A magyar - magyar párbeszédet szorgalmazva Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2005. jnius 14.

Magyar Szó, 2005. június 14.

A magyar–magyar párbeszédet szorgalmazva

A HTMSZF tagjai a hétvégén Bécsben tárgyaltak – A VMSZ elítéli a szabadkai horvátellenes kilengést

– Ezzel szerettünk volna enyhíteni a december ötödike után kialakult helyzeten, amikor egy átgondolatlan, felelőtlenül előkészített népszavazás miatt feszültség alakult ki Magyarországon és a határokon túl is. Ezt a feszültséget tárgyalás útján kell enyhíteni, és mivel a Máért-ülést eddig nem hívták össze, úgy éreztük, felelősséggel tartozunk az egységes magyar nemzetnek, meg kell vitatnunk a problémáinkat – mondta Kasza József.
A VMSZ elnöke elmondta, Bécsben a fórum teljes jogú tagjává fogadták a nyugati magyarok képviselőit is. Szerinte a viták során egyértelművé vált, hogy a nyugati magyarság szerves része az egységes magyar nemzetnek, és tevékenységükkel hozzájárultak a nemzet megőrzéséhez, felemelkedéséhez. Az elnök elmondta, megkérték az ausztráliai magyarok képviselőit is, vegyenek részt a fórum munkásságában.
Kasza József elmondta, a tanácskozás részvevői felszólították a magyar kormányt, hívja össze minél előbb a Máért következő ülését. Ezzel a HTMSZF képviselői a számukra létfontosságú autonómiaformák kiépítését, valamint az európai integrációt szeretnék biztosítani. Kasza szerint ezek a szülőföldön maradás alapfeltételei. A magyar állampolgársági törvény módosításáról az elnök elmondta, nem tekinthető végleges megoldásnak, hiszen az áttelepülés még mindig alapfeltétel.
– A határon túli szervezetek egyértelműen azt akarják, hogy szülőföldön maradással, áttelepülés nélkül legyenek magyar állampolgárok – mondta Kasza József.
Dudás Károly, a VMSZ alelnöke szerint a szerb államhatalom és a néhány „senkijancsi” által gyakorolt nyomás ellenére a VMSZ továbbra is sikeresen dolgozik a magyarság érdekében. Elmondta, a VMSZ kezdeményezésére megalapított HTMSZF Bécsben elfogadott zárónyilatkozatában kifejtette, a fórum tagjai elítélik a délvidéki magyarokra gyakorolt nyomást, és támogatásukról biztosítják a VMSZ vezetőségét az ellenük irányuló lejáratási kampányban. Dudás szerint ezzel a világ legerősebb magyar szervezete foglalt állást a kérdésben, és felszólította azokat, akik le akarják járatni a VMSZ-t, hagyjanak fel a kitalációk gyártásával, hiszen ez nemcsak a magyarságra, de az egész országra nézve káros.
A szabadkai Egészségügyi Középiskola falain tegnap reggelre megjelent horvátellenes feliratokkal kapcsolatban Kasza József felszólította a bűnüldözési szerveket, minél előbb találják meg az elkövetőket. Mint mondta, ez szégyen az egész országra nézve, és újabb nyomás a kisebbségekre. Mint mondta, a VMSZ nemcsak a magyarok érdekeit szeretné védeni, de más kisebbségiekét is, valamint a többségi nemzetét is, hiszen ez a teljes lakosságra rossz hatással van, megnehezíti a békés együttélést.

víz

 

Utolsó frissítés ( 2008. prilis 29. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 7334643

Online