Szabadlábon a temerini incidens elkövetõi Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2013. februr 12.

Szabadlábon a temerini incidens elkövetői

 Szabadlábon van az az öt szerb nemzetiségű fiatal, akiket a hétvégi temerini incidens elkövetőiként garázdasággal gyanúsítottak, tudta meg nem hivatalos forrásokból a B92.
A szombat hajnali verekedés résztvevői a mai reggelt még a fogházban várták be, majd a vizsgálóbíróhoz mentek kihallgatásra.
Egyikük fivére, a 20 esztendős Dejan Hani azt mondta, testvére beismerte, hogy részt vett az incidensben, de azt tagadta, hogy az összetűzés hátterében nemzeti türelmetlenség állt volna.
“Összevesztek a mi szerb fiataljaink, kergetőztek, üvegeket hajigáltak, s egyedül az a redőny látta kárát. Feleljenek, ha bűnösök, de senki nem gyűlöli a magyarokat. Az én nagyanyám is magyar, a másik őrizetbe vett srác anyja magyar és szó nincs itt gyűlöletről”, mondta.
A szerb és magyar fiatalok összetűzése, amely péntekről szombatra virradóra történt, egy temerini ház előtt csúcsosodott ki, ahová a magyar gyerekek befutottak menedéket keresve. A kint maradottak üvegekkel dobálták meg a házat, betörve annak redőnyeit.
Ez alkalommal csak az ablakok sérültek meg, de nemrég, mindössze két héttel ezelőtt, néhány utcával arrébb verekedés tört ki, amelynek sérültjei is voltak, emlékeztet a B92, s folytatja, hasonló incidens volt októberben is, amikor a támadók viszont a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tagjai voltak.
A tartományi tisztségviselők és politikusok egyetértenek abban, hogy a félelem, a bizonytalanság és a rettegés beköltözött Vajdaság mindennapjaiba. Azt követelik, hogy a lehető legrövidebb időn belül az illetékes minisztérium reagáljon.
 
(B92)
Utolsó frissítés ( 2013. februr 17. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 4888216

Online