Civilek a szerbiai magyarverések ellen Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2013. februr 22.

Civilek a szerbiai magyarverések ellen

 Több civil szervezet felhívást tett közzé csütörtökön a szerbiai magyarellenes támadások ügyében. Az MTI-hez is eljuttatott állásfoglalásban kiemelték: folyamatos tapasztalatuk, hogy a támadások évtizede ismétlődő sorozatának nem akar vége szakadni.

Kelemen András, a Magyarországért Kulturális Egyesület elnöke közleményében azt írta: úgy látszik, hogy a január végi magyarellenes támadásokkal a magyarok "kiűzetésének" újabb hulláma indult el a Délvidéken, Temerin után Óbecse, Újvidék, és most Szabadka következett.

A Nemzeti Fórum Egyesület alelnöke, valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Civil Összefogás Fórum szóvivője hozzátette: folyamatos tapasztalatuk az, hogy a szerbiai magyar-ellenes támadások évtizedes ismétlődő sorozatának nem akar vége szakadni. A nemzeti kisebbség elleni támadásokkal már 2004-ben foglalkozott az Európai Parlament és 2008-ban az Európa Tanács, rámutatva az embertelenségek megszüntetésének demokratikus eszközeire.

Kelemen András felidézte, hogy a két nép békés jövője érdekében február 4-i nyílt levelükben felkérték a magyarországi Szerb Országos Önkormányzatot és a Magyarországon élő jóérzésű szerb embereket, hogy a civil társadalom eszközeivel adjanak hangot annak az igénynek, hogy a szerb kormány végre biztosítsa az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását, a vonatkozó jogszabályok következetes alkalmazását az elkövetők ellen. Segítsen megértetni a szerb kormánnyal és közvéleménnyel, hogy a jó szomszédság lehetősége vész el Szerbia számára épp akkor, amikor a Szerbiáról szóló országjelentés fekszik az Európai Parlament asztalán.

"Nyílt levelünk visszhangtalan maradt" - közölte Kelemen András, feltéve a kérdést: ennyire hiányzik a kisebbségek közötti szolidaritás Magyarországon?

MTI - alfahir.hu

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5342897

Online