"Csak néhány síremléket döntöttünk le" Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2003. november 08.
Magyar Szó
2003. november 8. - 9.
 

"Csak néhány síremléket döntöttünk le"

Vallomások, könnyek és rimánkodás az újvidéki sírgyalázás után

Kevés igazság lehet abban, hogy az októberi sírgyalázást az újvidéki katolikus temetőben két kiskorú követte el.
-- Mi csak néhány keresztet és síremléket döntöttünk le -- mondja sírós hangon P. M. 17 éves, középiskolai tanuló, aki névtelenségének megtartásával hajlandó volt számunkra nyilatkozni. -- Pedig engem azzal vádoltak meg, hogy barátnőmmel 80 sírt meggyaláztunk, meg hogy valamiféle nacionalista indítékkal követtük el tettünket. Sem ilyen, sem más politikai indíttatásunk nem volt. Ez csak egy gyerekjáték volt. Igaz, ledöntöttünk néhány síremléket, mert nem voltunk tudatában tettünk súlyosságának. Most már értjük, hogy valami szörnyűséget cselekedtünk. Engem személyesen nagyon bánt a dolog, sajnálom az egészet. Szeretnék bocsánatot kérni minden katolikus hívőtől...
Az összkomfortos lakás, amelyben a 17 éves nyurga fiú él, teljes kényelmet nyújt. Könyvek a polcokon és több bekeretezett, elismerő oklevél a falakon. Kitűnő tanulóról, számítástechnikából, fizikából vajdasági és országos versenyeken kiváló helyezést elért fiatalemberről van szó. Ám a fiú otthonára most a levertség, a bűnbánat jellemző. Nagyszülei, akik hároméves korától nevelik, mivel elvált szülők gyermeke, lábujjhegyen járnak, csendesen beszélgetnek. Ha már nem őszültek volna meg, akkor most kapnának fehér hajkoronát...

Ki döntötte le a súlyos síremlékeket?

Nem védem a gyereket, mert csakugyan, súlyos hibát követett el -- szólal meg M. M., a nagyapa, nyugalmazott tanár -- ,de tiltakozom az ellen, hogy olyan súlyos vádakkal terheljék, amilyenek elhangzottak az utóbbi időben a sajtó, televízió és a politikusok részéről. Soha sem volt baj ezzel a gyerekkel, nézze meg az elismeréseit, a bizonyítványait. Nem olyannak neveltük, hogy síremlékeket romboljon le. Családunkban katolikusok is vannak, én Magyarcsernyén születtem, ott éltem 11 évig. Barátaim kizárólag magyar gyerekek voltak, naphosszat velük játszottam, megtanultam magyarul is. Akkor csak néhány szerb család élt a faluban. Igaz, a fiunk, vagyis az unokám, 184 centiméter magas, de vékonyka, törékeny. A barátnője, akivel bent járt a temetőben, mindössze 38 kilós. Képesek lettek volna 80 súlyos síremléket ledönteni? Ugyan már... Azért beszélek most is, hogy a teljes igazság kiderüljön. De hiába beszélek, a rendőrség nem hisz nekünk...
Hát akkor ki döntötte le a 85 síremléket? -- kérdezzük a fiatalembert.
Nem tudom... Amikor mi ott jártunk a barátnőmmel, voltak ott mások is... Négy-öt idősebb gyerek... Szeszesitalt fogyasztottak, mint mi, lehet, hogy utánunk kedvet kaptak a rombolásra... Mi kezdtük, ők meg folytatták.

Igaz, ledöntöttünk néhány síremléket, mert nem voltunk tudatában tettünk súlyosságának. Most már értjük, hogy valami szörnyűséget cselekedtünk. Engem személyesen nagyon bánt a dolog, sajnálom az egészet. Szeretnék bocsánatot kérni minden katolikus hívőtől...

