Jelentõsen csökkent az incidensek száma Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. szeptember 25.

Magyar Szó, 2004. szeptember 25., 26.

Jelentősen csökkent az incidensek száma

A kisebbségügyi titkár és a belügyminisztérium képviselőjének közös sajtótájékoztatójáról

Tegnap délelőtt a Tartományi Végrehajtó Tanácsban járt a belügyminisztérium küldöttsége. A találkozó célja az volt, hogy folytassák az augusztus elején, Szabadkán megkezdett tárgyalásokat, különös tekintettel a Vajdaságban történt nemzetek közötti incidensekre.
Mint azt Korhecz Tamás kisebbségügyi és jogalkotási titkár a negyven perces késéssel megkezdett sajtótájékoztatón elmondta, a szabadkai tárgyalások óta jelentős lépések történtek az incidensek továbbterjedésének megelőzése terén. Az együttműködés két fő irányvonala egyébként az általános megelőző intézkedések foganatosítása, valamint a kisebbségek nyelvének hivatalos használata a belügyminisztérium szerveiben Vajdaság-szerte.
– A mai megbeszélésünkön örömmel konstatáltuk, hogy Vajdaságban a nemzetek közötti viszony jó, és a nemzetek közötti incidensek száma jelentősen csökkent augusztus óta – nyilatkozta Miroslav Miloševič, a közbiztonsági osztály vezetője.
– Megállapítottuk, hogy visszatérőben a nemzeti közösségek bizalma a rendőrség munkáját illetően, és hogy mind nagyobb az érdeklődés a kisebbségek körében a rendőri szakma iránt. Elemeztük a rendőrségi káderállomány nemzetiségi összetételét is, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezen a területen is jelentős előrelépés történt – mondta a belügyminisztériumi küldöttség vezetője.
Korhecz az elmondottakhoz még hozzáfűzte, hogy az elmúlt 13-14 évben még soha nem volt olyan nyitott és jó a TVT és a belügyminisztérium kapcsolata, mint az elmúlt néhány hónapban. Fontosnak tartotta hozzátenni még azt is, hogy a rendőrség az utóbbi néhány incidens kiváltóinak nagy részét elfogta és megbüntette. Példaként az újvidéki futballpályán történt zászlóégetést említette, ahol a rendőrség közvetlenül az eset után előállította az elkövetőket, és azok le is töltötték börtönbüntetésüket.
Újságírói kérdésre, hogy igaz-e Páll Sándornak, a VMDK elnökének az a megállapítása, mely szerint már a 90-es évek elejétől voltak kisebbségek elleni támadások, csak el lettek tussolva, Milošević úgy reagált, hogy Páll Sándor parlamenti képviselő volt a 90-es években, de egyetlen alkalommal sem javasolta ennek a problémának a napirendre tűzését.
Szintén kérdésre válaszolva a belügyminisztérium képviselője elmondta, hogy az elmúlt mintegy másfél hónapban a nemzeti alapú incidensnek minősíthető eseteket egy kézen meg lehet számolni, és ami nagyon fontos, mindegyik hatékonyan föl lett derítve. Egyedül a Sötét-ügy maradt, amelyen intenzíven dolgoznak, és amint eredményre jutnak, értesítik a közvéleményt.

-p-

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5345461

Online