéki napilapnak adott interjúban, hogy hajlandó lemondani, amennyiben a VMSZ azon a véleményen van, hogy ez hozzájárulna a nemzetek közötti viszony javításához. A miniszter megjegyezte azonban, hogy a VMSZ követelése mögött a probléma átpolitizálásának szándéka áll. Ljajić szerint egyértelmű, hogy ő nem tehető felelőssé a falfeliratok megjelenéséért, viszont a vajdasági nemzetiségi viszonyokért inkább Korhecz Tamás, a VMSZ tartományi kisebbségi minisztere felelős, mert nagyobb a hatásköre.

            Ljajić szerint párbeszéddel lehet eljutni a probléma megoldásához, és ilyen megfontolásból a jövő héten szerdán Ljajić Belgrádban találkozik Kasza Józseffel, a VMSZ elnökével, Korhecz Tamással és Vojislav Kostunica szerb kormányfővel. Hétfőn pedig Korhecz Tamással együtt országos kampányt indít: Szabadkán és Zomborban átfestik a gyűlöletszító falfirkákat, és felszólítják a helyi hatóságokat, hogy szerte az országban kövessék példájukat. (Petky József, az MTI belgrádi tudósítója, HTMH, REGGELI SAJTÓFIGYELŐ, 2005. október 29. és M. M. – R. B.: PETAR LAĐEVIĆ: Predlog rezolucije neće proći, Danas, 2005. november 4., 6. o., Árgus)

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5958129

Online