Incidens a városközpontban Nyomtatás E-mail
Írta: admin   
2011. szeptember 15.

Incidens a városközpontban

 A hétvégi kilengésnek feltehetően nincs nemzeti színezete - TOPOLYA

Nem hivatalos értesüléseink szerint szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 3 és 4 óra között Topolya központjában, az egykori Beograd Áruház mögötti parkolóban rendbontásra került sor, melynek során feltehetőleg ittas szerb fiatalok bántalmazták Kisimre Tibort, a Mezőgazdasági Középiskola történelemtanárát, aki csoportjával az erdélyi osztálykirándulásról való hazatérést követően megpróbálta visszaszerezni azokat a csomagokat, melyeket a fiatal tettesek tulajdonítottak el tőlük az autóbuszból való kipakoláskor.

A köztiszteletben álló pedagógus a dulakodás során, miközben karjával próbálta megvédeni magát, kéztörést szenvedett. Kérdésünkre elmondta, először ketten közelítették meg az autóbuszt és rohantak el két utazótáskával, de később többen vettek részt a dulakodásban, és habár igen sokan voltak a téren, csak néma szemlélői maradtak a támadásnak, és senki sem sietett segítségükre. Még két pedagógust és az autóbusz egyik sofőrjét is megtámadták, a csoport többi tagját tudomása szerint nem érte bántódás. Kisimre Tibor szerint valószínűleg nem nemzeti alapon történő támadásról van szó. Az ügy kivizsgálása folyik, de lapzártáig nem sikerült hivatalos információt kapnunk az esetről.

(Magyar Szó, H.E.)

Utolsó frissítés ( 2011. szeptember 15. )
 
< Előző   Következő >

Számláló

Látogatók: 5342789

Online