Rasim Ljajiæ találkozója Belgrádban az EU-nagykövetekkel Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. szeptember 22.

Magyar Szó, 2004. szeptember 22.

"Az állam a legszigorúbban megbünteti a nemzeti vagy vallási indíttatású bűncselekmények elkövetőit"

Rasim Ljajić találkozója Belgrádban az EU-nagykövetekkel

A Vajdaságban uralkodó nemzetiségi viszonyokról, azon belül is külön a magyarverésekről folytatott megbeszélést tegnap Belgrádban Rasim Ljajić emberi jogi és kisebbségügyi miniszter az EU-tagországok nagyköveteivel és nemzetközi szervezetek képviselőivel. "Tájékoztattuk őket a vajdasági eseményekről, részletesen ismertettük az incidensek körülményeit, és újfent kiemeltük, hogy az állam a legszigorúbban megbünteti mindazokat, aki nemzeti vagy vallási indíttatású bűncselekményt követnek el" -- nyilatkozta újságíróknak Ljajić a találkozót követően.
Belgrád azon álláspontját is tolmácsolta, mely szerint a vajdasági események internacionalizálása nem old(hat)ja meg a problémát, mi több, csak olajat önthet a tűzre. Azt is elmondta, hogy a magyar kisebbség arányosan van képviselve a hatalmi struktúra minden lépcsőfokán, csak a rendőrségben való jelenlétükben tapasztalható aránytalanság, ugyanis a tisztviselői káder kötelékében mindössze 1,3 százalékban képviseltetik magukat, holott szerbiai lélekszámukat tekintve háromszor ennyien kellene, hogy legyenek. Szavai szerint ez a miloševići rendszer számlájára írható, időnek kell ugyanis eltelnie, amíg a vajdasági magyarság körében ismét vonzóvá válhat ez a szakma, és amíg megfelelő kiképzésben részesülnek.

Foto: FoNet
Rasim Ljajić (jobbról) az uniós nagykövetekkel

"Nincs mit titkolnunk, és nincs szándékunkban az sem, hogy jelentéktelennek állítsunk be bármit is, csupán be szeretnénk mutatni, mi mindent tettünk a kisebbségvédelem terén, azaz azt bizonyítani, hogy Szerbia és Montenegró e tekintetben jóval többet tett, mint a térség bármely országa" -- fűzte hozzá a miniszter, miközben arra bátorította az EU-nagyköveteket, hogy kedvük szerint bármikor látogassanak el Vajdaságba, és személyesen győződjenek meg az állítások valós vagy hamis voltáról. Ljajić azt is elmondta, hogy "a magyar kormány legitim joga, hogy a nemzetéhez tartozó itt élő kisebbségiek sorsa felől érdeklődjön".
"Abszolút meggyőződésünk, hogy nem volt és nincs szó a magyar kisebbség jogainak szisztematikus megszegéséről, hanem egyéni és helyenkénti incidensekről" -- hangoztatta a beszélgetésen részt vett Dušan Spasojević, a szerb elnök külpolitikai tanácsadója és jelezte, hogy Boris Tadić hamarosan Vajdaságba látogat. (Beta)

 

Utolsó frissítés ( 2008. prilis 26. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5299381

Online