Nyomozás indul a délvidéki magyarirtás kivizsgálása ügyében Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2012. februr 05.

Nyomozás indul a délvidéki magyarirtás kivizsgálása ügyében

Az Országgyűlés által tavaly decemberben elfogadott, az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló törvény alapján két jobbikos képviselő, Apáti István és Szilágyi György feljelentése nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást indított a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett délvidéki magyarirtás ügyében – írta a Magyar Nemzet.
A nyomozást a két országgyűlési képviselő január elején tett feljelentése alapján népirtás gyanújával rendelték el, ismeretlen tettes ellen. A hatályos szabályozás szerint a népirtás el nem évülő bűncselekménynek számít. A nyomozás érdekeire hivatkozva a főügyészség szóvivője arról nem árult el részleteket, hogyan kezdenek hozzá a közel hét évtizede történtek feltárásához, illetve kérik-e a szerb vagy más országok hatóságainak segítségét.
A lap felidézi: a szerb partizánokat vezető Josip Broz Tito, Jugoszlávia későbbi teljhatalmú ura rendeletére 1944. október 17-től a bánsági, bácskai és drávaszögi területeken katonai közigazgatást vezettek be, majd a délvidéki magyarokat és németeket kollektív bűnösnek bélyegezték, és bármiféle eljárás nélkül, pusztán származásuk alapján irtani kezdték őket. A délvidéki terrornak becslések szerint 30-40 ezer magyar esett áldozatul.
A jogszabály szerint az 1945-ben létrehozott nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények, valamint a genfi egyezményekben foglalt fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések nem évülnek el, még akkor sem, ha az elkövetéskor a belső jog szerint azok nem minősültek elévülhetetlennek.

Kollektív bűnösség?

A szokatlan ügy kapcsán megkerestük az illetékeseket, Matuska Márton újvidéki publicistát (a képen), aki az elsők között kezdett foglalkozni a véres eseményekkel és Forró Lajos szegedi történészt, kommentálják a nyomozás elindítását, illetve annak esetleges hatásait a határon túli, elsősorban délvidéki magyar közösségekre.
„Föltételezem, hogy nem egyedül vagyok, aki meglepődött a hír olvastán, hogy országgyűlési képviselők feljelentése alapján a magyar ügyészség vizsgálatot indít az 1944 végén, 1945 elején, a Délvidéken lezajlott magyarirtás ügyében”— reagált a hírre Matuska. Ugyanakkor nem tartja fölöslegesnek a büntetőjogi vizsgálódást, hiszen ha Képíró Sándor ügyében meg lehetett tenni, miért ne lehetne Josip Broz Tito és közvetlen munkatársai (Moša Pijade, Aleksandar Ranković Marko, Slobodan Penezić Krcun...) esetében. Ők ugyan nem élnek már, ítélkezni nem lehet felettük, de annyit csak ki lehetne mondani, hogy kik irányították akkor az országot.
„Iszonyatosan hosszú a névsor” – folytatja a nyugalmazott újságíró –, „hosszabb, mint az, amelyet 1946-ban adtak ki Újvidéken Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini 1941–1944 címmel. (Közlemények a megszállók és segítőik bűncselekményeiről a Vajdaságban) A könyv végén van a Vajdaságban viselt dolgaik miatt háborús bűnösökké nyilvánítottak névsora, összesen 344 személy. Tudtommal ennél több magyart vertek agyon Csúrogon, ennél többet Zsablyán is és Szenttamáson is. A könyvben a névsor Horthy Miklós kormányzóval kezdődik és Fendrik, újvidéki kereskedővel végződik. Furcsa, hogy nem találni közöttük Molnár Andor kaboli falubírót, sem Horváth Mihályt, a másik helybéli falubírót. Mindketten „a megszálló magyar hatóság szolgálatában álltak”, ahogyan azt a kritériumok meghatározzák. És felelősségre is lettek vonva. Az előbbit 1944 őszén egy helybéli partizán a saját késével mészárolta le, az utóbbit Újvidéken a bíróság jogerősen börtönbüntetésre ítélte, majd az OZNA emberei bementek érte a zárkájába, kivitték onnan és lelőtték. Annak ellenére történt velük ez, hogy Dunafalvi Lajos helyi csendőrparancsnokkal 1942 januárjában megakadályozták, hogy a faluba razziára érkező fegyveresek akár csak egyetlen személyt is bántottak volna a likvidálásra kiszemelt kétszáz helybéli szerb polgár közül”.

Van mit vizsgálni

Matuska meggyőződése, hogy az ügyészi vizsgálatot meg kell előznie a politikai döntésnek. „Azt hittem, hogy Sólyom László és Boris Tadić 2009-es találkozóján megszületett a döntés. Azóta már harmadszor hullottak le a falevelek. S megalakult a két állam akadémiájának a közös bizottsága, de a kollektív bűnösség terhétől ma is csak egyéni úton mentesülhetnek az egész volt zsablyai járás elüldözött magyarjai.” A másik meglepetés akkor érte Matuskát, amikor úgy értesült, hogy a főügyészség áttestálta az ügyet a szegedire.
Forró Lajos a következőt nyilatkozta: “Történészként nem tisztem minősíteni az indítványt. A mi feladatunk, hogy az adott lehetőségek és források felhasználásával elősegítsük a tények feltátását. Úgy gondolom, hogy ebben a folyamatban ennek kellene lennie az első lépésnek, hiszen nagyon nehéz úgy állást foglalni az ügyben, hogy pontosan nem ismerjük a tényeket. Az egész folyamat megítéléséhez szükséges az objektív háttér, amit csak a történettudomány biztosít. A magyarok elleni 1944/45-ös atrocitások kutatására – ha korlátozottan is – van lehetőség. Egyelőre azonban úgy tűnik, kevesen élnek ezzel a minden bizonnyal időigényes lehetőséggel. Hiszen jól tudjuk, a tudomány művelése sokkal több munkát követel, mint hangzatos közhelyek, elcsépelt frázisok emlegetése és kitüntetések osztogatása vélt, vagy valós teljesítményekre”.

(Vajdaság Ma, tuti)

Utolsó frissítés ( 2012. februr 05. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5081038

Online