Révkomárom önkormányzatát bírálta a Cirill és Metód szláv hittérítők, illetve a Szent István szobor kapcsán Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szombaton Révkomáromban, a párt újjáalakulásának 20. évfordulója alkalmával megrendezett konferencián.
A nemzetiek vezére nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a Cirill és Metód szobrot a magyar többségű önkormányzat nem engedte köztéren felállítani, így a Matica Slovenská kulturális szervezet helyi székházának a bejárata feletti balkonon áll. "Elfogadhatatlan, hogy a balkonon kell koszorúznunk" - jelentette ki Slota.
"A másik oldalon itt van egy lovon futkározó király, akinek lovasszobra Révkomárom legszebb helyén áll" - jelentette ki Szent István király tavaly augusztusban felállított szobrára célozva Slota.
"Ezen is látjuk, hogy szükség van egy törvényre, amely elvenné ezt a jogot az önkormányzatoktól, hogy ne az önkormányzat dönthessen arról, hol álljon vagy ne álljon egy személyiség szobra. Erről egyértelműen az államnak kellene döntenie" - hangsúlyozta a magyarellenes támadásairól közismert politikus. Slota szavait a résztvevők nagy tapssal fogadták.
A SNS már két ízben is javasolta az önkormányzati törvény ilyen értelmű módosítását, de azt a parlament mindig elutasította.
A nemzetiek vezére, és Anna Belousovová, a párt első alelnöke a tanácskozás szünetében az ablakon keresztül létrán másztak fel a balkonra, hogy az esős, szeles időben koszorút helyezzenek el a hittérítők szobránál.
"Ez a helyzet (Rév)Komárom szégyene" - mondta újságíróknak Slota.
Slota leszögezte: az SNS Dél-Szlovákiában kívánja felvenni a harcot a magyar irredentizmus és a magyar területi autonómia veszélye ellen. Felhívta a meghívottak figyelmét arra, hogy "a szlovák Komárnoban", nem pedig "a magyar Komáromban" gyűltek össze, és tanácskoznak.
A politikus szerint az SNS politikája három pilléren nyugszik: nemzeti, keresztény, szociális. S ezért nagy koalíciós potenciállal rendelkezik.
Azzal vádolta a médiát, hogy állandó harcot folytat a nemzeti párt ellen, s ennek érdekében 2005 óta "tízmilliókat költöttek el".
A tanácskozás utáni sajtóértekezleten ismét támadta a magyarokat, s azt állította, hogy a Magyar Koalíció Pártját és a Híd nevű pártot Budapest - a Fidesz és a Jobbik - irányítja azzal a céllal, hogy politikai autonómiát szerezzenek a szlovákiai magyaroknak. Szlovákia számára nagyon veszélyes, hogy az áprilisi választást a Fidesz és a Jobbik nyeri meg - állította Slota.
"Ha mi szlovákok nem akarjuk úgy végezni, mint a szerbek Koszovóban, akkor valóban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ellenálljunk a magyar irredentizmusnak. Az SNS ilyen politikát fog csinálni, még ha bizonyos ellenállás is mutatkozik ez ellen a (szlovák) társadalomban" - hangsúlyozta Slota.
A Szlovák Nemzeti Párt a legnagyobb múlttal rendelkező szlovákiai politikai tömörülés. Az 1989-es rendszerváltást követően 1990. március 7-én újította fel tevékenységét. (MTI, Vajdaság Ma)

Nyílt levél Sólyom László részére

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

2010. február 22-én a Magyar Országgyűlés elfogadta az MSZP miniszterelnök-jelöltje által benyújtott törvénymódosítást, amely büntethetővé teszi a holokauszttagadást. A módosítás értelmében három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokauszt tényét.

Európai Polgár Díjas szervezetként kötelességünknek tartjuk, hogy a törvénymódosítás kapcsán megfogalmazzuk aggályainkat, ugyanis sérti a szólásszabadsághoz való jogot és különbséget tesz áldozat és áldozat között.

