Etnikai válságspirál Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2013. janur 31.

 Etnikai válságspirál

A nagybecskereki civiltársadalom-fejlesztési központ közleménye és összefoglalója alapján

 A legújabb temerini incidensnek különös jelentősége van a koszovói probléma megoldására felkínált megoldások fényében, véli a civiltársadalom-fejlesztési központ (Centar za razvoj civilnog društva - CRCD).
A több éves múltra visszatekintő temerini etnikai összetűzések nem hagynak alább a tartományi közigazgatás, a független testületek és a belügyi szervek minden erőfeszítése ellenére sem. Január 27-ére virradóra két ízben is megvertek öt magyar nemzetiségű fiatalt. Nagyon komoly jelek utalnak arra, hogy ezeket a fiatalokat kizárólag etnikai hovatartozásuk miatt bántalmazták. 2012 október 21-én Temerinben két szerb fiatalembert vert meg hét magyar, náci jeleket viselő fiatal, emlékeztet a központ közleményében, amely szerint ezzel tovább csavarodik a temerini etnikai alapú erőszak spirálja. A közlemény emlékeztet a korábbi nemzeti indíttatású esetekre is.
A közlemény szerint Koszovó függetlenségének 2008-as kikiáltása, majd az észak-koszovói községek autonómiájáról alkotott elképzelések radikalizálták Vajdaságban a magyar autonómiaköveteléseket. Temerinben, amely egyfelől a viszonylag homogén magyar etnikai korpusz határán van, másfelől alig 20 kilométernyire a legmilitánsabb újvidéki és veterniki szerb neonáci szervezetektől, mindez beláthatatlan következményekkel járhat.
A központ közleménye szerint, amelyet Snežana Ilić írt alá, folyamatosan kísérni kell a koszovói kérdés megoldására tett erőfeszítéseket, s figyelni azok hatását, lecsapódását a vajdasági etnikai viszonyokra. A temerini nemzeti indíttatású incidensek ebből a szempontból minden alkalommal megbízható tesztek.
A civiltársadalom-fejlesztési központ (CRCD) a Nyílt Társadalom Alap támogatásával és a vajdasági képviselőházzal közösen 2012 áprilisában felmérte a temerini nemzetek közötti viszonyokat. Megállapították, nagyon kényes és törékeny az egyensúly a községben, ami a szerb többség és a magyar kisebbség viszonyát illeti. Ez az elmúlt évtizedben többször összetűzésekhez is vezetett. A központ megállapítása szerint Temerin sajátságos "lakmuszpapír" a múlt, a jelen és a jövő vajdasági etnikai incidensei esetében.
A nemzetek közötti türelmetlenség különösen a fiatalok körében kifejezett, hiszen élesen elkülönülnek a szerb és a magyar közösségek, a fiatalok nem "keverednek".
Az incidensek elkövetőivel és kiváltó okaival kapcsolatban a kutatás során megkérdezett temeriniek általában az alkoholt és a kábítószert emlegették, a nacionalizmust mint kiváltó okot gyakran meg sem említették.
A felmérés szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy Szerbiában "normalizálták" az nacionalizmust, s a mindennapok szintjén olyannyira átszőtte már az életet, hogy szinte észrevétlenné vált. Amit mindkét nemzeti közösség tagjai észrevettek, az a szélsőséges szervezetek (Obraz, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Nacionalni stroj) tevékenysége a helyi közösségek szintjén.
A nemzetek közötti viszonyt Temerinben a szerb anyanyelvű megkérdezettek jobbnak ítélték meg, mint magyar polgártársaik: a megkérdezett szerbek 39, a magyarok 52 százaléka látja úgy, hogy a többség és a kisebbség közötti viszony feszültségektől terhes. A jövőt illetően azonban a temerini szerbek sokkal borúlátóbbak, mint magyar szomszédaik. A megkérdezett magyaroknak csak a 13%-a értékelte kedvezőtlennek nemzete kilátásait, míg a szerbeknél ez az arány 35%.
A (valós vagy vélt) nemzeti fenyegetettség következménye - a felmérés készítői szerint - az, hogy a megkérdezett magyarok nagy többsége nem adott őszinte válaszokat, a szerbeknél viszont nagyon kifejezett a sovinizmus. Ezt világosan illusztrálja a felmérés egyik kulcsfontosságú eredménye is: a megkérdezett szerbek 47 százaléka véli úgy, hogy a kisebbségek máris túlságosan széleskörű jogokat élveznek, a magyaroknak viszont csak 18 százalékuk van a külön kisebbségi jogok mellett.
Az állami, tartományi és helyi hatalmi struktúrák, akárcsak a civil tényezők nagyon eltérően reagálnak a temerini incidensek kapcsán. Az ügyészség lassú és a legenyhébb minősítést mondja ki a bűncselekmények kapcsán, a rendőrség már jóval hatékonyabb, a megelőzést és a szankcionálást tekintve egyaránt. A tartományi szervek vannak leginkább a helyzet érzékenységének tudatában.
A felmérés készítői szerint a temerini problémát leginkább az újvidéki peremvárosi településeken burjánzó szerb szélsőjobboldali sovinizmus problémájának tükrében lehet megérteni. Ha Veterniken, vagy Futakon (amelyet a tanulmány egyértelműen soviniszta külvárosi településként jelöl meg) nagyobb számban élnének a nemzeti kisebbségek tagjai, hasonló incidensek történnének, mint Temerinben.

(VajdaságMA)

 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5920842

Online