Rendõrségi közlemény a magyarcsernyei verekedésrõl Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. december 22.

Magyar Szó, 2004. december 22.

Rendőrségi közlemény a magyarcsernyei verekedésről

A nagybecskereki rendőrség tegnap követelte szabálysértési eljárás megindítását két aleksandrovói és magyarcsernyei csoport ellen verekedés miatt. A rendőrségi közlemény szerint a két csoport december 18-án verekedett össze a magyarcsernyei ifjúsági otthonban. A verekedés azután tört ki, hogy a kiskorú P. Ć., az aleksandrovóiak közül, egy petárdát dobott a színpadra, ahol fiatalok táncoltak. Erre reagált Kasza Csaba (24) pincér, továbbá a magyarcsernyei V. T. és Kiss Attila (21), akik odamentek az aleksandrovóiakhoz. Dulakodás kezdődött, amit Kasza szakított félbe közölve az aleksandrovóiakkal, hogy hagyják el az ifjúsági otthont, amit azok meg is tettek. Amikor P. Ć. kifelé tartott a klubból, megütötte V. T.-t, az aleksandrovói csoport pedig elindult haza. Négy kiskorú közülük hátramaradt, és megkísérelte megrongálni a Petőfi Sándor Általános Iskola előtti fémoszlopokat. Akkor az átellenben lakó Borivoje Čolić (21) figyelmeztette őket, amire M. R. és P. Ć. sértegetni kezdték, majd rátámadtak. A verekedést Čolić apja szakította félbe, és a négy fiatalember elindult Aleksandrovo felé. Az iskola előtt történtekről értesült a helybeli V. J., Szekula Ernő (25), Szekula Endre (21), Rácz József (18) és Kiss Attila, akik az aleksandrovóiak után eredtek. Az iskolánál sértegetni kezdték egymást, de az incidensnek a rendőrőrjárat hamarosan véget vetett. (Beta)

 

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5949218

Online