A nagyapa tenyerébe temeti arcát. Tud még annyit magyarul, hogy megerősítse. -- Én vagyok a gyerek nagyapja, tudom, milyen. Ez egy jó gyerek, sohasem csinált ilyent... Nem igaz, hogy öt órát töltött a temetőben, mivel taxival jött haza, tanú van rá, hogy alig másfél órát volt ott. Gondolja, másfél óra alatt képes lett volna ledönteni 80 síremléket azzal a vékonyka kislánnyal? Megnéztem én is a színhelyet, le is fényképeztem, de ilyen vandál pusztítást, állítom, ez a két gyerek nem követhetett el.
Magába roskad. Réveteg tekintete a falon függő elismerő okleveleken jár. Váratlanul megszólal ismét; magyarul:-- Bocsánatot kérek a gyerek nevében...
Majd szerbül folytatja: -- Bocsánatot kérek mindenkinek a családjától, rokonaitól, akinek a sírját meggyalázták. Higyjék el, mi nem ilyen gyűlölködő szellemben neveltük ezt a gyereket, hanem egészen másképp.
Temetőbe állítólag véletlenül betévedt fiatalokkal egy másik lány is volt, aki italt hozott magával. Abszintet. Azt iszogatták. Találgatjuk, talán valamilyen pirulát is beletehetett az a lány. De a kiléte még homályos. Egy mélyről jövő sóhaj tör fel a legényke mellkasából. Csendesen elmeséli, hogy néhány nap után elment az iskolába. Ám ott nagyon hidegen fogadták. Az első napokban nem is feleltették. Most már majdnem rendes kerékvágásba tért vissza az élete...
El kell még mondanom -- szólal meg ismét a nagyapa --,hogy nem a rendőrség fogta el a "tetteseket", hanem a kislány fecsegte el az iskolában, mit tettek. Édesanyjával együtt mi vezettük el őket a rendőrségre. Tudja, amikor az este a tévéhíradóban megláttuk, mi történt a temetőben, megborzongtunk. A fiú itt ült a heverőn és hallgatott, mint a sír... Akkor szólalt meg csak, amikor látta, milyen nagy botrányt váltott az ki...
Mi történt azonban barátnőjével, A. K.-val? Mintha a föld nyelte volna el. Kiderült, hogy édesanyja orvos, apja kiskorában elhagyta őket.
Csöngött a telefon, a lányom telefonált -- idézi fel a történteket az orvosnő. -- Anya, szervusz, engem nem látsz többé... Megszökött az iskolából. Megrémültem, tán csak nem tesz kárt magában? Nyomába eredtem.
Könnyek tolulnak a vékonyka, szemüveges asszony szemébe. Nehéz napok voltak azok ott októberben, a sírgyalázás és következményei idején.
Tudja, rajtunk senki sem segít -- panaszkodik. -- A hercegovinai Fočaból menekültünk Újvidékre, ahol én az egyetemet elvégeztem. A kislány 8 éves volt csak, szörnyű dolgokat élt át velünk együtt. Mert egy fiam is van. Albérletben lakunk, én csak 18 ezer dinárt keresek, ebből 80 eurót fizetek a lakásért. Talán még a portásoknak is nagyobb a fizetésük. Miért ide menekültünk éppen? Mert Vajdaságban béke volt, és még egy ilyen boldog része a világnak nincs sehol. Itt megértésben élnek az emberek, magas fokú a tolerancia, szeretek itt élni. Csak egy kis saját szobácskánk lenne.

Folytatódik-e a nyomozás?

De hol a kislány?

Két héttel ezelőtt bevittem a kórházba. Több Bensedin tablettát szedett be... Tudja, nyugtató nélkül nem tudott meglenni... Nézze, milyen szép kislány...
Előveszi a családi fényképeket. Barna, mosolygós kislány néz ránk az egyikről. Mellettünk sírdogál a doktornő... S halkan megsúgja:-- Ő kaparta ki a gyermeksírt a temetőben... Tíz körmével. Azt mondta, azt a babát kereste, amit egyszer édesapjától kapott.
Döbbenten állunk a tények előtt. Arról is fellebben a fátyol, hogy a fiú egyedül távozott a temetőből, a lány maradt. Kivel, miért?
Talán kiderül ez is hamarosan, ha folytatódik a nyomozás. Mert ezt követelte Kasza József a héten az újvidéki rendőrfőnöktől, akivel Újvidék polgármesterével, több más vajdasági magyar tisztségviselővel együtt azután érdeklődött, hol tart a nyomozás.
Kasza József találkozott a kislány édesanyjával és a fiú nagyapjával a rendőrfőnök társaságában. Az orvosnő sírva rimánkodott, értse meg egy szerencsétlen anya gondját... -- Megértem, nekem is van gyerekem... Ami azonban sok, az sok... -- válaszolta Kasza József.

POLYVÁS József

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5080826

Online