Áldozatok vannak, de tettesek nincsenek Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2004. szeptember 04.

Magyar Szó, 2004. szeptember 4., 5.

Áldozatok vannak, de tettesek nincsenek

Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke politikai kiállásra szólította fel a vajdasági magyarságot


Hegedűs Dániel

Németh Zsolt: A magyarellenes atrocitások nem véletlenek


Hegedűs Dániel

Sötét Denisz szabadkai fiatalemberrel és családjával is találkozott a budapesti vendég


Hegedűs Dániel

Németh Zsolt kiemelte: látogatása ezúttal a vajdasági magyarságnak szólt

A héten kétnapos hivatalos vajdasági látogatáson vett részt Német Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség vezető politikusa. Mint ahogy a politikus elmondta, ez a látogatása elsősorban a vajdasági magyarságnak szólt, jóllehet régóta esedékes már a magyar és a szerb parlament külügyi bizottságainak találkozója, most mégis elsősorban a délvidéki atrocitásokról kívánt a helyszínen tájékozódni.

*Úgy tudom, az anyaország hamarosan beadvánnyal fordul az Európai Parlamenthez, amelyben a délvidéki magyarok elleni atrocitásokkal foglakoznak majd. Összefüggésbe hozható-e az Ön vajdasági látogatása ezzel?

– Először is elmondom, nem értek egyet azzal a véleménnyel, miszerint a vajdasági magyarok ellen elkövetett atrocitásoknak a nemzetközi közvélemény elé tárása csak olaj a tűzre. Az emberi és kisebbségi jogok kérdése a modern Európában az 1975-ben megtartott helsinki csúcstalálkozó óta nem tekinthető belügynek. Minden országnak, amely az Európai Unióhoz tartozik, illetve európai ország kíván lenni, el kell fogadnia, hogy a nemzetközi közösségnek legitim joga a kisebbségi és emberi jogok figyelemmel kísérése. A  magyarok elleni atrocitások esetében egyértelműen a kisebbségi és emberi jogok megsértéséről van szó. Így tehát az az elképzelés, hogy az Európa Tanács, az Európai Parlament és az amerikai kongresszus foglalkozik a kérdéssel, teljesen jogos, és a vajdasági utam tapasztalatai is helyet kapnak majd a készülő indítványban.

*Mit tehet az Európai Parlament ebben a kérdésben?

– Sok mindent. Az Európai Parlament és az Európa Tanács is rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy jelentést készít, helyzetelemzést  végez, s a szerb parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy  itt is tudomásul veszik, hogy ez a  kérdés nem lehet Szerbia belügye. Gál Kinga, európai parlamenti képviselőnk készíti az indítványt, és természetesen az Európai Parlament ennek nyomán esetleg információkat gyűjt, majd javaslatokat fogalmaz meg a kérdéses országok számára. Ezek az ajánlások általában hatékony nemzetközi eszközöknek bizonyulnak. Én bízom azonban abban, hogy mind a két nemzet, a vajdasági magyarság és a szerb demokratikus erők is kihasználják a választások kínálta alkalmat, és hatalomra juttatják a demokratikus erőket. Kulcsfontosságú ugyanis, hogy a szeptember 19-ére meghirdetett választásokon minél többen vegyenek részt, és minél több magyart helyzetbe hozzanak. Ugyanezt reméljük a demokratikus szerb erőktől is. A választások tulajdonképpen állásfoglalás is ezekkel az eseményekkel szemben.

* Milyen tapasztalatokra tett szert?

– A  magyarok elleni kilengések nem véletlenek. Nem lehet véletlenül megverni több tíz vagy több száz magyart. A magyarverések mögött politika van, az a miloševići politikai koncepció, amelynek eredménye az etnikai tisztogatás volt. Éppen ezért erre a kérdésre politikai választ kell adni. Nem lehet a demokratikus Szerbiában az etnikai tisztogatás szellemiségét éltetni. Mindenképpen szükségesnek tartom az igazságszolgáltatási és rendfenntartó szervek hatékonyabb munkáját, mert azt tapasztaltam, hogy áldozatok vannak, de az elkövetők ismeretlenek, rendőri túlkapások voltak, de felelősségre vonás nem történt. Magyarország nem kívánja a jelentőségén túl kezelni ezeket az eseményeket, de ugyanakkor nem nézheti tétlenül azt sem, ami itt történik a magyarokkal. Képesnek tartom a szerb hatalmat arra, hogy megbirkózzon a letűnt idők szellemiségével, csak még nem találták meg erre az orvosságot. Nagyon reméljük, hogy a szerbiai rendszerváltás után a kisebbségi kérdésekben tett előrelépés nem torpan meg. Vajdasági látogatásom során találkoztam azzal a szabadkai fiatalemberrel is, akit legutóbb vertek meg nemzetiségi hovatartozása miatt. Sötét Denisz esete bizonyítja, hogy a magyarellenes atrocitások egy folyamat, amely még a kilencvenes évek elején történt, ugyanis ezt a 19 éves fiút középiskolásként már korábban egyszer megverték. Azt mesélte, hogy az eset óta nem mer kimenni az utcára, mert fél. Úgy gondolom, hogy a kilengések esetében éppen ezeknek a fiataloknak a sorsa a legfontosabb, az, hogy Denisz hogyan érzi magát, az, hogy itt béke és biztonság legyen. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak az itt élő magyarok menjenek el szavazni minél nagyobb számban, hanem azok is, akik Magyarországon élnek, hogy minél erőteljesebben jelét adják annak, hogy elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat és a demokratikus erőket támogatják.

* Vajdasági látogatása során találkozott Predrag Markovićtyal, a szerb parlament elnökével.

– A két ország parlamentje közötti együttműködés intenzívnek mondható. Marković úrral már Budapesten is találkoztunk, és ő volt az, aki bemutatta az összegyűjtött jelentéseket az atrocitásokról. A mostani találkozón abban egyetértettünk, hogy ezek a kilengések nem véletlenek, és hogy a demokratikus erők választási sikere mindennél fontosabb. Ehhez mi minden támogatást megadunk, hogy a szomszédos ország mielőbb felzárkózzon az európai országok sorába.

* Úgy tudom, hamarosan a Magyar Köztársaság elnöke is ellátogat Szerbia és Montenegróba. 

– Én is úgy tudom, hogy szeptember közepén látogat el Mádl Ferenc

köztársasági elnök Svetozar Marović Szerbia és Montenegró-i elnök meghívására ebbe az országba, de  programjáról nem tudok közelebbit mondani.

*Arról mi a véleménye, hogy Vojislav Koštunica szerb kormányfő bejelentette, ellátogat azokba a helységekbe, ahol a legtöbb kisebbségellenes kilengés történt.

– Örvendetesnek tartom, hogy érdemében kíván fogalakozni a miniszterelnök a kérdéssel. A szándék dicséretes, s csak bízni tudok benne, hogy hatékony intézkedések követik majd. Rendkívül sok és szép ígéret hangzott már el, sokan mondhatják, hogy ígéretekkel tele van a padlás, de bíznunk kell benne, ha a miniszterelnök fontosnak tartja, hogy ellátogasson ezekre a településekre, akkor talán a probléma kezelése is hatékonyabb lesz.      

KABÓK Erika

 

Utolsó frissítés ( 2008. prilis 25. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5958425

Online