Különösen megalázó ez a délvidéki magyarság számára, hiszen 1944-ben és 1945-ben a Délvidéken több tízezer magyar és német áldozatot követelt a kommunista rezsim terrorja, nem beszélve a több százezer német elüldözéséről, de azoknak a magyaroknak a száma is több százezerre tehető, akiket a kommunista rezsimek terrorja alatt gyilkoltak meg, üldöztek el, zártak börtönökbe vagy éppen megerőszakoltak szerte a Kárpát-medencében.

Nyíltan ki kell tehát mondani: a törvénymódosítással a magyar kormány szembe megy azzal az immár két évtizedes küzdelemmel, amely a délvidéki népirtás feltárása, felelőseinek megnevezése és felelősségre vonása, illetve a rehabilitáció és a kárpótlások ügyében folyik.

Kérjük, éljen alkotmány adta jogával, illetve tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a megalázó helyzet ne következhessen be.

Szenttamás, 2010.02.28.                                                                       

Tisztelettel:     

Kiss Rudolf, Emberi Jogi Központ

Ismeretlen tettes vagy tettesek sírköveket döntöttek le az óbecsei katolikus temetőben, közölte az újvidéki rendőrség.
Mint a közlemény részletezi, az eset mára virradó éjszaka történt, két sírkövet döntöttek fel, s egy fából készült keresztet törtek szét.
Az ismeretlen tettesek a gyanú szerint elkövették a temető megsértésének bűncselekményét. A helyszínelést követően a rendőrség megkezdte az intenzív nyomozást a tettesek után.

(Beta, Vajdaság Ma)

