Októberig meghosszabbították a temerini hetek elõzetes letartóztatását Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2013. augusztus 10.

Októberig meghosszabbították a „temerini hetek” előzetes letartóztatását

A vád: nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása

Ivan Bogosavljev bíró, a szabadkai Felső Bíróság tanácsának elnöke aláírásával augusztus 9-én – amikor éppen letelt volna ez előző hosszabbítás – kézbesítették a végzést, miszerint 2013. október 9-ig meghosszabbították a még tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal előzetes letartóztatását – olvasható a Bozóki Antal által kiadott közleményben. Mint a Koperec Csongor és Smith Tomas védelmét ellátó ügyvéd írja: „Az indoklás (mint az összes eddigi hosszabbításról szóló végzés) megismétli: „Továbbra is fennállnak a Büntető Eljárási Törvény (BET) 142. szakasza 1. bekezdésének 5. pontjába foglalt, a vizsgálati fogság meghosszabbítását indokoló okok”.

A BET idézett szakasza szerint „vizsgálati fogságot lehet (ami azt jelenti, hogy nem kötelező – B. A. megj.) elrendelni”, amennyiben – a hivatkozott rendelkezés szerint – a vádlottat olyan bűncselekménnyel terhelik, amely elkövetése miatt „tíz évet meghaladó börtönbüntetés van előírva, illetve öt év, olyan bűncselekmény esetében, amely az erőszak elemeit is tartalmazza, és ha az indokolt a bűncselekmény különösen súlyos körülményei miatt”.

A fentiek miatt, mivel nincsenek olyan új körülmények, amelyek a BTE 142. sz. 1. bek. 5. pontjával ellenkezőre utalnának, a bírói tanács úgy tekinti, hogy a vizsgálati fogság a vádlottak jelenlétéhez szükséges biztonsági intézkedés, a büntető eljárás zavartalan folytatása érdekében, amelyet enyhébb intézkedéssel nem lehet helyettesíteni, ami miatt meghosszabbította a vádlottak vizsgálati fogságát, az említett törvényi alapon – áll a végzésben.

A hét magyar fiatal ellen a Büntető Törvénykönyv (BTK) 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése, vagyis nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása miatt emeltek vádat (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés szabható ki)” – olvasható a közleményben.

(Magyar Szó)

 

Utolsó frissítés ( 2013. augusztus 10. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5111561

Online