Másodrendû polgárok maradtunk Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2003. szeptember 01.

Magyar Szó, 2003. szeptember 1.

Másodrendű polgárok maradtunk

Mást sem hallunk az utóbbi időben, csak azt, hogy nagy változások következtek be. „Saját” magyar politikusaink rendre le is torkollnak bennünket, hogy miért nem élünk jogainkkal, amelyeket „ők harcoltak ki” a számunkra. Demagóg félrebeszélés az egész! Tudvalevő, hogy ezeket a változásokat a külföldi elvárások kényszerítették ki. Látszik, hogy a legitim politikusaink többségét, zsebükben a magyar útlevéllel, nem is érdekli, hogy mi történik velünk. Nem érinti őket a szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalanság. Jól keresnek, így a nyugdíjuk is magas lesz. A rendőr sem bünteti őket úton-útfélen ezer dinárokkal – mint a közönséges halandókat – hiszen ők az országot szolgálják a kormányban és azon kívül is. Ezért születnek a kisebbségi ügyekben olyan látszatjavulások, amelyeket senki sem vesz komolyan. Így kívülről úgy látszik, mintha minden rendben lenne, közben továbbra is másodrangú polgárok maradunk.

Nemrég láttam, hogy a zentai postán úgy néztek  magyarul beszélő kislányra, mintha marslakót látnának. Végül, nagy nehezen kerítettek valakit, aki értett magyarul. Még rosszabb az, amit egyik ismerősöm élt át a zentai rendőrségen 2003. augusztus 26-án délután négy órakor. Mivelhogy a belügy hat év alatt sem volt képes megfékezni egyik szomszédját – aki terrorizálja az egész környéket – az úgy felbátorodott, hogy megütötte az ismerősömet, majd életveszélyesen megfenyegette. Nem tehetett mást, hát elment a rendőrségre.

Szerencsétlenségére magyarul próbálta megszólítani az ügyeletes rendőrtisztet, akit mérhetetlenül felháborított ez az „arcátlanság”. Csak az érdekelte, hogy tudja-e a honfitársunk, hol él, meg azt, hogy ebben az országban szerbül kell beszélni. Az elképedt, megalázott ügyfél később megpróbált panasszal élni, de nem volt kinél. Hát így erősítik bennünk a rendőrségbe vetett bizalmat! Így hihetünk a politikusainknak, miszerint ha a hatalmi szervek udvariatlanok, esetleg törvénytelenül viselkednek, akkor azt bátran jelentsük!

Az ügyeletes rendőr kérdésére pedig a következőket válaszolom. Zentán élek, egy olyan városban, ahol 1920-ban a népszavazás mellőzésével, hatalmi diktátummal emelték át az országhatárt a fejünk felett. az említett egykori ország – nem a mi hibánkból – már nem is létezik. Abban az időben az államfenntartók még a szerződésben vállalt kötelezettségeiket sem tartották be az ittlakókkal szemben, aminek több százezer magyar „eltűnése” lett a következménye. Zentán azonban még ma is 82 százalékban magyarok élnek. Ebből következően a hatalmi szerveknek – a rendőrnek – kötelessége megtanulni a magyar nyelvet, vagy legalább biztosítani a fordítót. Aki erre nem képes, vagy nem óhajtja megtenni, az áthelyeztetheti magát, vagy felmondhat. A rendőr kötelessége megérteni a csak magyarul beszélő nénikét is. A nénikének viszont nem kötelessége beszélnie a szerb nyelvet.

Vajon mikor értik már meg, hogy a rendőr – és a tisztségviselő – nem egy mindenki felett álló, érinthetetlen lény, akinek a nemzeti hovatartozás szerint kell eljárnia? Ő is csak ember, akit megfizetünk és eltartunk. Ezért a pénzért az a kötelessége, hogy egyformán szolgáljon mindannyiunkat. (Rácz Szabó László, Zenta)

Utolsó frissítés ( 2008. prilis 22. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5744785

Online

Jelenleg 2 vendég online