2010. februárjában -- számomra is váratlanul -- megkerült a járeki megsemmisítő tábor elhunytjairól vezetett három halotti anyakönyv ez idáig „lappangó” (vagy „lappangásra” ítélt?) második kötete is Ennek fényében jelentős mértékben pontosíthatjuk az áldozatok számára vonatkozó eddigi ismereteinket. (Emlékeztetőül: Mészáros Sándor az első és a harmadik kötet ismeretében mindössze 2376 elhunytról beszélt.)
A járeki tábort 1944. december 3-ától 1946 áprilisáig működtették, tehát még jóval a katonai közigazgatás megszűnése után is.
Az első áldozatokra vonatkozó adatok valójában abba a 300 számozott lapot tartalmazó kötetbe kerültek bejegyzésre, amelyet még 1941. június 17-én nyitott meg az akkor még Tiszaistvánfalvának nevezett helyi anyakönyvvezető, mégpedig a 25. folyószámmal, amit ugyanebben az esztendőben még 15 bejegyzés követett, 1942-ben és 1943-ban 30-30, 1944 pedig még 19. Az utolsó, még magyar nyelven bejegyzett halott Grőszer Jakabné született Adolf Katalin 21 éves, ágostai evangélikus hitvallású földműves napszámos volt, aki 1944. szeptember 19-én este 9 órakor bélhurutban halt meg.
Október közepéig a járeki lakosság, követve a Wermacht utasításait, mintegy ötven, főleg idősebb ember kivételével, legszükségesebb ingóságait szekerekre rakva, elhagyta Tiszaistvánfalvát, vagy ahogyan egymás között ők nevezték, Schönhaust. Október végén bevonultak az oroszok –Tolbuhin marsall állítólag egy időre a főutcai impozáns Wallrabenstein-házban ütötte fel főhadiszállását --, majd megérkeztek a partizánok is. Addigra az üresen maradt házak egy részét kifosztották a környékbeli települések és tanyák nincstelenjei és mindenre elszánt lumpenelemei.
Az új jugoszláv hatalom – összhangban az AVNOJ-i határozatokkal – Jugoszlávia egész területén, hozzálátott a népellenséggé nyilvánította német lakosság deportálásához. Különféle típusú koncentrációs táborokat hoztak létre a munkatáboroktól egészen a megsemmisítő lágerekig. A járeki tábor ez utóbbi kategóriába tartozott, ezért eleinte ide nem is küldtek munkaképes férfiakat, csupán öregeket, betegeket, kiskorúakat és gyermekes anyákat..
Az új történelmi helyzet természetesen az anyakönyv lapjain is nyomon követhető. 1944. december 3-ától megváltozik a bejegyzés nyelve és írásmódja: a magyart a cirill betűs szerb váltja fel. 1944. december 31-ig összesen 86 elhunyt (20-105) adatait regisztrálják.
A következő év adatai --1945. január 1-jétől egészen július 17-éig – ugyancsak ebben a – nevezzük így – I. (első) kötetben találhatók, összesen 1602 halott adataival. Magyar szempontból ezek a hónapok a leginkább figyelemre méltók: január 23-ától kezdődően megszaporodnak a magyar elhunytakra vonatkozó bejegyzések. Kezdetben Csurog és Zsablya, később Mozsor is gyakran szerepel, de kerültek a koncentrációs táborba magyarok meghalni más településekről is.
A napokban „előkerült” (szerintem soha el sem veszett) II. kötet a legvaskosabb – talán ezért is „lappangott” ennyi ideig. Mivel anyaga kronológiailag 1945-re vonatkozik, értelemszerűen az 1603-as folyószámmal folytatódik -- vagyis ott, ahol az első kötet véget ért. Az 1945. december 31-én bejegyzett utolsó elhunyt az 5442-es sorszámot kapta, 1945-ben tehát ennyien (!) pusztultak el Járekon. El tudjuk gondolni, hogy ez mekkora tömeg?! És mégis, a sírok mára eltűntek nyomtalanul. Nyomtalanul? Nem is olyan biztos...
A III. (harmadik) anyakönyvet a szerb nyelvű, latin betűs címlap szerint 1946. január 8-ától április 15-éig vezették. Ez azonban nem igaz, ugyanis az anyakönyvet később újraszámozták, de a folyószámokat már nem lehetett megváltoztatni, így az anyakönyv nem az 1-essel, hanem a 127-essel kezdődik, vagyis összesen 21 lapot utólag eltüntettek. Ki tudja, miért? Ha arra gondolunk, hogy a szájhagyomány kivégzésekről is tud a táborban, akkor akár ez is lehetett az egyik oka a lapok eltűnésének, de természetesen ez csupán egyik a lehetséges feltevéseknek. 1946-ban a 901. áldozat egy 48 éves temerini német asszony, Inhof szül. Reger Terézia, aki – élete virágjában -- végelgyengülésben (!) halt meg.
Az előkerült kötet adatainak ismeretében módosítanunk kell a koncentrációs tábor gyermekáldozataira vonatkozó eddigi ismereteinket is. A Mészáros Sándor által feltárt 386-tal szemben a gyermekáldozatok száma jóval meghaladja a 800-at.

Noha ennyi szenvedést és becstelenséget látva nehéz megőrizni tárgyilagosságunkat, mégis, zárjuk sorainkat a tények nyelvén.
Azzal, hogy előkerült a járeki „lóger” halotti anyakönyveinek második kötete, sokkal pontosabban fölmérhetjük a táborban zajlott genocídium méreteit. Eszerint tehát a Bački Jarak-i haláltáborban – remélem, ezek után senki sem fogja kétségbe vonni e rettenetes elnevezés indokoltságát – 1944. december 3-ától 1946. április 15-éig összesen 6429 személy pusztult el a legembertelenebb körülmények között. Mindez ettől a pillanattól kezdve nem puszta feltevés, hanem a totalitárius államapparátus urainak akarata szerint papírra vetett, egykorú adatokkal alátámasztható tény, amit Szerbiában itt-ott talán továbbra is lehet majd tagadni, csak éppen nem érdemes.

Csorba Béla

(Vajdaság Ma)