MRM-közlemény: Fellángoló magyarellenesség Temerinben Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2013. janur 31.

MRM-közlemény: Fellángoló magyarellenesség Temerinben

Verekedés, uszítás, koncepciós per

 A Magyar Remény Mozgalom (MRM) határozottan elítéli és a bűnösök mihamarabbi kézre kerítését követeli a legújabb Temerinben történt magyarellenes támadások kapcsán. A rendelkezésre álló információk alapján vasárnap hajnalban két hazafelé tartó magyar fiatalt támadott meg hat szerbül beszélő egyén, akik az ütlegelés és rugdosás közben a sértetteket szidalmazták magyarságuk miatt. Ezután a szerbek másik három magyart bántalmaztak az első esettől nem messze. Mindkét verekedésben egy-egy magyar fiatal szenvedett súlyosabb sérüléseket. Egy nappal korábban pedig az egyik utcában “SMRT MAĐARIMA!” (Halál a magyarokra!) falfirka jelent meg, amelyről a lakosság értesítette a rendőrséget.
Ugyanakkor, az MRM január 14-i közleményében közölte, hogy aggodalommal figyeli a folyamatban lévő bírósági eljárást az ,,új temerini fiúk” néven elhíresült magyar fiatalok ügyében. Nemrégiben derült ki, hogy ugyanazt a Zdenka Stakić bírónőt nevezték ki a tárgyaláshoz, mint aki 2005-ben öt temerini fiatalt összesen 61 évre ítélt, egy súlyos fizikai bántalmazás kapcsán. Félő, hogy ismét egy koncepciós per van előkészülőben, ezért szükséges, hogy a szerb, a magyar és a nemzetközi nyilvánosság figyelme most Újvidékre irányuljon.
A vádlottak szülei és hozzátartozói aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy sikerüljön kieszközölni egy másik bíró kinevezését az ügy tárgyalására. Az MRM támogatja a kezdeményezést, és megkér minden délvidéki polgárt, hogy csatlakozzon az akcióhoz. Az online ívet a http://www.peticiok.com/temerini_ugy webcímen keresztül írhatják alá, vagy pedig a kinyomtatott aláírásgyűjtő űrlapon (http://www.delhir.com/images/2013/temerini_eset_birocsere_peticio.jpg).

Az MRM nevében,
László Bálint
elnök

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5906279

Online